…mi sem vagyunk kivételek a birkanép fogalma alól. Huszonöt éve már, hogy mi kis hiszékeny báránykák próbálunk összegyűlni egy seregbe, hogy ilyenformán védekezhessük az ordasok ellen. Amikor valamennyire sikerülne nekünk, jönnek magukat székely magyarnak valló okoskodó, csak magukra gondoló politikusok és pásztorbotjukkal szanaszét verik alig összegyűlt nyájunkat…

Újra durranhat a pezsgő Marosvásárhelyen

Kínszenvedés politikai cikket írnom főleg ilyen, számunkra megalázó vonatkozásút. Mert be kell ismernünk, hogy egy csatát ismét elveszítettünk. Újra durranhat a pezsgő Marosvásárhelyen

Kínszenvedés politikai cikket írnom főleg ilyen, számunkra megalázó vonatkozásút. Mert be kell ismernünk, hogy egy csatát ismét elveszítettünk. Azt soha nem kérik számon, hogy milyen fegyvernemet alkalmazott az ellenfél, attól, hogy a módszerek aljasak és félrevezetőek voltak az eredmény még a könyörtelen valóság.

Az első pezsgő Vásárhelyen akkor durrant, amikor dacára annak, hogy a magyarság többségben volt a város lakossága megválasztotta az első román polgármestert.
– A miénk lett Székelyvásárhely! – ujjongták, és durrant a pezsgő.

A második pezsgő akkor durrant, amikor a vásárhelyi véres pogrom után a magyarok egy része külföldre menekült:
– Menekülnek a magyarok Vásárhelyről! – ujjongták, és durrant a pezsgő.

A harmadik pezsgő akkor durrant, amikor a Székely Nemzeti Tanács bejelentette, hogy lemond a vértanúk napjának szervezett formában való megünnepléséről és a városban való felvonulásról.
– Meghátráltak a magyarok. Ugye, hogy le lehet győzni őket is! – ujjongták és ismét pezsgőt durrantottak örömükben.

Mert féltek uraim! Úgy érezték, hogy sarokba szorítja őket a székely virtus. És ne feledjük az egyszerű ember nem csak azért fél, mert sarokba szorítva érzi magát, hanem azért is, mert tart az ismeretlentől. Megszokta a függőséget és nem bír, de nem is akar független lenni, mint azok a rabszolgák, akik felszabadításuk után is visszatérnek önként gazdáik rabságába.

Az ilyen embereket könnyű megnyerni bármilyen célra. A birkát társai között vágják, le majd szemük láttára nyúzzák meg, azok pedig nem fogják fel ezt ésszel. Úgy tűnik, nem akarnak vagy nem bírnak rádöbbenni arra, hogy a következő áldozatok mi magunk leszünk.

Most azért váltottam át többes szám első személyre, mert mi sem vagyunk kivételek a birkanép fogalma alól. Huszonöt éve már, hogy mi kis hiszékeny báránykák próbálunk összegyűlni egy seregbe, hogy ilyenformán védekezhessük az ordasok ellen. Amikor valamennyire sikerülne nekünk, jönnek magukat székely magyarnak valló okoskodó, csak magukra gondoló politikusok és pásztorbotjukkal szanaszét verik alig összegyűlt nyájunkat. A sok riogatás után nem csoda hát, hogy seregünk birkái nem gyűlnek már össze, hanem szanaszét legelnek, könnyű prédát kínálva a rájuk leső farkasoknak.

Senki se keresse hát a székely nép hóhérait, mert azok közöttünk vannak, közöttünk élnek és közöttünk gazdagodnak, vagy karrierre vadásznak, esetleg gyáván lapítanak, mint a tehénlepény a fűben.

Ha ezen az úton haladunk, és esélyt adunk ellenségeinknek a „pezsgős ünnepségekre” a következő pezsgődurranás Sepsiszentgyörgyön lesz, annak a példaértékű széknek a székhelyén, melyet én személy szerint is kiemelten tisztelek. Azután Csíkszereda fog következni a nemes lelkű és szintén sokat szenvedett Csíkország fővárosa, majd Székelyudvarhely a valamikori Székelyföld valamikori fővárosa.

Azon az utolsó pezsgődurranáson már patakokban fog folyni az ital és nagy lesz ellenségeink öröme, mert úgymond a miénkkel cseréltük ki végre Nagy Románia Székely Szívét.

Kedves székely és magyar testvéreim! Március tizedikén, amikor virágot és égő gyertyát helyeztek a mártírok emlékművénél, hagyjatok ott örök kegyeletül egy erős fogadalmat is: „földünk elvesztését ne ünnepelje több pezsgődurranás!”

szerző: Sebők Mihály

erdely.ma

Hunhír.info