A nemzeti összetartozás művelésének az az egyik célja, hogy a fejlődés akadályozása nélkül őrködjék e sajátos ötvözetek egyéniségének megtartásán és tegye mennél alkalmasabbá szent társadalmi feladata teljesítésére. Pillanatnyi érdekeinknek leginkább megfelelő céljainkon túl tántoríthatatlanul megállunk a közös cél, köz jó és nemzeti érdek mellett.
Lényegét, jellemzőit összehasonlítással, egybevetéssel a legkönnyebb felismerni, mint bármely dolog vagy jelenség, mely a szavakban érkezik hozzánk, mint tisztesség, becsület, család, gondoskodás, biztonság, szeretet, tudás, hit, haza, hagyomány, vagy éppen ezeket kiszorító kifejezések, mint globalizáció, megélhetés, számla, jövedelem, multikultúra, fogyasztás, reklám, stb.
Les extremes se touchent, – A végletek érintkeznek – Louis Sebastien Mercier /1740-1814/ Tableau de Paris című művének egyik fejezete viseli ezt a nevet. A gondolat eredete a régi görögöknél keresendő. Középiskolás fokon a rajztanárom így fogalmazott: a párhuzamok a végtelenben találkoznak a művészetek sokrétűségében, akár az anyanyelvünkben az üzenet, az önközlésig terjedő kifejezési mód a stílusban rejlik. Így kiderülnek egyrészt a benne levő, számos más, rokon jelenségben fellelhető vonások, egyes emberek egyszeri, sajátosan a maga mivoltában különleges, feltűnő, rájuk jellemző tulajdonságainak összességeként; másrészt napfényre kerülnek a csak rá jellemző sajátosságok, melynek szerepe mind az alkotásban, mind a befogadásban igen lényeges. Tehát a hagyományos és a mai modern, tipológiai alapon összeállított kutatási eredmény azt igazolja, hogy az egyéniség és a stílus azonos; s ha még a Buffon (1753) mondotta akadémiai sarkigazságot is elfogadjuk, akkor hogy a stílus: maga az ember. Az említett kétfiókos sajátosság az összes kicsiny, de nagyon fontos elemeivel, szerkezeti formáival együttesen alkotják és alakítják ki a stílusréteg, -árnyalat, -divat, -életmód, -riasztás típusait. Meglepő módon a Le style c’est l’homme összefüggésrendszer egyszerre európai magasság és népies mélység. A mérhető jelenség magas voltát a két ellentétes fogalom, tényállás /látszólagos/ ellentmondás megszüntetése bizonyítja.
A magasabb szintézis szintolyan jelentőségű, mint az információs tájékoztatás,a méltóság-képviselet vagy a kompromisszumi szellem. Az érzések, a gesztusok, az ösztönök szintjén teljesebben mutatkozik meg egy ember s egy társadalom világa, mint a tiszta rációén, s ezek számbavétele nélkül tehetetlen minden racionális jóakarat – Németh G. Béla.
Ugyan megkülönböztető belső tulajdonságokról értekezünk, és minden egyéniség egyben rendszer is – egyetlen a maga nemében, de a nemzeti összetartozás művelésének az az egyik célja, hogy a fejlődés akadályozása nélkül őrködjék e sajátos ötvözetek egyéniségének megtartásán és tegye mennél alkalmasabbá szent társadalmi feladata teljesítésére. /Gállfy Mózes/ Pillanatnyi érdekeinknek leginkább megfelelő céljainkon túl tántoríthatatlanul megállunk a közös cél, köz jó és nemzeti érdek mellett. Egyéniség meghatározó örök példája Mária, Isten anyja, aki iránti igaz elismerést az egyháztörténelem így örökítette ránk: „megkülönböztetett tisztelet.” A Lukács 1:38-ban olvassuk, „Monda pedig Mária: Ímhol az Úrnak szolgálója; legyen nékem a te beszéded szerint…” Milyen egyszerű szavak, és benne mégis csodálatos, mélységes megnyilatkozása és újból való kitárulása egy, az Úrnak átadott léleknek.
Milyen fölmérhetetlen a jelentősége egy ilyen önfelajánlásnak a család, az egyház, a társadalom életére és annak Isten akarata, gondolatai szerint való átalakulására nézve! Hiszen a történetnek is minden igazán nagy jelentőségű és megtermékenyítő hatású mozzanata egy-egy ilyen önfelajánlásnak a következménye. Kálvin címerén, – mint ez ismeretes, – egy kéz van, amelyik egy lángoló szívet nyújt és ajánl fel Istennek. De ki mondhatná, hogy csekély jelentőségű egy gyönge és gyöngéd, egy törékeny és megtört voltán át erős női szívnek ez az önfeláldozása? Anna, aki egy Sámuelt szül; Mónika, Augustinus anyja. Főbé, az első diakonissza, Lorántffy Zsuzsanna? Árva Bethlen Kata, Sieveking Amália és még mennyi örökre ragyogó női példái ennek…
Csupán morfo-tipológiai kiegészítőként vehetjük figyelembe a jegy és jelzett dolog magyarázó részét az egyéniség és stílus összefüggésében. Míg a jegy fogalma azt a felismerést, azonosítást vagy megkülönböztetést teszi lehetővé mely az ismeretre szorítkozik: a jelzett dolog, a jelzéssel ellátott rejtett, vagy nyilvánvaló tény és jelenség hitelét erősíti, amelyre a jelző vonatkozik. Mosolygós szójáték a sajátos használaton alapuló stilisztikai összetétel, ”mint a madártollú ember, – leány” Hamvas Bélától, vagy „embertollú madár” Karácsony Benőtől.
Tegyük hozzá, hogy a sok ostobaságban, ami történik az egyéniség kibontakozásában, nemcsak azok hibásak, akik azt előidézik, hanem azok is, akik nem akadályozzák meg.
„Ime, bizonyság Isten előtt: Gyilkos erőszak ölte meg őt!” – nemcsak a Tetemre hívás – egyik legszebb balladánk Bárczi Benőjét, hanem a szándékos gyilkosság a nemzet nagyjai Egyéniségei ellen elkövetett napi öldöklés az önkéntes és öntevékeny magyargyülölők által. Csak a napokban, 2015. február 14-én ismeretlen tettesek meggyalázták az aradi Szabadság-szobrot. Román nemzeti színekkel (piros-sárga-kék) festették le a 13 vértanú tábornok arcképét; és fekete festékkel, a magyarokat gyalázó ocsmány szöveget írtak.
Már elmúltak az ünnepek? Fegyverbe! Hogy a vérontást megelőzzük!
Pásztori Tibor Endre – Hunhír.info