Bogár László: A létpusztítás legsötétebb történelmi mélypontjainak egyike volt a francia forradalom

A Hamvas által is feltételezett aranykorok világa talán azért lehetett más, mert ott még létezett a szellemi beavatottság különböző szintjeinek természetes hierarchiája. A létrontó erők legfőbb célja azonban éppen e hierarchia szétroncsolása, elpusztítása volt. E létpusztítás talán legsötétebb történelmi mélypontjainak egyike, a francia forradalom, ezt önmaga paródiájaként a „szabadság, egyenlőség, testvériség” jelszavaiban foglalta össze.

Bogár László: Egység, kétség, többség

Rátekintve a hétköznapi po­li­ti­ka za­va­ro­san ör­vény­lő vi­lá­gá­ra, nem árt né­ha fel­i­déz­ni Ham­vas Bé­la gon­do­la­tát

Rátekintve a hétköznapi politika zavarosan örvénylő világára, nem árt néha felidézni Ham­vas Béla gondolatát arról, hogy „a többségi vé­le­mény­nek az igazsághoz semmi köze, de az sokszor mégis az igazság funkcióját végzi”. Majd így foly­tat­ja: „A helyzetet bonyolítja, hogy a »több­ség« mindig csupán politikai többség, vagyis többnyire valamilyen politikai mes­ter­ke­dés­sel lét­­re­­ho­­zott, a valódi többségtől független, sta­tisz­ti­ka­i több­ség.”

Lássuk be, ezek elég kemény szavak, és többnyire nem szívesen szembesülünk mindezzel. Pedig nem ártana, mert a nyugatias demokrácia nevet viselő társadalomszerveződési mód talán legmélyebb ellentmondásáról van itt szó. Arról, hogy ebben a rendszerben a többség véleménye egyúttal mintegy „automatikusan” az igazság megnyilvánulásának tekintendő, mármint a rendszer belső logikájából adódóan.
Az a lehetőség ugyanis, hogy a többség, adott esetben akár az elsöprő többség is tévedhet, nos, ez a lehetőség olyan módon sértené fel a nyugatias demokrácia önképét, hogy érthető okokból maga ez a feltételezés is képtelenség, sőt egész egyszerűen „(nép)felségsértés” volna. Pedig elég lenne például csak arra gondolni, hogy a Földet a világegyetem központjának vélő feltételezés léte, ami évezredeken át a „választópolgárok” legalább kilencvenkilenc százalékának a „bizalmát” élvezte, egyértelműen jelzi, hogy nagyon sok ember nagyon hosszú időn keresztül is tévedhet. Ehhez annyit lehetne még hozzátenni, hogy nagy valószínűséggel az univerzum természetére vonatkozó mai kozmológiai elméletekre is ugyanez a sors vár. Az igazság ugyanis nem népszavazáson dől el, egyáltalán sehol sem dől el, az igazság egészen egyszerűen csak van. Teljesen függetlenül attól, hogy az egyes személy vagy éppen emberi közösség mit gondol róla. Ahogy Petőfi írja, „Az idő igaz, és eldönti, ami nem az.”

Vagyis ha tabuvá teszem már magát a kérdés megfogalmazását is arról, hogy a többség véleménye egyúttal igazság-e, akkor ezzel szélesre tárom a kaput minden olyan törekvés előtt, amely a megkérdőjelezhetetlen igazság végtelen legitimációs erejének megszerzése érdekében semmitől sem riad vissza az ezt technikailag megjelenítő többség mindenáron való megszerzése érdekében. Mert ahogy Hamvas Béla írja: „A politikus a többséget úgy szerzi meg, hogy aki nem áll melléje, attól az élet lehetőségeit megvonja, megbélyegzi, és a politikai társadalomból kizárja.” Tegyük hozzá, nem azért teszi ezt, mert gonosz, hanem azért, mert a pártoknak nevezett „politikaipari holdingok” üzleti logikájára épülő profitérdekei ezt diktálják. És ha talán néha vannak is esetleg önmeghasonlásai, végül is azzal győzi le ezeket, hogy „én azért még így is a kisebbik rossz vagyok”, mármint „azokhoz” vagyis a politikapiaci versenytársakhoz képest, akik természetesen ugyanezt gondolják, mármint persze saját magukról. Ezért is írhatta Mark Twain keserű iróniával, hogy „ha a választásokon bármi valóban eldőlhetne, biztos, hogy nem engednék meg nekünk”. Az, hogy mégis megengedik, feltehetőleg azért van, mert a nyugatias demokrácia választásain választani mindig csak olyan potenciális „többségek” között lehet, akik Hamvas szerint „az adott kor »lét-tévedéseinek« egy-egy változatát” testesítik meg csupán.

A Hamvas által is feltételezett aranykorok világa talán azért lehetett más, mert ott még létezett a szellemi beavatottság különböző szintjeinek természetes hierarchiája. A létrontó erők legfőbb célja azonban éppen e hierarchia szétroncsolása, elpusztítása volt. E létpusztítás talán legsötétebb történelmi mélypontjainak egyike, a francia forradalom, ezt önmaga paródiájaként a „szabadság, egyenlőség, testvériség” jelszavaiban foglalta össze. Mint utóbb kiderült, a „szabadság” a rombolás, pusztítás „szabadsága”, az „egyenlőség” pedig a hierarchia brutális erőszakkal történő szétzúzása. Vagyis amikor a hamis öntudattal feltöltött alacsony szellemi szint fellázad az őt zsarnoki módon függésben tartó magasabb szellemi szint ellen, és így az „egyenlőség” a lehető legalacsonyabb szellemi szinten, mi több, ettől kezdve folyamatosan önmagát lefelé „nivellálva” valósul meg. A demokrácia önnön nagyszerűségétől így megrészegült tömeg-ember, a globális minimál-én, így már saját magát rántja egyre sötétebb mélységekbe. A harmadik jelszó, a „testvériség” pedig így automatikusan önmaga véres karikatúrájává válik.

Az ősi szakrális mélyszerkezetét híven őrző magyar nyelv talán itt is a segítségünkre le­het. Gyakran halljuk a politika világában, hogy egységre vol­­na szükség, ami akár igaz is lehetne, de! Ahhoz, hogy valódi egység lét­re­jö­hes­sen, ahhoz arra volna szükség, hogy sza­ba­don felszínre jö­hes­sen minden kétség. Mert csak miután a nyílt, őszinte, em­ber­sé­ges viták során el­osz­lat­tuk minden kétségünket, akkor reménykedhetünk ab­ban, hogy va­ló­sá­gos egység jön majd létre. És erre az egységre egyszer talán, ez még sajnos nagyon messze van, olyan többség is épülhet, a­mely már remélheti, hogy nem az igazság el­le­né­re, hanem éppen annak ér­vé­nye­sí­té­sé­re létezik. Ha esetleg megpróbálnánk a gyilkos, de ja­va­részt hamis okokra vissza­ve­zet­he­tő indulatokba fulladó álvitáink helyett türelemmel, sze­líd­ség­gel, alázattal ezt a valóságos párbeszédet kö­vet­ni, talán többre jutnánk vele.

mho

Hunhír.info