Pontosan húsz évvel ezelőtt Simicska Lajos jóvoltából három Fidesz-közelivé vált újság vívta élethalálharcát a szociálliberális médiahengerrel szemben. A Horn–Kuncze-kormány intézkedéseinek első lépése az volt, hogy kivegye Simicska lába alól a frissen megszerzett Esti Hírlapot, Magyar Nemzetet és az Expressz hirdetési újságot. Brutális győzelmet arattak a szocialisták, az egyik nagy kárvallottja az akciónak D. Horváth Gábor, az Esti Hírlap főszerkesztő-helyettese volt. Most őt nevezte ki Simicska főszerkesztőnek a dezertőrök helyére.
1995 márciusának elején üres címlappal jelent meg az Esti Hírlap, jelezve a szerkesztőség azon akaratát, hogy nem hajlandóak elfogadni a különböző szociálliberális manőverek következtében ismét az ÁPV Rt.-hez került lap liberális elkötelezettségű menedzsmentjének parancsait. Az akkori kuszált médiavilágban természetszerűleg a liberálisok és ultraliberálisok szereztek maguknak privatizált sajtótermékeket, a korábbi Antall–Boross-kormányt hidegen hagyta a média, és még 1998-ban is az újságírók ridegen tartásáról beszélt a Fidesz akkori ásza, Kövér László titokminiszter.
Közben sok víz lefolyt a Dunán, Simicska felépítette médiabirodalmát, amely ez idáig az Orbán-kormány legfontosabb támogató hadoszlopaként működött. A mai nap bombahíre, hogy hatalmas törés következett be a jobber médiában, Orbán és Simicska nyílt konfrontálódása nyomán joggal mondhatják az úgyis abszolút médiatúlsúllyal rendelkező szocialisták, liberálisok és ultraliberálisok, hogy kávé rendel, figyeljük páholyból a médiacápák egymásnak esését.
De Orbán–Simicska-ügyről van szó valójában, vagy sokkal összetettebb és a magyarság szempontjából súlyosabb kérdésekről? A Magyarországon gyökeret vert gagyitévé, a multikulturális szenny legfontosabb exportőre, miután veszélyben érezte gigaprofitját, támadásba lendült Orbán ellen, és a miniszterelnök nemhogy a konfrontációt nem vállalta a szennycsatornával, jobbágy módjára behódolt az új médiaföldesurak előtt. Eredetileg arról volt szó, hogy a magyar népléleknek a legnagyobb kárt okozó kanálist Orbánék az 50 százalékos reklámadóval végre kiakolbólítják Magyarországról, de Merkel látogatása után a fülkeforradalmár miniszterelnök egyből térdre rogyott a lélekpusztítók akarata előtt.
A kormány az 50 százalékos reklámadó helyett, amellyel kitakaríthattuk volna Magyarországról az amúgy is ez idáig már ezermilliárdos nagyságrendű összegeket kitalicskázott retekklubot, most ezt a pénzt a magyarországi médiavállalatoktól akarja beszedni. Az RTL Klub a négymilliárd forint helyett egymilliárdot fizet, zsebből kirázza, és úgy uszíthat továbbra is a nemzeti értékek ellen, ahogy ezt megszokhatta.
Ott van még a TV2, amelyet, ha úgy gondolja a háttérhatalom, semmi perc alatt kormányellenessé tehet. A kisebb magyar médiacégek pedig megfizetik azt, amit az RTL Klubnak kellett volna. Természetesen ellenállnak, és ennek a szembenállásnak az eredménye a most kitört jobboldali médiaháború. Az ok azonban egyértelműen csupán az: Orbán lefeküdt a németországi tőkéscsoport birtokolta kanálisnak, maga ellen haragította azokat, akik kiálltak mellette, és gyakorlatilag felégetett maga mögött mindent.
Nem tudni, melyik kommunikációs állat találta ki ezt az ötletet, hogy nyílt kenyértörésre kerüljön sor a magyarországi médianagyvállalkozók és a kormány között. Ez az ő ügyük – mondhatnánk, de mégsem az. Mert kormányok jöhetnek-mehetnek, a retekklub a nyakunkon maradt, és tovább zúdíthatja ránk azt a multikulturális szennyet, amely ellen Orbán épp néhány órával ezelőtt próbált tiltakozni. Nem tudni, melyik juppi gyerek találta ki ezt az állatságot Orbán tanácsadóköréből, de fals elképzelés az, hogy majd a Simicska-féle médiabirodalom most felmondott eddigi vezető személyiségei akár a köztévében, vagy az új médiaszolgáltatónál seperc alatt felépítik azt, amelybe akárhogy is nézzük csaknem húsz év munkája lett belefektetve. Mert pont azok, akik most felálltak Simicska mellől, azok nem számítanak.
A kiskunfélegyházi televíziótól ideszalasztott Gajdics? Vagy a legalább annyira szerény képességű Csermely? Ők majd hirtelen átütő sikereket érnek el az új médiakonstrukcióban? Még véletlenül sem. Ezek az arcok nem olyan súlyosak, hogy jelentőségükkel egyáltalán foglalkozni kelljen. Liszkai? Aki valójában soha nem volt médiaszakember? Vagy a nyálas kis Szerető Szabolcs, aki húsz évvel ezelőtt még az akkor legjelentéktelenebb KDNP felelős tudósítója volt, és azóta sem produkált valami hatalmasat? Ugyan már. Simicska médiabirodalma pont attól volt nagy, hogy mindenkinek megvolt a helye.
Ott van a cikkünk elején említett, a belső harcoknak mindig áldozatul esett, ezért csak a főszerkesztő-helyettesi pozíciót betöltő D. Horváth Gábor. Rutinos vén róka, aki most előlépett az árnyékból. Magyarország jövője szempontjából sem kívánom, hogy Orbán ellensége legyen, mert a mostani úgynevezett orbánisták, akik úgy hirtelen felálltak a székből, szakmailag nem érnek túl sokat. Orbán 20 évvel ezelőtt nem harcolt azért, hogy legyen már a szociálliberálisok alatt fideszes média, 2002-ben, a kapkodásnak köszönhetően még nem volt olyan súlyú, hogy a szociálliberálisok ellenpontja legyen. Most pedig, hogy mindent felégetett, borítékolhatja is vereségét.
Számos orbáni döntéssel, megnyilvánulással szembeszállunk, elfogadhatatlannak tartunk sok mindent, amelyet a miniszterelnök az utóbbi időben elővezet, de az megbocsáthatatlan bűn, és most hagyjuk azt a kérdést, hogy mit nyúlt le Simicska és mit nem, hogy egy idegennek tulajdonolta médiavállalatot egy magyarországival szemben hoz helyzetbe. Mert ez is annak a hintapolitikának a része, amely Orbánra az utóbbi időben jellemző. Egyszerre nem lehet merkelezni meg putyinozni, és szélkakas módjára ide-oda forogni.
Hát majd meglátjuk, hogy ebből mi lesz.
Kostás Roland – Hunhír.info
