Léteznek kétségtelen tények, melyekkel nem lehet vitatkozni. Ilyen példaként az, hogy Németország Európában gazdasági-tudományos-műszaki-technikai értelemben meghatározó tényező, ezáltal pénzügyi és politikai befolyása is döntő. Németország gazdasági szociális modellje, a német emberek nagyobb része még alapvetően helyes értékrendszere, a munkához való viszonya példa a kontinens más népei számára is.
A német tudomány, gondolkodás meghatározó, rendkívüli értékekkel járult hozzá a világ és Európa fejlődéséhez, bár bizonyos részterületei szegényebbek, mint példaként az olaszoké, franciáké, vagy miénk magyaroké. A német-magyar kapcsolatok történelmi távlatban nézve is jók voltak. Ma is sokat jelentenek Magyarországnak a német ipari beruházások.
A mai Európa gazdaságát tekintve az is igaz, hogy a második vonal államaiban, a globalizáció által lerombolt nemzetgazdaságok feltételei közt nem lehet általánosságban mondva munka, teljesítmény nélkül, hitelekből a nyugati felső középosztály szintű életszínvonalat biztosítani, finanszírozni.
Azok a társadalmi csoportok, melyek az utóbbi negyedszázadban itt a politikai-, a média-, a gazdasági-pénzügyi élet élvonalába tornászták vagy könyökölték fel magukat, természetesen elérték az említett szintet, sok esetben érdemtelenül, a többség rovására. Természetesen ne legyünk igazságtalanul elitellenesek, az említett megállapítás nyilvánvalóan nem vonatkozhat az említett vezető csoportok egészére.
Közép-Kelet- és Dél-Európa periférikus kapitalista rendszereire a hiánygazdaság a jellemző, ugyanakkor az erősebb globalizációs-tőkés, libertáriánus körök mintegy negyedszázada folyamatosan roncsolták és roncsolják szerény gazdasági kapacitásaikat, állami-, egészségügyi-, oktatási-, stb. rendszerüket jogállamiságukat, identitásukat is.
A helyi politikai elitek hatalmi stabilitásuk miatt a lerombolt gazdaság ellenére hitelek segítségével akartak tömegtámogatást, népszerűséget szerezni. A modern fogyasztói társadalom tömegembere – nyilvánvalóan médiahatásra – önkritikátlanul, korlátlan módon akar a társadalmi státusában emelkedni, ebben a fogyasztás és a presztizsfogyasztás növelésében látja a legjobb utat. A társadalmi életben ez káoszhoz, dzsungelhez vezet. A társadalmi szolidaritás, felelősség, emberség elvei hátrasorolódnak vagy megszűntek.
A Görög Ortodox Egyház szent szinódusa többször jelezte a fedezetlen túlfogyasztás veszélyeit, de a mai fogyasztani vágyó tömegtársadalom nem hallotta meg a felelős hangot. Ez így van a többi ország esetében is, a tömegigényeket és hangulatot irányító politikai- és médiaelit a legcsekélyebb lépésekre sem hajlandó a szolidaritásra épülő társadalmi modell felépítésére. Viszont bizonyos csoportok számára biztosítja az alaptalan kedvezményeket, előnyöket.
Ez természetesen nem volt mindig így hazánkban. A magyar becsület és korrektség példaképe, Horthy Miklós kormányzó várbeli rezidenciája minden közüzemi költségét fizette, amellett, hogy igen sokat segített, jótékonykodott, példaként Kenderesen saját költségéből iskolát, postát, hősi emlékművet épített. Bizonyára ezért volt a kenderesi birtok éppúgy 728 hektár 1919-ben, mint 1944-ben. A ma megélhetési politikusai fel sem képesek fogni ezeket a morális alapelveket.
Teleki Pál miniszterelnök rendszeresen támadta az individualizmusra alapuló liberális felfogást, a népi mozgalom a magyarság szociális összetartozására hívta fel a figyelmet.
A harmadik Orbán-kormány tagadhatatlanul fejlődő, ugyanakkor ellentmondásokkal is terhelt időszakában tett látogatást a magyar kormányfőnél Angela Merkel. A kancellár asszony a már érintett restrikciók híve, ugyanakkor mint megfogalmazta, hűséges támogatója a német beruházások révén hazánk gazdaságának, tehát növekedést csak a munkában lát. Ebben teljesen igaza van.
Úgyszintén rendkívül korrekt és pragmatikus a kelet-ukrajnai válság tekintetében. Németország nem akar fegyvert szállítani a soviniszta ukrán kormánynak, és csak tárgyalásos úton tudja elképzelni a konfliktus megoldását. Megértőnek bizonyult az orosz gazdasági kapcsolatok a magyar kormányfő által is hangsúlyozott szempontjai mellett. Ennél nem lehet többet mondani.
A kancellár asszony ugyan kereszténydemokrata, viszont a politikai és vallási cionizmus minden követelményét igyekszik elfogadni, megjeleníteni. Európa két legnagyobb veszélyének az antiszemitizmust és az iszlám fundamentalizmusból származó terrorizmust minősítette. Tudjuk esetében – mint német kancellár – e kérdésben minden szó problematikus.
Azonban nem mehetünk el szó nélkül néhány megnyilvánulása, kijelentése mellett. Ismeretes, hogy mintegy évtizede kizárta a CDU/CSU frakcióból dr. Martin Hohmann képviselőt, mert azt találta mondani, hogy ha a nácik zsidóellenes embertelenségéről annyit beszélnek, akkor talán meg lehetne említeni a szovjet zsidóság egy jelentős része felelősségét embermilliók – köztük voltak zsidók is – kiirtásában a bolsevik rendszer alatt.
Nem is kell túlzottan ismerni a történelmet ahhoz, hogy mik történtek példaként Jurovszkij, Kaganovics, Jagoda, Ehrenburg nevéhez köthetően a sztálini rendszerben. Az emberséges, nagy intellektusú bécsi főrabbi, M. A. Friedmann aztán tételesen ismertetett számos a zsidókhoz kötődő bűnt. A német Phoenix 2004/3. folyóiratban megjelent beszédét Csurka István lapja a Magyar Fórum 2004. szeptember 2-ai száma közölte. Hogyan is fogalmazott Fiedmann főrabbi úr? „Tűrhetetlen, hogy ma bizonyos politikai célok kierőszakolása érdekében a zsidó nép történelmét és a zsidóság sorsát Hitler idejében fegyverként használják fel.”
Teljesen logikusan vázolta fel, hogy a problémák azzal kezdődtek, hogy a liberalizmus betört bizonyos zsidó körök gondolatvilágába, és ebből bizonyos körök előnyöket kovácsoltak maguknak. Így történhetett meg, hogy egy értékelése szerint tisztán szellemi és eszmei vallást egyesek politikai hatalomra cseréltek fel. Nyilvánvalóan ez más vallásoknál, nemzeteknél éppúgy megtörténhet. Az emberi gyarlóság mindenütt előnyökre tör, csak azt nehéz megérteni, hogy miért kell példaként hazánkban is a zsidóság egyes szélsőséges szereplőit, megalapozatlan álláspontjaikat, megnyilvánulásaikat még egyes „jobboldali” politikusoknak is elfogadni, vagy túllicitálni. Zárójelben ugyanez történik a hazai cigányság múltja és jelene megítélésében is. Aki az igaztalan, vagy túlzó tényállásokat vitatja, az már antiszemita, rasszista stb. Egyszerűen ez az egész beállított, koreografált problémakör lényege.
E nyomást Orbán Viktor bizonyára úgy próbálta mérsékelni, hogy az auschwitzi láger felszabadulásával párhuzamosan megemlékezett az I. világháború magyar zsidó hőseiről január végén.
Nehezen érthető, hogy sajnos pontosan miért Angela Merkel az, aki ezt nem érti meg, és beszáll a politikai-, kulturális-, pénzügyi érdekek miatt pörgetett körhintába?
Természetes az, hogy a tényleges adatok és számok mellett emlékezni kell a holokauszt minden áldozatára. Angela Merkel kijelentése szerint viszont úgy, hogy mindig gondolni kell rájuk. Szívesen megkérdezném tőle, ezen kívül még kikre gondol? Gondol-e példaként az Alexander Lohr „E” hadseregcsoportja azon katonáira, akiket a britek cinikus módon kiszolgáltattak Tito hadseregének, akik a 200 ezer katona mintegy harmadát megölték. Gondol-e a kitelepített németek millióira? Gondol-e a lengyel, szovjet lágerekben, Kelet-Poroszországban, vagy Csehszlovákiában megölt német százezrekre, Drezda áldozataira? Kelet-Poroszországban a szovjet katonák példaként az utcákon géppuskázták le a német civileket, nőket, gyermekeket /Gloria Man: Az ortodox törésvonal Háttér Kiadó Bp. 1997 182./. Bizonyára ebben szerepe volt Ilja Ehrenburg propagandaszólamainak is, aki a németek kiirtását hirdette a szovjet katonáknak.
Vagy gondol-e az utóbbi években hazánkban bűnöző cigányok által bántalmazott német állampolgárokra? Ha esetleg személyes ismerőseit érintette volna hasonló atrocitás, bizonyára nem a Jobbikban látná Magyarország és Európa egyik problémáját, holott e mára már középre orientálódó párt ugyan megjelenít bizonyos magyar önvédelmi, érdekvédelmi törekvéseket, álláspontját pontosan kommunikálja, ugyanakkor alábbhagyta pár évvel ezelőtti radikalizmusát.
Angela Merkel tehát e szellemben találkozott a MAZSIHISZ vezetőivel is, bizonyára épületes tájékoztatást kaphatott tőlük. Bizonyára még épületesebb társalgást lehetne folytatni Mohácsi Viktóriával vagy Kolompár Orbánnal, csak ők hiányoztak.
Eszmetörténeti kérdés az illiberális demokrácia kérdésköre körüli vita. Maga a kifejezés egy erőltetetten konstruált, modern politológiai fogalom. Egyszerűen arról van szó, a liberalizmus a politikai és személyes szabadságjogok követelményeit már a XIX. században teljesítette, ezért a mai demokráciában már nincs helye a szabadversenyes, szociáldarwinista, anarcho-kapitalista gazdasági, ideológiai és jogi megoldásoknak. Még akkor sem, ha a globális kapitalizmus komprádor helyi elitjének jelentkező, baloldalnak álcázott belvárosi tüntetők- randalírozók ezt szeretnék.
Angela Merkel, mint Európa egyik vezető hatalma, sok tekintetben elismert vezetője tehát több arcát mutatta meg hazánkban. Reméljük, a problémák felismerése segítheti Németország és az ő megértését Közép-Európa és hazánk problémái iránt.
Károlyfalvi József – Hunhír.info