A mai Európai Unió államaiban, így hazánkban is jelentős mértékben a neoliberális-elitista társadalomfilozófiai elvek érvényesülnek, ez jelentős rétegek periferizálódását eredményezi. Itt kapcsolódhat a bűnözés problémaköre. Míg mondjuk néhány dél-európai államban az említett periódusokban a szociális feszültségek politikai formákat öltöttek, hazánkban azonban ez az ideológiai gondolkodás hiányában fel sem merül. E feszültségek nálunk a bűnözői szubkultúrákban-részben a cigányság egyes csoportjainál-csapódnak le, mely nem minősíti tisztességesen élő rétegeiket. Ezért nem szerencsés egy történelmi mártírszerepet sugalló megítélés. Egy áldozat szempontjából mindegy, hogy bűnözők, vagy terroristák oltják ki életét. Bár hazánkban szerencsére nincs terrorveszély, potenciális forrásait csak egy építő, tiszteletre, rendre alapozott józan konzervativizmus tudja kiküszöbölni.

A napi aktualitások tükrében beszélhetünk-e együtt e látszólag egymástól távol álló fogalmakról? Mivel a mai hazai politika fókuszába is bekerültek, talán megérnek néhány gondolatot, egy rövid elemzést. Előbb talán meg kellene próbálni definiálni e fogalmakat és valamely történeti konstellációba helyezni őket.

A vándorlás, a migráció egyidős az emberiség történetével. A hellenizmus, Róma, a keresztes háborúk, a gyarmatosítás Európa népességtöbbletét vetették ki más kontinensekre. 1945 után a volt gyarmatok, a harmadik világ demográfiai többlete keresi, választja a főként volt gyarmattartói országait, a munka, a jobb életfeltételek reményében. Az öregedő Európa munkaerő-szükségletei miatt fogadta be az afrikai, ázsiai tömegeket. Jó ideig gazdaságilag eredményes volt a foglalkoztatásuk, miközben sikeresen integrálódtak hozzájárultak választott hazájuk gazdasági növekedéséhez.

Az utóbbi negyedszázad folyamatai azonban törésvonalakat hoztak létre. Az új generációk, az újabb bevándorló hullámok nem tudtak beilleszkedni, integrálódni. A globális konfliktusok, az arab-izraeli háborúk törésvonalakat, konfliktusterületeket teremtettek a nyugati hatalmak és a változni, megújulni szándékozó arab államok között. Sokan, mindkét oldalon civilizációk összetűzéseként akarják beállítani a lényegében helyi szinten is kezelhető kérdéseket.

Hangsúlyozottan nem az iszlám vallás, de a kultúrköréből kilépő, látszólag hozzá kötődő fanatikusok az erőszakban látják a problémák leküzdésének lehetőségét.

A demográfiai gondokkal, munkaerőhiánnyal küzdő államokba tehát elvben nem tragédia a bevándorlás, ha az szabályozott, ellenőrzött folyamat, de csak akkor. Természetesen a nagy tömegű bevándorló csoportok magukkal hozhatják bűnöző csoportjaikat, nemzeti-vallási-törzsi szélsőségeiket, esetlegesen terrorista csoportjaikat. Ez természetesen nem kizárólag távoli kontinensekről, de akár a szomszédos, európai államokból érkező migránsokra is vonatkozhat.

Így tehát a bevándorlás és a terror fogalmai között közvetlen logikai kapcsolatot nehéz találni. A következőben nézzünk a terror fogalmára, hogyan is tudnánk definiálni?

A fegyveres konfliktusok sajnos egyidősek az emberiséggel, Clausewitz a háborút a politika más eszközökkel történő folytatásaként határozta meg. A terror viszont a porosz stratéga definíciójától eltérően a differenciálatlan öldöklés, mely főként az ártatlan civil lakosság ellen irányul.

Terror természetesen mindig volt, modern formáit a világ főként 1945 után ismerte meg. Azonban látszólagos hasonlóságai ellenére, jellegzetességei, motiváció alapján messze nem lehet egy kategóriának tekinteni. Próbáljuk meg kissé rendszerbe foglalni a terrorista mozgalmakat.

Léteztek az állami-nemzeti függetlenség kivívásáért terrort alkalmazó szervezetek, példaként az izraeli Leumi, és a Stern-csoport, vagy az algériai FLN. Később, a 60-as, 70-es, 80-as évtizedekben megjelentek Nyugat- és Dél Európában a baloldali-forradalmi, kommunista, maóista, anarchista stb. terrorszervezetek meglehetősen széles skálával. Ilyenek voltak a spanyol MIL, GRAPO, FRAP, az olasz Vörös Brigádok/BR/, a német Vörös Hadsereg Frakció/RAF/, a francia Action Directe, vagy Latin-Amerika városi gerillái stb. Merényletekkel, káoszteremtéssel akarták a nyugati társadalmakat destabilizálni, aktivistáik főként az un. periférikus, vagy lumpenértelmiségből, diákok közül kerültek ki.

Szintén más kategóriát jelentenek a Nyugat-Európa egyes megoldatlan helyzetű nemzeti kisebbségei függetlenségi vagy szeparációs törekvéseihez kötődő militáns mozgalmak. Ilyenek a baszk ETA, a korzikai FLNC, az IRA, de működtek breton, dél-tiroli szervezetek is. A „legaktívabb” köztük 1975-ig az ETA volt, a többi szervezet térben és időben korlátozott határok között tevékenykedett. Az anarchista és baloldali terrorszervezetek ellenhatásaként a jobboldalon is megjelentek egyes szerveződések, Olaszországban, vagy Törökországban a Szürke Farkasok.

A 2001 szeptembere óta működő terror arányaiban és jellegében messze eltér a terror az előbbiekben röviden vázolt formáitól. Összekapcsolódik a nyugati és az iszlám világ már említett konfliktusaival, törésvonalaival, ahol az iszlám vallás elveihez lényegében nem kötődő csoportok vélelmezett céljaik érdekében a legkíméletlenebb és teljességgel elítélendő eszközöket, merényleteket alkalmaznak. Zárójelben, minthogy kisebb arányban kötődhetnek terrorcsoportok a hindukhoz, zsidókhoz, a keresztényekhez is, példaként Észak-Írországban. Európa számára ma tehát az iszlám rosszul, vagy félreértelmezett felfogásához kötődő csoportok jelenthetnek terrorveszélyt, a migrációhoz kapcsolódva, bár automatikus összefüggésről nem beszélhetünk.

A múlt heti tragikus párizsi merénylet természetesen teljesen egyértelműen elítélendő, azonban felveti a szólás- és a sajtószabadság problémakörét. Megengedhető –e más vallások ilyen megalázó, sértő ábrázolása, ezzel emberek milliói belső érzésvilágának megsértése és ez által egy ilyen fanatikus és kegyetlen terror kiprovokálása? Ez természetesen nem azt jelenti, hogy nem lehet joga bárkinek bármely világvallás történeti-kulturális-szociológiai elemzéséhez vagy kritikájához.

El tudná-e képzelni bárki a mélyen katolikus államfő, de Gaulle esetében, hogy elfogadta volna a kereszténység az iszlám, vagy a zsidó vallás bármiféle megsértését. Mikor rendszeresen járt templomba, még Leningrádban is misét kért a szovjetektől, mikor a francia főrabbi előtt kifejtette, hogy ugyan vitathatatlan tiszteletet érez a francia zsidók iránt, bár nem ártana, ha egyesek nem éreznék magukat sokkal inkább izraelinek, mint franciának. Vagy talán a libanoni tisztek, vagy egyetemisták előtt előadást tartva nem lett volna tisztelettel hitük iránt? A francia katolikus, patrióta Tábornok persze nem volt szabadkőműves, ez talán megvilágíthatja álláspontját.

Nyugat- és Dél-Európában az említett baloldali vagy nacionalista indíttatású terrorszervezetek már nagyrészt felszámolódtak, kifulladtak. Ennek oka lehet a gazdasági-szociális viszonyok javulása, a kétpólusú világrend megszűnése, annak ellenére, hogy a nyugat-, vagy dél-európai államokban a 80-as évekre elért gazdasági növekedés és szociális vívmányok jelentős része leépült. Istennek hála Magyarországon a terrorizmus említett-elemzett megnyilvánulása soha sem fordultak elő. A mai Európai Unió államaiban, így hazánkban is jelentős mértékben a neoliberális-elitista társadalomfilozófiai elvek érvényesülnek, ez jelentős rétegek periferizálódását eredményezi. Itt kapcsolódhat a bűnözés problémaköre. Míg mondjuk néhány dél-európai államban az említett periódusokban a szociális feszültségek politikai formákat öltöttek, hazánkban azonban ez az ideológiai gondolkodás hiányában fel sem merül.

E feszültségek nálunk a bűnözői szubkultúrákban-részben a cigányság egyes csoportjainál-csapódnak le, mely nem minősíti tisztességesen élő rétegeiket. Ezért nem szerencsés egy történelmi mártírszerepet sugalló megítélés. Egy áldozat szempontjából mindegy, hogy bűnözők, vagy terroristák oltják ki életét. Bár hazánkban szerencsére nincs terrorveszély, potenciális forrásait csak egy építő, tiszteletre, rendre alapozott józan konzervativizmus tudja kiküszöbölni.

Károlyfalvi József – Hunhír.info