Laurerence Johnston Peter mondása jutott eszembe, ahogy megérkeztem családommal a 2011-es esztendő EU-városába, Gödöllőre, Eszter unokám esküvőjére: „A demokrácia az a folyamat, ami által az emberek szabadon választhatják azt az embert, akit majd mindenért hibáztatni lehet.”
Lábadi Károly a 2011. július 19-ei tárlaton a Gödöllői Királyi Kastély Kincses templomok című katalógus szerzője, a kiállítás főkurátora a kastély építtetője, Grassalkovich I. Antal főúri mecénás nevéhez fűződő barokk egyházi kincsek gazdag gyűjteményét vonultatja fel a Kresz Albert fotóművész által készített remek képekkel.
Grassalkovich az Itáliából érkező barokk stílusirányzatot alapul véve kapcsolta be Gödöllőt az építészeti, kulturális véráramba. Ezzel nemcsak gazdasági, hanem művészeti perspektívákat is felvázolt a kastély térsége előtt. Mint ismeretes, a gróf harminchárom templomot építtetett, – többségét a magyar barokk-rokokó művészet élvonalába tartozó kegytárgyakkal ékesítette. Nemcsak az úgynevezett tárgyiasult művészetet támogatta, hanem a tudati tartalom, a barokk életérzés, a barokk kultusz és a szentek devóciójának (áhítatos felajánlás) terjesztője is volt. Nepomuki Szent János iránti tisztelete például számos településen vált hagyománnyá. A plébániákon, de kincstárakban, templomokban, múzeumokban fellelhető értékes műkincsek összegyűjtve kerültek bemutatásra, amely egyben a barokk főúr páratlan művészi ízlését is közel hozta hozzánk.
Úgy tudom, e beszédes történelmi település tünetegyüttes helységként tanúja volt az EU-s gazdasági válság erkölcsivé gyűrűdző „devizaszorzó” folyamatának, s az ott formálódó magatartásmód már a spekulatív értékorientáció jelét is adta. A társadalmi felelősségvállalás kölcsönhatásából, a szolidaritás szempontjait érintő kérdésekből vizsgázott az óhajtott Európai Unió. Az izgatottság végső határára kényszerült világot, de az európai nyugati országokat is rettegésben tartó önkény lankadatlanul recsegteti az erőszak fegyverét. A bűnrészesség vádja alól próbálja felmenteni önmagát a hatalom, és az érzelmi intelligencia romlásával lazul az erkölcs; növekszik a félelem és eluralkodik a depresszió. A beszűkült érdeklődés rossz gyümölcsöt érlel, mellyel együtt fokozódik a fejlődési rendellenesség…
Csupán a szemlélet tanulságáért; a kormányzás mikéntjéért, a szomszédok, de talán az uniós támogatásért is figyelmet érdemel az alábbi mosolygós, de igaz történet, mikor is Grassalkovich herceg tanácskozásra gyűjtötte össze birtokainak jószágkormányzóit, jogtanácsosait, gazdatisztjeit. Meg akarta tudni, mi az oka, hogy fejedelmi vagyona oly feltűnően keveset jövedelmez. A meghívottak hol egy, hol más okot hoztak föl magyarázatul. Ahelyett, hogy előadta volna véleményét, az ablakhoz lépett, amelynek faragott párkányán – télidő lévén – kivül óriási méretű jégcsapok csüngtek: a legnagyobbat letörte közülük, s aztán arra kérte szomszédait, adogassák azt tovább, kézről kézre, amíg csak el nem jut az asztalfőn ülő nagyúrig. A jégcsap valóban kézről kézre járt, de persze folyton folyvást kisebbedett, és mire az a hercegig ért, ő már csak egy hideg vízcseppet érzett a kezében. A hatalmas nábob megértette a néma tanítást: a nagy vagyonnak azért nincs látszatja, mert sok kézen megy keresztül.
Ilyen a jégcsapszindróma.
Pásztori Tibor Endre – Hunhír.info
