Lám, a nap lement s fölkelhet ismét: ránk, ha kurta napunk leáldoz egyszer, mindörökre lehull az éj s az álom – írja a tudós római költő (poeta doctus) Catullus, Caius Valerius (Kr.e 84-54), aki Adamik Tamás kutató, találó fogalmazása szerint az „emberi kapcsolatok költője.” .
Lesbia – ciklus versei megéneklik a szerelem számtalan viszontagságát, a reményt, a boldogságot, a féltékenységet, az összeveszést és a kibékülést. Versrészlet az Éljünk és szeressünk-ből Dsida Jenő fordításából önkéntelenül Europé Trencsényi-Waldapfel Imre Görög regék és mondák írását juttatja eszünkbe, hogy aztán visszatérjünk a mai álomvesztő Európa gondjaihoz.
Utunk a türoszi király, Agénor leányához, a szépséges Européhoz vezet, akire csodálatos mély álmot bocsátott egy éjszaka Aphrodité, a szerelem istennője. Két világrész versengett érte, asszonyi alakban álltak meg az ágya fölött, az egyik Ázsia, a másiknak akkor még neve sem volt. – Az én földemen született, én is neveltem őt – mondta Ázsia. És átölelte a leányt. – De nekem rendelte Zeusz, és róla fognak elnevezni engemet – mondta az ismeretlen, és ellenállhatatlan erővel ragadta magához Europét. Ekkor felriadt álmából a királyleány. Sokáig ült még szótlanul az ágya szélén dörzsölte szemét, de nem tudta kitörölni belőle a látomást, olyan mélyen vésődött a szívébe a két asszony alakja. Melyik isten küldhette szememre ezt az álmot? – sokáig tűnődött magában. – És ki is lehet az idegen asszony, hogy máris vágy fogta el a szívemet utána? Milyen szeretettel karolt át, úgy nézett rám, mintha a leánya volnék! A boldog istenek fordítsák jóra az álmomat!
Csodálatunkra méltó és rendkívülien meglepő a természetfölötti erőknek a cselekményekbe, és egy nép sorsába való érdemi beavatkozás (eposzban, drámában egyaránt), nem különben, hogy külső kényszer miatt a körülöttünk élő emberek között gyakran hallgatnunk kell, – olykor csak az időben és térben – távol levőkkel ( a lelki társakkal) beszélgetünk. Jóllehet, ez a szféra már nem a világ látható és közvetlenül érzékelhető szintje, – mégis létezik. Mert létezik egy világ, amelyben élünk, és létezik egy másik világ, amely által többek és jobbak leszünk az él az élhető világban – fogalmazott Lev Tolsztoj a Két világjában. Így aztán a megjelölt módon, az egy általános létből következő egyén is igyekszik a szellemi világgal való kapcsolatát kifejleszteni, az egzisztenciális világot beemelni a transzcendens világba. Közvetlen érzékelhető, materializmuson alapuló „duplafenekű szerepjáték” (a műtrágya-elmélet, hogy tulajdonképpen a kövérek jobban táplálják a talajt) az elvont gondolkozásra elkötelezettek, kérdéseire válaszolni nem tudók – különben ez a szándék még napjainkban is gyakran tetten érhető –, ami történelmileg indokolttá tette az egyfajta idealizmus párhuzamos létét. Találóan fogalmaz Gerevich, hogy „az élénk intellektus gátolja a következetest”, a karakterológia fogalmával élve, a párhuzamos univerzum szorongásait úgy próbálta kompenzálni, hogy mindig másban kereste a hibát. Ennek lett az eredménye a cselekvés szintű párhuzam, azaz „az arca bamba vigyorra torzul”.
Így az álnok csúsztatásban ki ne ismerné fel mindazt, amit a huszadik században éltünk /Mussolini, Hitler, Lenin, Sztálin, Mao Ce-tung/ az 1953-as Szikra kiadású filozófiai fogalmak rendszerének az agymosással azonos erőszakával, mely meghatározta egy nép nézeteit, cselekedeteit – istentelen eszmék új messiásaként: ahol a hely szelleme nem hitelesíti a látottakat, nem biztosítja az érzelmi azonosulást, sem a szellemi feltöltődést. Így aztán a társadalomszerkezet „kalapácsfilozófiája” és az önmegnyilatkozás nélküli élettelen civilizáció párhuzamosan haladt az emberi létezés természeti és kulturális feltételeinek növekvő fenyegetettségével.
A magyarság mértékére szabva tartozunk óvatosan, – de az igazmondás terhe alatt – tudatosítani, hogy népünk lelkét és szellemét fenyegető tárgyiasult és tömegesült globalizáció az egyetemes otthontalanság felé irányítja. „A csak rációra korlátozott embert a végcél motiválja – a Vég! – figyelmeztet Nemes Nagy Ágnes. Krúdy Gyula inkább a saját mulattatására írta az Álmoskönyvét, a zsúrspiritizmust pedig a szabadkőművesek és a metafizikusok okulására szerveznék, de Isten nem közömbös a holisztikus világnézettel, vagy az okkultizmus tanításával szemben. Tehát nem elég a hibákat leleplezni, – sőt ez helytelen is! –, ha nem tudjuk egyúttal a jobb állapot eszközét is megjelölni. (J.W.Goethe)
A csillagász veszi először észre, hogy jön a fény: Jön az új Fény! – Tarnas Mert minden évben, de különösen az esztendő elején, hogy a mi akaratunk szerinti, azt szívesen elhisszük. És csak hinnünk kell, hogy jön a világfordulás sodrával mindenek átértékelése.
A boldog istenek fordítsák jóra álmunkat az oda – vissza megtett úton.
Pásztori Tibor Endre – Hunhír.info
