Lelket tápláló a jó szó. „Van-e tavasz abban az országban, ahová ő ment, és hol töltheti meg korsóját ezekben a forró napokban?” Riadtan kérdeztük egymást: – Van-e ország túl a hegyeken, ahol mi lakunk? – így érdeklődött Rabindranáth Tagore a deodaráktól beárnyékolt úton…
Légzőgyakorlatok kezdő haldoklók számára című írásával tört be a magyarul is érdemes gondolkodók körébe Szilágyi Ákos. Nem műveiről megjelent legfontosabb tanulmányról, vagy regényes életéről, hanem nemzetben gondolkodó és mindannyiunkat érintő ötletéről a Nemzet Naptárára gondolunk, aki TV-nyilatkozatában így summázta a magyar trikolór tizenkét hónapja üzenetét: gyökerekben fények.
Ugyan példaként szolgáló, úgynevezett normatív irodalomelméleti násfa (nyakláncon viselt, drágakővel kirakott arany ékszer) nem létezik, sem a hozzá kapcsolódó címszószabály sem, de fogadjuk el az általános irodalomtudományi hermeneutika, szöveg és megértője (tolmácselmélet) magyarázata helyett azt a célt, amelyet a hajszálcsövességen alapuló kapilláris vonzás jelent, a magyar beavatottaknak és beavatandóknak: A színek sokasága ott rejtőzik a színtelen napsugárban. Mert nem is magyar írás az, amelyben nem rejtőzik egy parányi „vérszerződés”, író és olvasó között. (A vérszerződés a honfoglaló magyar törzsek szövetségét a vezérek vérének közös edénybe csorgatásával megpecsételő szertartás. A kifejezés nem található meg az Irodalmi Könyvkiadó Bukarest 1969-es Helyesírási tájékoztatójában.)
Csak azokhoz van ma Európa tizennegyedik nyelvén üzenet, akik eszmélésük óta természetes adottságként élték meg, hogy magyarok, miképpen azt is, hogy ez feladatot jelent és felelősséggel is jár. Amilyen mértékben bizonyítja mai társadalmunk a múlt és a jelen történelmi párhuzam egybevetésével, a megváltozott életünk igazát, oly mértékben nem fél a legmerészebb mai mondanivalóktól és formai újításoktól. A felnőtté vált ifjúság nem menekül, hanem otthonra talál a Kárpát-medencében. Ez jelenti valójában az életminőség és érzelmi intelligencia összetartozását. Így a kivilágosodás mindig valamilyen kezdetet fejez ki – tegyük hozzá, fájdalommal és bizonyos kiábrándultsággal is jár –, de segítsége új világba, környezetbe juttat.
Csak a naponkénti küzdelmet következetességgel felvállaló tehetséges fiatalok képesek a nemzetpusztító, szellemi törpéket gyártó szándékkal, minthogy „legyünk kis nemzet” szembeszállni. Még akkor is, ha újabb kíméletlen megszorításokkal kell szembenézniük a romániai magyaroknak, s természetesen a fiataljaiknak. Nem csupán a nyugdíjak, a munkanélküli segély, az állami alkalmazottak fizetésének csökkentése szerepel a megszorító intézkedések között, hanem állami alkalmazottak elbocsátása, különféle jövedelmek – többek közt a bankbetétek utáni, az élelmiszerjegyek – megadózása, az előrehozott nyugdíjazás rendszerének befagyasztása, a tizenharmadik fizetés eltörlése, a kórházi ágyak számának csökkentése és a kórházak bezárása, állami vállalatok magánosítása, és tovább ne soroljuk… Miközben ilyen szomorú, és más nemzettelenítő ügyködéssel találja magát szemben a magyar ifjú, az együvé tartozás és az egymásra utaltság tudata joggal váratja el a magyar nemzetiségű politikai közélet vezetőitől – pártállásuktól függetlenül, ideértve az EU képviselőit is –, hogy szakítsanak minden nagyhangú magyarokat magyar ellen bujtogató magatartásukkal. Különben csak az ember tud gyűlölni.
Ilyenkor a deodarák virágai a gyűlölettől lehullnak. De a tegnapi erdélyi, illetve háromszéki Sepsiszentgyörgyön történt magyar–magyar összefogás a Nemzeti Himnuszért a város főterén (a prefektúra előtt) azt igazolja, hogy a magyar elit is tud nemzeti közösséget teremteni.
Így arra a kérdésre, hogy van-e ország túl a hegyeken, ahol mi lakunk, azt kell válaszolnunk: van itt – sóhajtottunk – csak mi legyünk itt.
Pásztori Tibor Endre – Hunhír.info
