…Goodfriend úr Izraelben kezdte diplomáciai karrierjét, sőt kommunikáció szakon mesterfokozatot szerzett a jeruzsálemi héber egyetemen. Kelet-Európa valójában Berlintől Tel-Avivig tart, legalábbis létezik egy meghatározó kulturális tengely, mely túlnyúlik a görög partokon.
Ezen a tengelyen Goodfriend úr magabiztos mozgása, kulturális és nyelvi ismeretei tényleg azt a látszatot keltik, mintha tipikus kelet-európai figura, amolyan Gutfreund járkálna szalonból ki, tüntetésbe be.
Ez teszi alkalmassá a nyolc nyelven megszólalni képes képzett diplomatát, hogy ellenzéket szervezzen Magyarországon. Goodfriend úr intelligens ember, pontosan érzi feladata, az Orbán-kormány gyengítésének és valamiféle ellenzék megszervezésének nehézségeit. Miközben fáradt, kiüresedett értelmiségiek körében tölti estéit, akikről pontosan tudja, hogy intellektusuk, becsületük, emberi tartásuk, elveik egy fabatkát sem érnek, az amerikai követség ügyvivője reménykedve nézi bájos feleségét.
Hátha egyszer vége lesz, és nem kell többet a rossz angolsággal katyvaszoló mámikat és tátikat hallgatni. Hátha egyszer megszűnnek a kérdések, melyekkel túlmozgásos, és kicsit büdös fiatalok bombázzák. Rosszabb ez az egész, mint egy családi találkozó.
De egy darabig még biztosan nem lesz vége.
Az amerikai ügyvivő felmérte az ellenzéket, a civileket, az Orbán ellen felsorakoztatható sereget és megállapította, hogy nincsenek győzelmi esélyek. Sőt sereg sincs.
L.S. -Facebook
Hunhír.info