Az utóbbi hetek politikai megnyilvánulásai még a gyengén látók előtt világossá tehetik a magyarországi liberális demokrácia, és az ezt képviselni szándékozó politikai-kulturális tényezők és erők agóniáját, haláltáncát. Érdemes megvizsgálni, kik is azok az erők és csoportok, melyek az utcára mennek, és folyamatos tüntetésekkel akarják felkavarni a közhangulatot a fővárosban és néhány vidéki nagyvárosban. A most hangosan tüntető csoportok egy szót sem szóltak az MSZP–SZDSZ-kormányzat ámokfutása, pusztításai ellen. Csak széttárták kezüket, mikor a nemzeti értékek, a vagyon szétprivatizálását, az állami szintre emelt bűnpártolást, nemzetgyalázást felvetettük nekik.

Ugyan számos, talán joggal elkeseredett ember is lehet közöttük, de mondjuk ki nyíltan, ők nagyrészt a baloldalnak álcázott globalizációs kapitalizmus komprádor burzsoáziája, a libertáriánus-szabadkőműves háttérhatalom által – tudatosan vagy tudattalanul – manipulált főként értelmiség és diákok. Ők, akik a fővárosi vagy nagyvárosi viszonyok közepette, a liberális sajtó által már szinte negyedszázada befolyásolva lényegében rendkívül keveset érzékelnek a magyar társadalom lényeges problémáiból, csak a saját rövidtávú érdekeiket nézik. A főként az SZDSZ által befolyásolt oktatáspolitika, tömegkommunikáció következtében reflexszerűen szemben állnak az alapvető morális, nemzeti és a vallási értékekkel. Nem hiszem, hogy Európában még létezik ország, ahol volna az értelmiségnek egy olyan jelentős része, mely ennyire kiáll mindenfajta deviancia (drog, beteges másság, deviáns cigány szubkultúra) mellett.

A 2010 óta kormányon lévő pártok, az Orbán-kormány kétségtelenül katasztrofális folyamatokat fordítottak meg, jelentősen javították a szociális viszonyokat, élénkítették a gazdasági fejlődést. Kétségtelen az is, hogy százezrek egzisztenciális problémáit még nem tudták megoldani. Az is igaz, hogy mint minden nagy kormányzati hatalmi tényező körül, a mai kormánypártok mellett is megszerveződött egy aránytalanul és igazságtalanul preferált holdudvar, megélhetési klientúra.

Tehát a külső érdekek által motivált álbaloldali, komprádor körök által manipulált honfitársaink támadásba lendülnek a jelenlegi kormány ellen, többnyire fikcionált fogáspontokat keresve.

Gulyás Balázs megindította az internetadó elleni tüntetéseket, mintha magánszemélyeknél a havi 800, cégek esetében pedig a havi 5000 forint elviselhetetlen lenne. A kormány itt sajnos meghátrált, pedig ugyanezen követelőző csoportok a költségvetés kiadási oldala felé is igényeket támasztanak.

Galló Istváné PDSZ-vezető az oktatás tönkretételéről beszél a pedagógustüntetésen, társai árukapcsolásként a pedagógusbérek további növelését, a „szegregáció” megszüntetését követelik. Nem arról van szó, hogy a pedagógusok munkáját nem lehetne jobban megbecsülni, azonban egy részük állásfoglalása erőteljesen kifogásolható.

Érdekes módon a pedagógusok egy része egy szót sem szóltak a 2004-10 közötti időszak teljesen felesleges pazarlásairól: a holokausztiparról, a kompetencia-központú ostobaságokról, a toleranciaprogramokról, a tankönyvpiacról. Hangadóik a teljesen neoliberális, magyarellenes irodalom- és történelemszemléletet közvetítik a magyar fiatalok felé. A Történelemtanárok Egyesülete és vezetője korábban a tankönyvek 2010 után enyhe nemzeti jellege, ma pedig a magyar-török rokonság ellen tiltakozott.

A korábban a Lendvai utcánál, vagy a Szabadság téri emlékműnél tiltakozó „értelmiségek” és „diákok”, Együtt 2014 aktivisták mind a primitív, magyarellenes demagógiát fújták. Ez a réteg az, amelynek mindenhez joga van, fogalma sincs a társadalmi szolidaritás elveiről.

Idézzük csak Kodolányi János véleményét a világgazdasági válság formálta emberi magatartásformákról: „Közösségi morál helyett uralomra jut az egyéni immoralitás, az egyén többé nem a közösségen keresztül keresi és találja meg a maga boldogulását… Felbomlanak a közös kultúra életet adó formái… Átveszi sivár uralmát a „carpe diem” elve, a pillanatnyi haszon, kényelem, az önző érvényesülés cinikus világa. Végezetül pedig a legsivárabb, legbetegebb közöny.”

Ha akkor ilyen jelenségekről beszélt Kodolányi, ma hatványozottabban érvényes e megállapítás. Sajnos a magyar élet szinte minden területén találkozhatunk e jelenséggel.

Az elemzett rétegnek nagyravágyó igényei mellett fogalma sincs sem a társadalmi szolidaritás, a közösség eszméjéről, sem a mai vidék egyes részei szegénységéről, elesettségéről.

Elég végigvonatozni a Dél-Alföld vasútvonalain, és kitekinteni a hajdan virágzó kis faluk, vagy városok állomásaira. Némelyiken szembetűnő az elhanyagoltság, az elhagyottság, a hanyatlás. Pedig elméletben a magyar Alföld termelné az ország élelmét, élelmiszerexportját. Még másfél évtizede is halmokban állt a kukorica, a cukorrépa, a takarmányok. Ma szinte semmi.

Az emberek életére is e hanyatlás nyomja rá bélyegét. November 4-én Orosházáról jövet Hódmezővásárhely előtt megállt az Interpici, mert mint kiderült egy idős ember itt gondolt pontot tenni az életre. Nem tudom, ki volt, de e sors sajnos nem egyedi.

Lehet, hogy a vidéken élők, legyenek idősebbek vagy aktív korúak, élete, sorsa, jövője érhet annyit, mint a nagy igényekkel fellépő fővárosi értelmiségé, vagy az átbulizott egyetem vagy főiskola után magas presztízsű és fizetésű állásokba vágyó diákoké.

Platon szerint az abszolút szabadság és az abszolút zsarnokság nem sokban különböznek egymástól. A szabadsághoz az egyéni és csoportérdekek korlátozása, az önkorlátozás képessége is hozzátartozna. A komprádor-liberális körök szabadságértelmezése a nemzet többségének súlyos zsarnokságot hozna. Amíg a magyar társadalom és vezetői, a politikai elit nem ismerik fel a munka, a nemzeti összetartozás, a szociális közösség eszméit nem fogunk előrehaladni.

Természetszerűen minden politikai erő hozza az igényekkel fellépő holdudvarát, vattaembereit, akik természetesen mindent megérdemelnek. Az nem érdekes, hogy kinek és minek a rovására.

A ma rohamra induló csoportokról előre modellezhető, hogy a győztes komprádor elit szerepére törnek. Győzelmük esetén visszatérhetnénk a 2004-10 közötti folyamatokhoz: a privatizáció, liberalizáció folytatásához, az idegen érdekek kiszolgálásához, a nemzeti kultúra, identitás a morál és a jogállam további rombolásához.
Sikerük magában hordozná a további hanyatlást, hiszen saját és az idegen érdekeket kiszolgálva felőrölnék a még létező anyagi és emberi erőforrásainkat. Ezért akcióik önmaguk, de a liberális demokrácia agóniáját is mutatják.

Ezért van felelőssége az elméletileg jobboldali erőknek e folyamatok megfordítására. Ezt csak a gazdaság fejlődése, a magyar emberek minél szélesebb rétegeinek boldogulása révén lehet elérni. A nemzet múltját támadó állandó tematizálás helyett talán érdemes lenne visszatekinteni 1919-re, az ellenforradalom győzelmének 95. évfordulójára. Milyen volt az akkori jövőkép, és miért nem tudtak találkozni a Gömbös Gyula és Bajcsy-Zsilinszky Endre által felvázolt szociális és nemzeti célok.

Ezt csak morális, elvi alapon lehet érvényesíteni. Teleki Pál szerint a „Szeretet a közösség összetartója.” Csak ezen az úton tudnánk előrehaladni.

Károlyfalvi József – Hunhír.info