Figyelemre méltó, hogy pont az ultraliberális médiakövület, a köpönyegváltás egyik szimbóluma, a bolsevik időszakból ittnragadt figura, Pallagi Ferenc mérgelődött az egyik bulvárlap hasábjain amiatt, hogy a “múmiák rárepülnek” a megfogalmazása szerinti új demokratikus politikai közösség megmozdulásaira. Pallagi nagyon erős szavakat használva küldte el régi harcostársait melegebb éghajlatra. Mint írta: “Gyurcsány, Mesterházy, Demszky, Baja Feri ugyanolyan joggal utált figurák, mint Kövér vagy Lázár. És az okoskodók is! A széplelkű Mihancsik Zsófia, a szédelgő Gerő András, az engesztelhetetlen Vásárhelyi Mária már nem mond meg senkinek semmit, már nem hallgat rájuk senki, már nem különbek a többség szemében, mint Bayer vagy Tőkéczki”. Pallagi eléggé sikált vén róka ahhoz, hogy ne tegyen meggondolatlan kijelentéseket, és a mindenkori liberális új szeleket fogja be vitorlájába. Nyílt támadása régi politikai harcostársai ellen azt jelenti: a háttérhatalom új stratégiával, új arcokkal kívánja visszafordítani az idő kerekét, és folytatni Európa geopolitikailag legfontosabb országa, Magyarország totális gyarmatosítását.
Nézzük teljes terjedelmében Pallagi dolgozatát, amelyet a viszonylag nagy olvasottságú bulvárlap, a Bors hozott le. Pallagi, aki legalább 30 éve ott tanyázik a magyar médiában, még a Kádár-éra liberális elitvilágában szocializálódott, és az akkori elvárásoknak megfelelően szolgálta a pártot és a népet. Aztán jött a csillagváltás, és ő állócsillagnak bizonyult a liberálisok által totálisan birtokolt médiafelületek kék egén, hű alattvalóként ajnározva azokat, akiket most hatalmas vehemenciával támad.
Aki ma azt szeretné, hogy Orbán és bűnszövetkezete húzzon el, az nem gondolja azt, hogy elmúlt 25 évből jöjjön vissza bárki is. Ma Kuncze 25 éves felelősségéről beszélni legalább annyira kívánatos, mint megállapítani, hogy Gyurcsány, Mesterházy, Demszky, Baja Feri ugyanolyan joggal utált figurák, mint Kövér vagy Lázár. És az okoskodók is! A széplelkű Mihancsik Zsófia, a szédelgő Gerő András, az engesztelhetetlen Vásárhelyi Mária már nem mond meg senkinek semmit, már nem hallgat rájuk senki, már nem különbek a többség szemében, mint Bayer vagy Tőkéczki. Már csak egymásnak beszélnek. Az ATV-n naponta látni őket igencsak kínos.
Igen, ez elitellenesség, de ne tessék megijedni, a végén nem a fasizmus jön, hanem egy új, demokratikus politikai közösség! Még keresi a hangját, próbálja az erejét, és csinál egy csomó butaságot. Nem kell egyesülni, nem kell népfront, és főleg nem kell a múmiáknak rárepülniük a megmozdulásaikra. Ha Demszkyék segíteni akarnának, akkor otthon maradnak, hogy ne adjanak alkalmat a lakájmédiának, hogy az ő ellenszenves arcaik mutogatásával járassák le a tüntetéseket!
Aztán majd évek múlva lesz forma, szervezet, és meg fogják becsülni az elődök tanítását is: tudni fogják, hogy olyanok nem lehetnek, hogy úgy semmit nem szabad csinálni, mint ők. A leváltott sereg meg tűnjön el, és írja meg az emlékiratait. Egy példányban, az archívumoknak.
Kemény szavak, nyílt szembenállás az egykori nagy cimborákkal. Nem hinném, hogy Pallagi most úgy trükközik, hogy közben mégis az ő szekerüket tolja. Akik az ő mostani főnökei, azok tényleg azt gondolhatják, hogy csillagváltó kövületekkel nem megy, és az egész 25 évet le kell váltani.
Itt van viszont a nagy csavar. Vagyis Magyarország mára második legerősebb politikai ereje, a Jobbik, amely megalakulása óta ellenzékben politizál, soha nem volt hatalmon, és ő is le akarja váltani az elmúlt 25 évet. De Pallagi olvasatában ő is az elit része lehet, parlamentbe a választók akaratából beválasztott erő, vagyis ez a politikai formáció is eltüntetendő az új trónkövetelők megerősödése és ó – mivel leginkább a libsik papolnak a demokráciáról, amelynek alapja a pártosság – pártokká alakulása után.
Jelenleg a Fidesz- és a Jobbik-szimpatizáns, sőt még biztos választó tábora olyan mértékű szavazólétszámot képvisel, amellyel szemben az ellenfél csak kóbor csoportokat tud kiállítani. Na, az a háttérhatalom célja, hogy ez ne így legyen. Hogy a jelenleg heterogén libsi és anarchista táborok erősödhessenek meg a lázadó européer fiatalok irányításával, rátelepedve a múltból megmaradt nagy érdekvédelmi tömörülésekre, a szakszervezetekre, a jobbára középkorú civilekből álló szövetségekre és egyéb érdekvédőnek hazudott háttérhatalmi szervezetekre, hogy az új hatalomelosztás kizárólag saját maguk között menjen végbe.
Kostás Roland – Hunhír.info