„Vörös Imre jogászprofesszor kalapot emel az államcsíny előtt.” Balliberális értelmiségiek ágyaznak meg teoretikusan a vérontásnak, amire alig várnak. Hiszen most szerintük olyan körülmények vannak, amelyek — mint Charles Gati, Clinton volt amerikai elnök tanácsadója — demokrácián kívüli eszközök bevetését teszik szükségessé a rendszer megdöntésére.

Polgárháborúra készülnek

Az egész nyugati világ alig vár­ja, hogy Ma­gyar­or­szá­gon vé­res pol­gár­há­bo­rú rob­ban­jon ki.

Éveken át elemeztette a rasszista — magyargyűlölő — han­gok­kal teli Klubrádió a szak­má­juk alapszabályait a cél ér­de­ké­ben leköpő akadémikusokkal, szakértőkkel és a korábbi kormányok idején busásan jutalmazott vé­le­mény­for­má­ló­i­val, hogy miért birka nép a magyar és miért nem mer kimenni az utcára. Emlegették a bénító félelmet is. Így magyarázták, hogy a magyarok — „ezek” — miért nem tódulnak az utcára kétharmaddal megválasztott kormányuk ellen. Ugyanazon csodálkozókról van szó, a­kik­nek ter­ror­kor­mány­zá­sa idején az „utcai politizálás” antidemokratikus cselekedet volt, a­me­lyet kegyetlenül megtoroltak az amerikai és hasonszőrű követségek elnéző mosolya mellett.

Ezeket az álértelmezéseket az elmúlt hetek szinte folyamatos tüntetései elsöpörték, de ez csupán arra készteti e véleménygettó rádiót, hogy felfüggessze a gyáva génekről és egyebekről — korábban ezerszer hallott, viszályt keltő — a propagandafejtegetéseket. A „magyar” hirtelen lázadó és bátor lett. Olyannyira, hogy nemcsak az arcát meri megmutatni kisvárosokban is, de egymásra jellegükben igencsak hasonlító vezetői olyan ordenáré szavakkal szónokolnak, ami az általuk imádott nyugati országokban elképzelhetetlen. Szóval akkor már nem kell félni? Akkor már nincs „diktatúra”? És eddig hazudtak azok, akik ennek ellenkezőjét állították? Sebaj!

Ők és őket visszhangozva, illetőleg velük összejátszva az egész nyugati világ alig várja, hogy Magyarországon véres polgárháború robbanjon ki. „Orbán takarodj!”, harsogja címében a „visszafogott, mérsékelt, konzervatív” vezető svájci polgári napilap, a Neue Zürcher Zeitung, a cikkhez tartozó fotóján a Parlament előtti embertömeget mutatva. Egy brit üzleti (!) hírportál pedig felteszi a kérdést, hogy Budapest a következő Majdan-e.

A polgárháborút uszítók és előkészítők egyik orgánuma, a Galamus.hu oldalon ezzel a címmel jelent meg cikk: „Miért avatkozik be Oroszország Magyarország belügyeibe?” — nem Amerika — Oroszország. A publicisztika így zárul: „Kovács Zoltán főszerkesztő nemrég azt írta az ÉS-ben, hogy Orbán Viktor lesz az első magyar kormányfő, aki valószínűleg nem lesz képes demokratikus körülmények között távozni a politikai életből. Ámen.” Fegyverbe!

A Vasárnapi Hírek október 26-i számában megjelent egy interjú egy volt alkotmánybíróval. A lényeget a lap így foglalja össze: „Vörös Imre jogászprofesszor kalapot emel az államcsíny előtt.” Balliberális értelmiségiek ágyaznak meg teoretikusan a vérontásnak, amire alig várnak. Hiszen most szerintük olyan körülmények vannak, amelyek — mint Charles Gati, Clinton volt amerikai elnök tanácsadója — demokrácián kívüli eszközök bevetését teszik szükségessé a rendszer megdöntésére.

Mely körülmények természetesen nem voltak jelen 2010 tavasza előtt. Amikor a Gyurcsány miniszterelnök hazugságbeszédére adott népi felháborodás megfogalmazását a köztévében felolvasni nem hajlandó vezetés az ott tüntető tömeget annyira feldühítette, hogy a tüntetés a tévé épülete előtti ostrommá alakult. Amiről magának a köztévének tilos volt egyetlen képet is sugároznia. Mert akkor uralkodott nálunk hibátlan demokrácia és sajtószabadság. Amikor tilalomtáblákat helyeztek el, hogy mezőgazdasági gépekkel ne lehessen tüntetni. Amikor törvényt hoztak, hogy ne lehessen paradicsommal vagy tojással dobálni a népet intézkedéseikkel és provokatív beszédeikkel a végtelenségig felháborító, gyáva vezetőket.

Ezek voltak az idők, amikor Pongrátz Gergelyt, a magyar nép példás hősiességét mintázó — ó, gének, ó, történelem! — 1956-os szabadságharc egyik hősét a Kuncze-féle belügyminisztérium rendőrei véres csuklóval hurcolták el a Hősök teréről, mert tüntetni mert. Amikor csupán a tizenkétezres lakosú Bicskén a 2002-es választások idején egy MDF-es képviselőt és egy Fidesz-párti polgárt félig agyonvertek.

Amikor — 2006. június elseje — a Magyar Nemzet fotósát és a segítségére siető blikkes kollégáját a rendőrök összeverték. Amikor egy lengyel tévéstábot fenyegetett meg a rendőrség, mert 2006. október 23-án a rendőrök által megvert Vértesaljai László atyával akartak temploma előtt interjút készíteni. Amikor Gyurcsány azonosító nélküli rendőrei a földön fekvő emberek fejét rugdosták bakanccsal és vertek félholtra nőket is illegális viperájukkal. Miközben az Amerikai Egyesült Államok és vazallusi nagykövetségein a diplomaták a kezüket dörzsölték. Annak is, hogy a szabadságharc emléknapján még egy fideszes országgyűlési képviselőt is embertelenül összevertek.

Ezek voltak ám a szép, demokratikus idők. Azok, amikor a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Titkárságának közleményt kellett kiadnia, hogy bizonyos normatív támogatásokból kizárják az egyházi intézményeket, ami diákonként 43-67 ezer forint kiesést jelent. Hogy az egyházi intézmények alkalmazottait nem kívánják a közalkalmazotti bértábla szerint fizetni. Hogy az egyházi iskolák kötelező működési feltételei lényegesen szigorúbbak lesznek, mint az önkormányzati iskoláké.

Ami szintén nem zavarta sem a nyugati sajtót, sem „szövetségesi” kormányainkat és budapesti lerakataikat, amelyek lázasan készülődtek arra, hogy védőszárnyuk alá vegyék a leszbikusok, transzvesztiták stb. évente megtartandó szivárványmenetét.

A nyugati sajtó és a mai, jobboldali kétharmados többség tagadói gyakran hivatkoznak az EBESZ azon megállapítására, hogy a választások előtt „a Fidesz térfele felé lejtett a pá­lya”. Ami hazugság, és önmagában baromság, mert azt jelenti, hogy a Fidesz játszott hegy­nek fel. S el­len­tét­ben 1998-cal, amikor szinte ellenzéki sajtó nem volt, az interneten és azon kívül az ellenzéki médiában is minden érdeklődőnek ren­del­ke­zé­sé­re állt az in­for­má­ci­ó. A politika színpadáról eloldalgott Bajnai Gordon akkor azt hajtogatta, hogy nem az országgyűlési választások, de a „szabad” e­u­ró­pa­i parlamenti választások mutatják meg a nép igazi akaratát. Megmutatták. Ugyanazzal az eredménnyel, mint az idei másik két vá­lasz­tás. Ha­rasz­ti Miklós EBESZ-e…

A polgárháborúra uszítók azonban egyet ne feledjenek. A magyar nép a békére vevő. De ha kell, a békére támadók ellen felveszi a botot, a Mo­lo­tov-koktélt. Még a kétharmadnál is nagyobb arányban. Vigyázzatok!

Magyar Hírlap

Hunhír.info