- HUNHÍR.info - http://hunhir.info -

Éljen Horthy, a tetemre hívó! 95 éve vonult be Budapestre a nemzeti hadsereg

Kilencvenöt éve, 1919. november 16-án vonult be fehér lovon Budapestre, a bűnös városba a nemzeti hadsereg élén Horthy Miklós fővezér. Ezzel igazából is kezdetét vette a múlt század egyik legnagyobb államférfijának dicsőséges pályafutása. Horthy első nagy belpolitikai sikere korábban a jobbára zsidók vezette patkányköztársaság vörös terroristáinak közömbösítése, a magyarok megvédése volt.

A vesztes első világháború végén széthullott az Osztrák-Magyar Monarchia. Október 31-én Budapesten győzött az “őszirózsás forradalom”, de a Berinkey-kormánynak a fegyverszünet érdekében jelentős területeket kellett kiürítenie. 1919. március 20-án megérkezett a még súlyosabb feltételeket megfogalmazó Vix-jegyzék, Ezt kézhez véve a kormány és a kül- és belpolitikájának csődjét beismerő hazaáruló vörös patkánygróf, Károlyi Mihály köztársasági elnök lemondott. 1919. március 21-én kikiáltották a Patkányköztársaságot, vezetője a zsidó külügyi népbiztos lett, Kohn Béla lett. Pár zsidó szatócs vezényletével és aktív közreműködésével magyarok ezreit végezték ki brutális körülmények közepette a zsidó és lumpenproli terrorlegények. A Vörös Hadsereg a kezdeti sikerek után vereséget szenvedett, a patkánykormány augusztus 1-jén lelépett, s román csapatok vonultak be Budapestre.

A véres, vörös terror bukását követő káoszban Friedrich István lemondatta a hat napig kormányzó Peidl Gyula “szakszervezeti kormányát”, de a párizsi békekonferencia az ő kabinetjét sem ismerte el. A még májusban megalakult szegedi ellenforradalmi kormány augusztus 19-én lemondott Friedrich javára, de addigra “nemzeti hadseregének” fővezére, Horthy Miklós altengernagy már függetlenítette magát. A Siófokon berendezkedett Horthy katonai parancsnokságokat szervezett, amelyek ellenőrizték és utasították a kormány tisztviselőit is, különítményesei megvédték az urat, a munkást és a parasztot a jobbára zsidók vezette fegyveres terroralakulatoktól.

Az anarchikus állapotok megszüntetése, tárgyalóképes magyar kormány létrehozása érdekében 1919 őszén egy brit diplomata érkezett Magyarországra. George Russell Clerk felszólítására a románok november közepén megkezdték a visszavonulást, helyüket a nemzeti hadsereg foglalta el.

Horthy 1919. november 16-án vonult be csapataival Budapestre. A közhangulatot, és a korábbi budapesti helyzete, a vörösterror utáni állapotokat jól jellemzi ahogy a Gellért téren a fogadtatására megjelent polgármesterhez szólt: “Tetemre hívom itt a Duna partján a magyar fővárost. Ez a város megtagadta ezeréves történetét, ez a város porba rántotta a Szent Koronát és a nemzet színeit, vörös rongyokba öltözött… Ezek a kezek nyitva állnak a testvéri kézszorításra, de büntetni is tudnak, ha kell.” (csak az a baj, hogy nem büntettek eléggé, mert Horthy előtt az Isten mellett csak egy dolog számított szentnek: a törvény.)

1919. november 24-én Huszár Károly újságíró vezetésével megalakult az új kormány. Ezt a párizsi békekonferencia elfogadta, amíg az “egész magyar nép akaratát kifejező” kormány nem alakul, s meghívta a magyar békedelegációt Párizsba.

Az 1920 januárjában megválasztott Nemzetgyűlés február 27-én elfogadta az 1920. évi I. törvénycikket “az alkotmányosság helyreállításáról és az állami főhatalom gyakorlásának ideiglenes rendezéséről”. A jogszabály hatályon kívül helyezte a zsidó terroristák és hazaáruló intézkedéseit s az államfői teendők ideiglenes ellátására bevezette a kormányzó intézményét.

Március 1-jén – a dicsőséges magyar hazafiak, a derék, népmentő különítményesek asszisztálása mellett – Horthy Miklóst Magyarország kormányzójává választották: létrejött a király nélküli királyság.

Kincses Albin – Hunhír.info