Amíg a „tisztaság” fogalmában helyet talál minden, ami fehér, igaz, becsületes és jó, addig a „smog” szóban ott van minden, ami a tiszta ellentéte, tehát maga a rossz, a gonosz, az ördög és a legfőbb rossz a Sátán. A ténymegállapítás és helyzetfelismerés még nem elegendő. Világosan kell látnunk, hogy mi a teendőnk. Erre nézve is minden népnek meg van a maga tanulságos múltja és története. A magyar nép történetéből erre nézve tanúskodik a rovásírás.

„Lila sugárral gyúl a hajnal…” Ölbey Irén költő Adventi hajnalban versre kényszerül… Gyönyörű versre, térdre: a lila csoda adventi imádság bűnbánatába… Csak Vagabund Műveltség tesztje, vagy Immanuel Kant A tiszta ész kritikája lehet a magyar esszencia szinonimája.

Legalább két összetevőre van szükség, amit a füstköd kifejezés a magyar nyelvben takar /az angol smoke füst + fog köd/. Egyre több azoknak a száma, akik elszegődnek és lesz bonyolultabb, kifinomítottabb a bűnözési szakszerű módszerük, területük, – akár intézményesített, vagy éppen nemzetköziesített eszközökkel, akik a tisztaság ellen a legnagyobb dühvel, pusztító erővel lépnek fel. Amíg a „tisztaság” fogalmában helyet talál minden, ami fehér, igaz, becsületes és jó, addig a „smog” szóban ott van minden, ami a tiszta ellentéte, tehát maga a rossz, a gonosz, az ördög és a legfőbb rossz a Sátán. A ténymegállapítás és helyzetfelismerés még nem elegendő. Világosan kell látnunk, hogy mi a teendőnk. Erre nézve is minden népnek meg van a maga tanulságos múltja és története. A magyar nép történetéből erre nézve tanúskodik a rovásírás.

Nem csak öntevékeny kutatás ez, hanem egyben bizonyíték arra, hogy a magyar nemzet és nép józan esze megfelelő ésszerű felismeréssel megelőzze a csalás, hamisság és álnokság tisztátalan ügyködését és egyben igazolás is arra, hogy a lehetőségeket okosan, takarékosan fel-, illetve ki- használja, természetes gondolkodásmód bizonyságára, ami a pásztorok páros rovásában áll előttünk.

Útra kelt a tisztánlátás érdekében a rovásírás szakirodalmát jeles módon képviselő Friedrich Klára kutató, akinek azért is hálásak lehetünk, mert a „sok van a rovásán” kifejezést, amely eredetileg adósságot, illetve tartozást jelentett, mai használatában pedig az erkölcsi adósságot, azaz a kijavítani való hibánkat érthetjük alatta, amelyeket a Teremtőnk ró fel égi rovásbotunkra. „A rovást négyszögletűre vágott pálcákra, vagy pedig keskeny deszkácskákra rótták. Amikor pedig a rovás célja két ember között valamilyen elszámolás, feljegyzés volt, akkor a pálcát hosszában pontosan kétfelé hasították: az egy fele az egyik félnél, a másik fele a másik félnél, (hitelezőnél és adósnál) maradt. Hogy pedig ne lehessen eltérés a kettő között, vagyis a hamisítás lehetetlen legyen: így valahányszor újabb tartozást jegyeztek fel akár pénzben, akár ételben, és italban, állatban, vagy bármi másban, akkor a két pálcát, deszkácskát egymás mellé tették és úgy vágták rá a rovátkákat, hogy mindkettőn egyszerre mentek végig” – írja az úgynevezett „páros rovásoknak” használatáról Magyar Adorján.

Csak – egyedül, csupán – időben és térben való közelséget jelentő szócska. Megszorításként, annak kifejezésére, hogy az állítás a kiemelt szóval jelölt dolgon kívül másra nem vonatkozik, hogy még sok minden lehetne, de ez kizárólagos és más nincs, nem lehet. Ebben a szócskában rejlik a rovásírás titka, a magyar erkölcs és politika. „A válságba jutott mai embernek választania kell: Istennel, vagy Isten ellen?” – mérte fel a helyzetet Szabó Ferenc a Mai írók és gondolkodók című kötetének Figyelmeztetésében. Ez a probléma – érzésem szerint – azonban nemcsak a mai embert állítja válaszút elé, hanem jellemzője volt az elmúlt korok emberének is, sokszor könnyen kitapintható módon. A „Lenni vagy nem lenni?”- nagy horderejű hamleti kérdés fontossága mellett cseppet sem törpül el a „Hinni vagy nem hinni? – mert a hit problémája is felkavarhat olyan mélységeket, mint a lété.

Sőt, ha jól meggondoljuk a lét értelmét, végső soron a hit adja meg, mert mit ér a  hit nélkül a lét? Van-e valami biztosnak vélt alapja a létnek? Aligha van… De bizony van kétsége, és van vívódása, önmarcangoló nyugtalansága. Mert nem igaz az, hogy a hit és a hitetlenség nem probléma…

Csalárd (álnok és kétszínű), sőt ez egyre inkább valószínű, hogy ez be-nem-vallott, vagy bevallani-nem-mert probléma, a mindenki gondja és érzi lelke mélyén ezen fontos kérdés megoldásának, tisztázásának szükségességét. Őszinte perceiben jön rá az ember, hogy kényelmetlen, merev falként áll előtte és valami benső hang, kényszer, elodázást nem tűrő sürgetéssel színvallásra kényszeríti. Csak milyen színt, azaz jelleget valljon: mellette, vagy ellene…?  

Harmadik lehetőség pedig nincs, sem kompromisszum. Csak így, vagy úgy lehet cselekedni: így is úgy is azonban már nem. Ennek eldöntése jelenti a sokszor feltörhetetlenül kemény diót. Szabad akaratunk van, és annak vagyunk a „rabjai” hiszen: Isten a teremtés hajnalán annyira méltatta az embert, hogy elébe tette a választás lehetőségét, a meg nem érdemelt jutalmat. Az ember előtt áll: az jó és a rossz; az élet és a halál.

Így rajtunk áll a döntés joga: Isten mellett, vagy Isten ellen, vagy ha jobban tetszik: Istennel, vagy Isten nélkül. A hitet választó ember sem érezheti magát teljes biztonságban, hiszen az Örök Tagadás Szelleme, a Sátán igyekszik a hívő szívében elhinteni a kétely magjait, és jaj annak, aki nem fojtja el még csírájában, hanem engedi fává nőni magában. Így lehet örök hintázás az ember sorsa a két nagy véglet között.

A költők, írók, jeles személyiségek egy része végigjárta ennek az útnak minden kálváriáját és nagyon sok regény, esszé, vers és út érzékeli és érzékelteti az Istenre találás bonyolultságát finom rezdülésekben.

Az én olvasatomban az is benne van, hogy ahol az erkölcs és a politika nem egybeeső, ott szmog van.

Isten egyik nagy ajándéka, hogy ma még választhatunk, dönthetünk.

Pásztori Tibor Endre – Hunhír.info