Miért támadja az Orbán-kormányt a Nyugat, ha a Fidesz a cionista világhatalom engedelmes kiszolgálója? Úgy hiszem, régen eljött az ideje annak, hogy a radikális nemzeti mozgalom – és azon belül kiemelten a Jobbik szimpatizánsai – köreiben alaposan átgondoljuk végre Orbán Viktorral és általában a Fidesszel kapcsolatos nézeteinket. A radikális nemzeti oldalon persze régóta húzódik egy választóvonal, melynek létezéséről azonban – a Jobbik egységének megőrzése végett – nem illik beszélni. A választóvonal egyik oldalon azok állnak, akiknek az a baja a Fidesszel, hogy „nem eléggé radikális”. A másik oldalon meg azok találhatók, akik meg vannak győződve arról, hogy a „Soros-pénzen kiképzett”, velejéig korrupt, „tolvaj, gazember” fideszesek valójában a cionista világhatalom utasításai szerint cselekednek. Olvasónk fejtegetése.
Mivel a Jobbiknak elsőrangú érdeke, hogy a legteljesebb mértékben megkülönböztesse magát a Fidesztől, és így vele szemben az „egyedüli alternatívaként” kínálja magát, ezért a radikális hazafiak köreiben az elmúlt években erőteljes kampány folyt a Fidesz befeketítése érdekében. Az „eredmény” nem maradt el. Elég beleolvasni a Jobbikhoz ilyen-olyan formában kötődő weblapok kommentjeibe, melyekben Orbánt rendre útszéli hangnemben gyalázzák (a „törpe”, „cigány” jelzők még az enyhébbek közül valók), a Fidesz intézkedéseit (beleértve a bankadóra, a multicégek megadóztatására, a rezsicsökkentésre vonatkozó intézkedéseket) pedig a balliberálisok érveit felhasználva élesen kritizálják.
Természetesen muszáj is a Fideszt bírálni, mert hibák sokaságát követi el, és a párt vezetői és tagsága körében sajnos karrieristák, naplopók, tolvajok és ügynökök is szép számmal megtalálhatók. De nem itt van a kutya eltemetve. Mert melyik párt (főleg kormánypárt) nincs tele korrupt alakokkal, valamint volt és jelenlegi kémekkel? Mindegyik tele van velük, ami nem jelenti természetesen, hogy nem lenne kötelességünk rámutatni a visszásságokra – történjenek azok bármelyik politikai oldalon.
Az igazi kérdés azonban a Fidesszel kapcsolatban a párt „konzervatív fordulata” óta a következő: vajon a Fidesz alapjaiban magyar érdekeket képviselő politikai erő, amely gesztusok sokaságával igyekszik félrevezetni a globális birodalom uralkodó köreit, vagy pedig éppen ellenkezőleg, cionista érdekeket képvisel, és a gesztusok sokaságával éppen a magyarságot kívánja félrevezetni. A dilemma jól ismert a nagyhatalmak malomkövei közé szorított kis nemzetek történetéből. A hintapolitika persze gyakran végzetes lehet, mert előfordulhat, hogy a ravaszkodó, lavírozó politikusoknak végül már senki sem fog hinni: ez lett a végzete 1541-et követően Fráter Györgynek (aki a török és az osztrák hatalomnak tett gesztusokat, végül már senki sem hitt neki, majd Habsburg-katonák megölték), és Kállay Miklósnak is (aki elvesztette a németek bizalmát, de nem volt képes Magyarországot a háborúból kiléptetni sem). Ezzel szemben például Bethlen Gábor viszonylag eredményesen lavírozott a Török és a Habsburg Birodalom között, biztosítva ezzel az Erdélyi fejedelemség fennmaradását és virágzását.
Vajon hintapolitikát folytat-e Orbán Viktor a magyar érdekek védelmében? Az Orbán Viktor és kormánya elleni nemzetközi lejárató kampány, és főleg az USA legutóbbi lépései fényében a feltett kérdésre csakis igennel felelhetünk. Maga Orbán is megüzente a nemzeti érzelmű magyaroknak (csak éppen sokan nem értették, vagy nem akarták érteni), hogy időnként „pávatáncot” kénytelen lejteni Brüsszelben. Néha azonban meglepően, már-már öngyilkos módon világosan szólal meg: például akkor, amikor olyasmiket mond, hogy a „baloldal ráront a saját nemzetére”, vagy amikor az „illiberális állam létrehozásáról” illetve az Európába történő bevándorlás veszélyeiről értekezik. Orbán Viktornak a jobbikosok között is elismerést kiváltó megnyilatkozásai meglehetősen számosak.
Ezzel szemben persze több példát lehetne felhozni a liberális-cionista körökben elismerést arató kijelentéseire is: az izraeli Likud és a Fidesz „testvérpártiságára” utaló mondatától kezdve egészen odáig, hogy a „zsidók Isten ajándékai”, a cigányok pedig „rejtett erőforrások”. Figyelemre méltó viszont, hogy ugyan fegyverhordozóit (beleértve Áder Jánost) kivezényli ugyan mindenféle holokauszt-megemlékezésekre, ahol azok elmondják ugyan a kötelező ünnepi szövegeket, ezzel szemben maga Orbán Viktor a lehető legritkább esetben vesz részt holokauszt-rendezvényeken. Más országok állam-és kormányfőivel szemben Orbánt nem láttuk még sem az Élet menetén, sem Auschwitz-Birkenauban, sem más, úgynevezett haláltáborban. A Szabadság téri emlékmű ügyében is meglehetős állhatatossággal tartott ki a magyarság kollektív bűnösségét tagadó álláspontja mellett.
Csakhogy Orbán Viktor azt is mondta – gyakran fejére is olvassák -, hogy „ne azt nézzék, amit mond, hanem amit tesz”. Nézzük tehát, mit tesz. Orbán nemzeti radikális kritikusai joggal emlegetik fel a cionista Hit Gyülekezetének a történelmi egyházak rangjára emelését, 1914 holokauszt-emlékévvé nyilvánítását, Imre Kertesz kitüntetését, Zoltai Gusztáv, valamint egykori kommunista besúgók magas posztokra kinevezését, az elszámoltatás elmaradását (habár például Gyurcsány sokkal több szolgálatot tesz szabadlábon, mint börtönben, mert gátolja a balliberális egység megteremtését), a National Policy Institute elnevezésű intézmény rendezvényének betiltását. (Holott a „fajvédő” konferencia egyik szervezője, Jared Taylor a szűk körben megtartott összejövetelen elmondott beszédének jelentős részével maga Orbán is valószínűleg egyetértett volna.)
Az Orbán elleni, a radikális jobboldal köreiben is egyre féktelenebb gyűlölethullámok közepette félve teszem fel a kérdést: nem lehetséges, hogy a felsorolt, joggal ellenszenves intézkedések a minket uraló világhatalom megbékítésére, illetve félrevezetésére szolgálnak? Hiszen a másik oldalon ott vannak az Orbán-kormánynak a magyarság érdekeit szolgáló lépései: a kettős állampolgárság bevezetése, a multicégek, bankok és biztosítók megadóztatása, a nagy médiacégeket (és főleg az RTL Klubot) sújtó reklámadó bevezetése, Paks orosz közreműködéssel történő kibővítése, a „keleti nyitás” érdekében tett gyakorlati lépések, a Sukoró körüli zsidó ingatlan biznisz elgáncsolása, Nyirő József és Wass Albert életművének a tantervbe emelése, a családok támogatását célzó törvények életbe léptetése, az Ökotárs nevezetű, a globális háttérhatalom érdekkörébe tartozó alapítvány gyalázatos visszaéléseinek felgöngyölítése.
De ha valakit nem győznek meg az Orbán-kormány radikális nemzeti szemmel nézve is támogatható intézkedései, akkor tegyük fel a kérdést: vajon miért támadja az EU, a globalista-liberális sajtó hosszú évek óta, és miért támadja immár az Obama-adminisztráció is a budapesti vezetést, amennyiben az ténylegesen a nyugati világot irányító háttérhatalom engedelmes kiszolgálója? Erre a kérdésre a radikális jobboldal Orbán-ellenes köreiben azt a választ szokás adni, hogy vagy puszta szemfényvesztésről van szó, vagy pedig arról, hogy a nyugati világ döntéshozói és újságírói teljesen tájékozatlanok a magyarországi viszonyokat illetően. Nos, ez utóbbi feltételezéssel kapcsolatban azért idézzük emlékezetünkbe: legalábbis Edward Snowden leleplezései óta tudhatjuk, hogy a titkosszolgálatok milyen elképesztő mennyiségű információkat gyűjtenek be úgy a közélet szereplőiről, mint az egyszerű állampolgárokról. A nyugati átlagember, sőt számos újságíró is lehet tájékozatlan, azonban a globális birodalom urai és a szolgálatukban álló politikusok korántsem mind azok. Ami pedig a megtévesztést illeti, tisztában vagyok vele, hogy a nyugati elitek előszeretettel nevezik ki ellenségnek saját leghűségesebb fegyverhordozóikat, miként arra is sok példát látunk, hogy (látszólagos) ellenségeiket küldik harcba saját világuralmi céljaik megvalósítása érdekében. Azonban a Nyugat Orbán-ellenes hisztériájának és főleg az USA legutóbbi, magyar kormánytisztviselőket is érintő „kitiltásainak” fényében aligha lehet kétségünk: az óvatosan lavírozgató Orbán-kormány a globális nyugati oligarchia útjában áll.
Az Orbán-kormány – a cionisták megbékítése érdekében tett kijelentései és intézkedései ellenére – ugyanis számos olyan akciót hajtott végre, amellyel ténylegesen is sértette a globális birodalom elitjének érdekeit: Orbán Viktor ”iIliberális demokráciáról” szóló beszédétől kezdve a sukorói ingatlanspekuláció megtorpedózásán, illetve a bankok és multik megadóztatásán keresztül, egészen a „civil szervezeteknek” álcázott, az amerikai kormányzati körökhöz is közelálló pénzosztó maffiák körmére koppintásáig. A multik, bankok, biztosítók, médiák, telekommunikációs és internetszolgáltató cégek megadóztatása pedig talán nem csupán a pénzbehajtás céljait szolgálja, hanem a hosszabb távú cél éppen a Nyugat hazánk felett gyakorolt nyomasztó gazdasági – és ezzel politikai – befolyásának csökkentése lehet. Az Orbán-kormány vélhetően abban reménykedik, hogy a megadóztatott nyugati bankok és cégek egy része idővel kivonul innen, és helyükre orosz, kínai és arab vállalkozások nyomulnak be. Ami nem más, mint a Jobbik köreiben is oly sokat hangoztatott keleti nyitás.
Vajon egy Jobbik vezette kormány nem ugyanazon az ösvényen haladna tovább, mint az Orbán-kormány? Ha lehetséges, akkor talán kevesebb megállással, kevesebb bizonytalankodással haladna rajta, és kevesebb megtévesztő, békítő gesztust tenne a minket kiszipolyozó világhatalomnak. De ez a különbség indokolja-e az Orbán Viktort és a Fideszt övező egyre növekvő utálatot a radikális nemzeti tábor berkeiben?
Látva a lavírozó, a globális világhatalom számára gesztusok sokaságát tevő Fideszre zúduló össztüzet, fölmerül az a kérdés is, hogy vajon a Fideszhez képest sokkal radikálisabb Jobbik-kormány létét meddig tűrné el a globális birodalmi elit? Ne legyenek illúzióink: amennyiben a Fidesz vezette kormányt akár most, akár a későbbiekben a globális világerők megbuktatják, nem a Jobbik fog hatalomra kerülni, hanem a mostani „netadó” elleni tüntetések során életre keltett, (és Soros-pénzeken felhizlalt) „baloldali” politikai tábor.
Zábori László – Hunhír.info
Hunhír.info
