Lakóépületnek erkélyszerű, de a fal síkjából ki nem ugró szögletes keresztmetszetű pillérekre támaszkodó, falnyílást áthidaló boltíves palota- ünnepségek tartására alkalmas nyitott galéria: loggia, azaz a lodzsa.

Lodzsa az a hely, ahol még az erkölcsi elvek és érvek a társadalmi tudatnak a természetfölötti erők és lények létezésén, illetve tagadásán alapuló olyan ismeret, amelynek módszeres és rendszeres előadása és szakszerű feltárása, tulajdonképpen, maga a tan és alaki megnyilvánulása, a bölcselet vallás kérdésével foglalkozó ága: valójában az élet és halál kérdése, mint a világot visszatükröző lelki folyamat – a folyammedrében van.

Ugyancsak erre figyel Charles Louis de Secondat Montesquieu az alábbi megfogalmazásban: „Mivelhogy bizonytalan, hol vár bennünket a halál, várjuk mi őt mindenütt. A halálról gondolkodni annyi, mint akár a szabadságról gondolkodni. Aki belátja, hogy az élettől megválni nem épp szerencsétlenség, annak semmi sem szerencsétlenség többé az életben.” – még benne van a képben. A klerikus, illetve a középkortól egyetemi ismeretekkel rendelkező elődeikkel, eleinte burkoltan, majd nyíltan és szélsőségesen ellentétben állók magukat szabadgondolkodóknak nevezzék. A kor erkölcsének, szokásainak úgynevezett hominizációs (emberré válás folyamata), kórkép fogalmi rendszerében – az ugyan anyagba rejtett – de abból „kinőtt” filozófiai és ismeretkörében az elmúlt kétszáz esztendőben ontológiai (a szubjektumtól és így a tevékenységétől független létről szóló tanítás) szükséglet az értelmiségiek egyre növekvő befolyására utalt, azaz „lázadok, tehát vagyok” világába.

Csakhogy „az egyéni létnek olyannak kell lennie, mint a folyónak, véli Bertran Russell. Először kicsi, szűk partok közé szorult, és rohan szenvedélyesen sziklák és vízesések között. Majd a folyó fokozatosan szélesedik, partjai hátrább vonulnak, vize csendesebben áramlik, s végül is, minden látható törés nélkül beletorkollik a tengerbe, és fájdalom nélkül veszíti el egyedi életét.” Azt, aki ilyennek látja az életet, nem gyötri a halálfélelem, mivel mindaz, ami számára fontos, folytatódik. És amikor életereje fogytán fáradtsága nő, a pihenés gondolata nem fogja bántani. Én munka közben szeretnék meghalni, és abban a hitben, hogy mások folytatják azt, amit én már nem csinálhatok tovább, és megnyugszom a tudatban, hogy ami lehetséges volt számomra, azt meg is tettem.” Ez a jeles nagy angol főnemesi család sarja (Bertrand Russell) logikus, matematikus, filozófus és szociológus, Kingston III. earlje, Nobel-díjas közéleti személyiség, akinek csaknem egy évszázados életútja tükrözi a kor fordulatait és eszmeáramlatait, mondhatjuk, hogy együtt élt a 20. századdal, mint ateista gondolkodó 1927. március 6-án a Battersea-i városházán a Nemzeti Szekuláris Társaság előtt megtartotta ominózus előadását, mely ugyanebben az évben pamfletként is megjelent Miért nem vagyok keresztény? címmel.

A cinikus és gúnyos írás tanulmányozásához és részbeni közléséhez (a szükséges engedélyt megkérve!), annyit fűzök hozzá a fejezetek címének felsorolásával, hogy az evangéliumi tanításból is tudjuk, ha a bibliai pásztorok annak a példái, hogy az egyszerű ember miként követi Jézust, akkor a tanult tudósok azt példázzák, hogy a művelt ember is lehet Krisztus-hívő. Ha ezt még annyival kiegészíteném, hogy a magyar nemzet miként mentette meg Európa kultúráját a világ számára, akkor ezt a tudománytalan előadást édes anyanyelvünkre lefordítani sem lett volna szabad. Mert mit nyer az ember, ha az egész világot megnyeri is, de lelkében kárt vall? A fejezetek címei: 1. Ki keresztény? 2. Isten létezése 3. Az első ok érve 4. A természeti törvények érve 5. A megtervezettség érve 6. Morális érvek Isten létezése mellett 7. Az igazságtalanság ellentételezésének érve 8. Jézus személyisége 9. Jézus tanításának hibái 10. Az erkölcsi probléma 11. Az érzelmi tényező 12. A vallás alapja: a félelem 13. Amit tennünk kell

Intellectuals (London) c. könyvében a keresztyén Európa kultúra aláaknázását véli felfedezni Paul Jonson 1988-ban, amikor az értelmiség az értelem kalandorává válik, tudatosan szembefordul az evangéliumi hit és erkölcs rendszerével. Szent Ágoston intelme, ha többé nem tisztlik az igazságot, vagy akár csak kicsit is csökken a becse, minden dolog azonnal kétségessé válik. A történelemben először léptek fel emberek, akik növekvő magabiztossággal és merészséggel állították, hogy csak a puszta értelmükre támaszkodva, nemcsak megállapítani, hanem orvosolni is tudják saját elhatározásukból a társadalom bajait. Az említett világhírű művelődéstörténésznek idézett könyve magyar fordításban már 2002-ben az Európa Kiadónál megjelent Értelmiségiek címen.

Ismét tragikumot hordozó kérdést vetett fel a bibliai jóslatok beteljesülésének korszakát élő felnőtt gondolkozni merő keresztyénség: Az uniós Európa Alkotmányában a „keresztyén” megnevezésnek nincs helye? A kérdést korábban, – ha úgy tetszik idejében – felvetették. És semmi sem történt! Így aztán szüntelenül emlegetni kell. Úgy gondoljuk, hogy ezek a felajzott, förgetegesen tobzódó, korunkig szellemi és anyagi lehetőségiek csúcsán bőséggel elhalmozott, könnyelműen dúskáló és tékozlóan pazarló vélt értelmiségiek, szkeptikus vagy ateista gondolkozók tartoznak a válaszadással. Prométheusz is az ellopott „égi tűzért” felel az istenek előtt. Baljós jel! „Az igazságokat gyakran kell ismételni, mert a tévedéseket is gyakran ismétlik.” (J.W. von Goethe)

Íme, csapdába estünk! A tudás csapdájába! Tudományok csapdája, szakadékcsapda, amelyből nincs visszalépés! A tudományok szakadék – csapdájában csak szakadatlanul gyorsuló zuhanás van a megsemmisítő mélységek felé! Vannak olyan helyzetek az életben, amelyekben az igazmondás és az egyszerűség a legjobb furfang a világon.

Ma az is egyre nyilvánvalóbbá válik előttünk, hogy a 20. század alatt nemcsak a fizikusok, matematikusok, szociológusok varázsolják fejünk fölé az atomhalál damoklészi rémületét, hanem meteorológusok, medikusok és filozófusok is elkészítették a maguk „atombombáját”. Úgy is fogalmazhatunk, hogy elkészült már a gyászjelentő a népek rövidesen bekövetkező haláláról. A lodzsában rejlő „aggályos szándék” tisztaságát Barlay Ö. Szabolcs adja: „Ebben a zuhanásban tart meg a Szeretet, maga az Isten.”

Pásztori Tibor Endre – Hunhír.info