A magyarországi második legerősebb politikai erővé vált Jobbik immár három választáson bizonyította be országnak, világnak, hogy a korábbi megkerülhetetlen politikai erőből mára Magyarország meghatározó erejévé vált. Hatalmas teljesítmény ez annak függvényében, hogy gyakorlatilag pár év alatt építette fel magát a semmiből, és 12 év alatt olyan szinte beérett pár akkori fiatal gondolkodó elképzelése és álma, hogy egy olyan politikai tömörülés létezik a magyar palettán, amelyre nemcsak hazánk, hanem Európa és még a tengeren túl is határozottan figyel. A jelenlegi abszolút második helye triplázós bebiztosításával azonban a Jobbik olyan időszak elé néz, amilyen eddigi pályafutása legerőteljesebb politikai-szociológiai és elemző munkáját követeli meg a nemzeti ellenzéktől. Eszembe jutott egy ismert plakát a húszas évekből. Ezen a trianoni területrablást úgy ábrázolták a korabeli grafikusok, hogy szőrös kezek markolászták és próbálták darabokra szakítani a Szent Korona testét. Ez a kép villant be most is, amikor biztos vagyok benne, ha nem is kívülről, de belülről mindent meg fognak tenni azok a bizonyos szőrös mancsok, hogy olyanná tegyék a nemzeti erőt, mint amilyenné lett a kis Magyarország.

A magát demokratikusnak nevező, baloldali mázzal leöntött liberális, ultraliberális és szuperultraliberális magyarországi politikai formációk jelen pillanatban acsarkodva esnek egymásnak ugyan, azokat a bizonyos késeket szurkálják egymás hátába, és mindegyik a másikra akarja tolni a balhét, csúfos vereségük miatt. Egyet azonban tudni kell, a világot uraló háttérhatalom hagyta, hogy ezek a fiókszervezetek egymással acsarkodjanak, mert egy tesztnek szánta az idei választásokat. Ez viszont egyáltalán nem jelenti azt, hogy a földgolyót uraló páholyok és körök belenyugodtak abba, hogy Európa közepén egy szalonnemzeti, igaz, bizonyos háromszögek igényeit és parancsait maximálisan kielégítő politikai erő ural mindent, de szorosan nyomában ott lohol a külsőségekben elfogadhatóvá és polkorrektté, a széles néprétegek számára is befogadhatóvá tett, de tartalmában ugyanakkor továbbra is abszolút radikális, valódi nemzeti erő.

Egy olyan politikai formáció, amely a dolgok jelenlegi állása szerint – bármennyire is akarják a liberális politológusok ezt kisebbíteni – szerencsés széljárás esetén 2018-ban tényleg Orbán kihívója lehet. A világ hatalmi rendszereit az internet segítségével egyre jobban átlátó ember számára nyilvánvaló, hogy a világot uraló erők azonnal beavatkoznak, ha gyarmataikon visszafordíthatatlan radikális folyamatok indulnak meg. Akkor egyből raportra megy az adott helyekre a most egymással veszekedő demokratikus ellenzéki tábor, és a szőnyeg szélén állva kapja meg a parancsot ennek a folyamatnak a megállítására, ellensúlyozására.

Megoldhatatlan feladatok előtt áll a Jobbik? Nem, ezt semmiképpen sem mondhatjuk, sokkal inkább azt, amivel gondolatmenetünket kezdtük. Olyan szakmai és politikai tevékenységre van szükség, amely kivédi a szőrös mancsok támadását, és szembeszáll az ezeket irányító testtel is. Vannak ugyanis olyan jelek már most, hogy kedvenceink, a demokratikus ellenzékiek leginkább a Jobbik szavazótáborából akarnak lecsipegetni a 2018-as újabb nagy megmérettetésre.

Az MSZP-s Tóbiás elszólásából az tűnik ki, hogy ők egy nemzeti, szocialista pártban gondolkodnak, a jelenleg semmitmondó, de az őket támogató amerikai zsidó körök miatt adott esetben könnyen előbbre ugró Együtt az alsó középosztályra építő programban gondolkodik, a szuper-ultraliberálisok pedig ki akarják szolgálni továbbra is azokat a csoportokat és magyarországi “civil szerveződéseket”, amelyek érdekes módon a rasszista-fasiszta Magyarországon mégis csak kezükben tudják tartani a sajtót, a kultúra világát és az irányított szenvedéskultuszt.

A Néppárttá vált Jobbik immár széles társadalmi rétegeket fed le, természetes tehát, hogy ezt a jelenséget akarják az ellenfelek megszünteti úgy, hogy célzott ideológiai-szociális támadást indítanak ezen rétegek ellen. Ezt persze úgy kell érteni, hogy nem valódi szembenállás, hanem elhódítás a legfontosabb célkitűzésük. A Fidesz főleg a külpolitikában magáévá téve a jobbikos keleti nyitás programját próbálta és próbálja majd még nagyobb intenzitással elvenni a párt elől a levegőt, nemzetközi kapcsolatainak különböző módszerekkel történő szétzilálásával és arra fog összpontosítani, hogy az emberek elégedjenek meg azzal a nemzetinek mondott programmal, amelyet a Fidesz úgy állított össze, hogy véletlenül sem sértse meg bizonyos körök, páholyok és erők úgynevezett érzékenységét.

Csakhogy ismételten az internet világára hivatkozva a Fidesz megfeleléskényszeres polkorrektsége már nem elég nagyon sok ember számára, és a Jobbik előtt továbbra is nyitva marad az az út, amelyet a párt 2006-os újjávarázsolása óta hangsúlyozunk, vagyis a Fideszen túli politizálás, a léc feletti dolgok kimondása és megoldása, mert a kormánypárt ezt a szimbolikus lécet rettegve az őt irányító külső erőktől le nem meri verni soha. És akkor még ott vannak a Jobbik klasszikus témái, amelyek ilyen további osztogatós és kettős mércés kormánypárti humánpolitika mellett emberek millióit irritálják, és a speciális bűnözésformák liberális jogvédői utasításoknak alárendelt kezelése. Ezeket a jelenségeket sem a kormány, sem a demokratikus ellenzék a későbbiek során sem meri majd kezelni, tehát a Jobbik számára ez pálya egyértelműen nyitva marad.

A pártnak is el kell játszania a gondolattal viszont, hogy szavazótáborát bővítendően, a néppárti jellegből adódóan még nagyobb társadalmi nyitást fogalmaz meg, alapul véve azt a kitételt, alapvetően a természet törvényein alapuló időtlen idők óta tartó igazságot: a jók és a rosszak, az építők és a rombolók, a nemzet iránt tevők és aggódók, illetve a vele szemben állók alkotják a magyar nemzetet, ahol az építőket, a nemzet sorsáért tevőket nemre, vallásra és fajra való tekintet nélkül támogatni kell, a rombolókat pedig vissza kell szorítani és ki kell közösíteni. Ezt kívánja meg az egészséges fejlődés, és ez az óhaja az egészséges tudatú embereknek.

Régen azt mondták, hogy arccal a vasút felé, mi meg mondjuk ki azt, hogy arccal a jövő felé. Szépen, jól, magyarul és emberségesen, de a nagy többség és nem a törpe kisebbség akaratának és uralmának engedelmeskedve.

Koldus Kálmán – Hunhír.info