Csak most következik – ha kiderül! – Huszonnégy év elteltével hallom és olvasom, hogy a kisharang magától hazajött (valószínű megunta Biatorbágyon); a székely kapu a világ teremtése óta (úgy önmagától! ) ott áll; a 15.századi templom, várfal és torony készruha gyárban fehérbe öltözött; Zabola önkormányzata 1991-ben határozott a szobor felállítása mellett és elkészítésére felkérte Petrovics Istvánt. Egy még frappáns (meghökkentő) megfogalmazás. A közakarat állította a szobrot.

Létezik igazság, – ha kérdez, ha felel; de ha magyarázó mellékmondatként kiderül, még akkor sem felfedezés – mert egyedül csak a hazugságot találják ki.

Látható és láthatatlan világ: igazság és hazugság, – ikertestvérek! – akár a hit és a szenvedés. A hit egy láthatatlan Isten, láthatatlan törvények, igéretek és egy boldog, a beteljesedés felé siető, de mégis láthatatlan ország bizonyossága szerint való élet, amely együtt él egy láthatatlan Megváltóval, együtt munkálkodik egy láthatatlan Lélekkel. Mindez a látható világban megy végbe, olyan emberek között, akiknek a testi szem látása többet jelent, mint a láthatatlanokról való meggyőződés. Akik keresik, kutatják miként élhetnének boldog, kiegyensúlyozott életet, hogyan élhetnének gazdagabban. Arra kérdésre, hogy mit is jelent valójában gazdagnak lenni? – egyre égetőbbé és sürgetőbbé válik a felelet. Lelke mélyén mindenki érzi, tudja, hogy nem (csak!) a pénztől függ az élet. A vétek gödrén áthaladó teve képe tükrözi azt az embert, aki szárazságban egy kevés vízen, egy kevés Ígén is képes megélni, s ebből a kevésből mégis van gyümölcs az életében. Számára elegendő és hosszú ideig tartó az a mennyiség, amit magához vesz. Ugyanígy a lelki életében is a gondolatok, az érzések sokáig kitartanak, azokból él, táplálkozik. S bár hívő életében sok a botlás, sok az eltévedés, skszor megy bele ebbe a gödörbe, sokszor hibát hibára halmoz, mégis ott van számára az a kevés víz, mely életben tartja, megtartja a hívő úton, megérleli őt és élővé teszi benne az Ígét. Sok hibája, tisztátalansága, hiányossága, ellenére ezzel a kevéske vízzel, mely elegendő számára, mégis életben marad, és Isten még így is tudja eszközként használni őt az emberek életében. Könnyebben jön be Isten országába, az Ő királyságába, mert ő alárendelte magát a szolgálatnak azzal a kevéssel, amije van, mert a gazdag, akinek sok adatott szellemben, lélekben, földiekben, de nem osztja meg, nem szolgál vele mások felé.

A kevesen élő, de odaszánt életű, hibásat tudja használni Isten, de a sokkal megáldott hibátlant, ki nem szánja magát oda szolgálatra, azt nem. A gazdag ifjú történetének egymondatos összegzése talán így adható vissza: a hívő életnek szolgáló életté kell válnia. Az Ő kezében életünk mások számára is ajándék legyen. (A gazdag ifjú és a tű foka) És látjuk, mégis szinte mindannyian a pénztől remélik biztonságukat… Nagy ellentét a látható és láthatatlan világ! A kettő között áll az ember.

Legnapfényesebb útakon, – míg tart a szíved tarsolyában a hit, az imádság, a szülei ház otthonából, óvodából, iskolából tanult drága kincs és nyugodtan térhetsz nyugovóra a tisztességesen elvégzett munka után, – egyszerre váratlan aggodalmak szétszakíthatatlan köde ereszkedik rád, idegeid felörlődnek hiábavaló harcokban, indulatos nyugtalanságod teherré teszi az életet környezeted számára, reád csap a halálfélelem, oroszlánkarmokkal marcangolja szívedet. Minden ami benned zajlik a gondolkodástól kezdve a test és az elme működésének összhangjáig, a benned zajló összes ismeret és ismeretlen folyamat mind-mind energia – egyensúlyát veszti.

Új tudatosság ösztönző cselekvés megható példája „A szeretet szimfóniája” (2007.december 4.) keletkezése, hogy a fiatal ír gitáros egy nap találkozok egy csellistával New Yorkban. A találkozásból egy gyermek fogan August Ruch, ám a fiú árvaként nő fel. A különleges zenei tehetséggel megáldott gyermek minden erejét arra használja fel, hogy megkeresse szüleit… És megtalálja! Megtaláljuk! – de csak azok hallják meg a figyelmeztetést, akik odafigyelnek a keresésre, az új élet lehetőségére, az összetartozásra, az összefogásra. Ez pedig a tenniakarás! Mert sajnos az emberiség nagy része előnyre szert tenni csak valami, valaki más rovására akar. Ez olyan, mintha a halak az óceánban egymás elől a vizet akarnák ellopni – még nekik is több tudatosságuk van, mint az emberiségnek…

Új befektetett energiával, teljesen ösztönös reakcióval, félelmeimet leküzdve, hitem szerint – Istenem és jó Atyám segítségével! – új energiaáramlással Zabolán a II. világháborúban elhurcolt kisharangot sikerült körülményesen Biatorbágyról hazahozattam (1971.október 10), monumentális székely kaput állíttattam (1975. augusztus 24.), az 1977. március 4-i földregés által súlyosan megrongált műemlék vártemplomot, várfalat és tornyot – jórészt külföldi segéllyel – kijavíttattam, majd a változásokat követően 1991. május 31-én néhány igaz barátommal, az RMDSZ támogatásával a templom közelében gróf Mikó Imre, falu szülöttjének mellszobrot állíttattam, Petrovics István szobrász-művész alkotásában. Mindezt természetesen a rendszer támogatása nélkül, – hanem az ösztönös reakcióval és az elme túlélési parancsával. A sípályán figyelhető ez meg nagyon jól, amikor a meredek lejtőre az ember félve ereszkedik rá, igyekszik függőleges testhelyzetben maradni, ami ebben a helyzetben a biztos egyensúlyvesztés, rosszabb esetben bukás vagy sérülés. Abban az időben ez volt az egyetlen, amit rizikófaktorral (kockázati tényezővel!) tenni lehetett.

Csak most következik – ha kiderül! – Huszonnégy év elteltével hallom és olvasom, hogy a kisharang magától hazajött (valószínű megunta Biatorbágyon); a székely kapu a világ teremtése óta ( úgy önmagától! ) ott áll; a 15.századi templom, várfal és torony készruha gyárban fehérbe öltözött; Zabola önkormányzata 1991-ben határozott a szobor felállítása mellett és elkészítésére felkérte Petrovics Istvánt. Egy még frappáns (meghökkentő) megfogalmazás. A közakarat állította a szobrot.

Itt a nagy nyilvánosság előtt – mielőtt a valóság elferdítőinek nevét is közlöm – szeretném felkérdezni a szerzőt, hogy „Közakarat” hol lakozik, hányas cípőt visel és mi a kedvenc étele, itala? Azt hittem kifáradt a torka az irodalmi cenzurában, a Duna-csatornánál, a kollektivizásáskor…Ki élhet tehát abban a szabadságban, abban az áldásban, mely elhozza a teljességet? A válasz így hangzik: embereknél lehetetlen, de Istennél minden lehetséges… Nem kell a kevés vízzel, és Igével beérni!

Mit várunk a történelem hamisítoktól? A régi rendszertől?

Ha kiderűl…

Pásztori Tibor Endre

Pásztori Tibor Endre – Hunhír.info