- HUNHÍR.info - http://hunhir.info -

Hamid Golpira: a terrorkalifátus az iszlám elleni nyugati propagandát szolgálja

Miközben az Iszlám állam beszédes nevű, egyes nyugati elemzők szerint háttérhatalmi támogatással működő terrorkalifátus sorra fejez le ártatlan embereket, egyre több a kritikus hang, hogy milyen hatalmi csoportosulások malmára hajtja a vizet a terrorszervezet.Hamid Golpira, újságíró és politikai elemző Teheránban kijelentette: a terrorkalifátus a világ szemében elítélendőnek akarja bemutatni az iszlám vallást, és a Közel-Kelet destabilizációját szolgálja.

Az iszlám jog nem ismer olyant, hogy ártatlan embereket, – akik ráadásul nem is ellenséges katonák, – csak úgy kivégezzenek – fogalmazott Golpira, és kijelentette: a terroristák célja, hogy már a gyerekek is iszlám-ellenesek legyenek az egész világban. A terroristák minden olyan rémtettet elkövetnek, amit tilt a vallás, hogy az iskolázatlanabb néptömegek a terroristák tevékenységét a valláshoz kössék. Az ISIL a háborús bűncselekményekkel, az emberiség elleni bűncselekményekkel azok érdekeit szolgálja, akik az iszlámellenes propagandában érdekeltek – fogalmazott az elemző.

Hunhír.info – PressTV

Hunhír.info