- HUNHÍR.info - http://hunhir.info -

Pásztori Tibor Endre: Megmentő

Lassanként érezni és tudni kezdtük, (hisz a magyar nyelvben egybeeső fogalom!), hogy nem elegendő csak könnycseppel – több évtizedes főhajtásnyi feladattal – szemlélni az árbocra eresztett zászlónkat, de nem mertünk benne hinni, miként térhet vissza a nemzet testébe a forró élet, a megmentő erő. Lendületre, nemzeti összefogást igenlő lendületre volt szükség, hogy az elrejtett, meghamisított és az utóbbi időkben eltorzított „Megmentő”, vitéz Nagybányai Horthy Miklós képét a nemzet történelmében helyreállítsuk, illetve személyiségét, egyéniségét megillető méltó helyére tegyük. Különben az emberi méltóság védelme, az elismertséghez való jogra vonatkozóan így fogalmaz: „Minden ember jogképes, minden embert megillet egy sajátos rang: az emberi méltóság, mely alapján minden ember követelheti a rangnak kijáró tiszteletet, tehát az emberi méltóságának elismerését. A személyhez fűződő jogok védik ezt az emberi méltóságot, és szankcionálják azt, aki nem adja meg a minimális tiszteletet, elismerést a másik embernek, amely emberi mivoltánál fogva megilleti.”

Ugyan vitéz Nagybányai Horthy Miklós személye rendkívül magas, a XIX. századból eredő erkölcsi színvonalat képviselt nemcsak származásában, hanem katonailag, majd államfő korában is. Az uralkodó I. Ferenc József is a legmagasabbra értékelte szárnysegédei között. Különben középnemes magyar ember soha nem lehetett volna az Osztrák-Magyar Monarchia flottájának parancsnoka. Ezek predesztinálták őt a nemzeti hadsereg félállítása után, hogy az ország megmentő kormányzójává legyen /Radnóczy Antal/. Így nem csoda, hanem természetes következménye az a méltóság, amellyel minket kitüntetett a Kormányzó: „Nem feledjük, hogy egy ezeréves nemzet utolsó, hatalmas reménysége, imája, sóhaja Ti voltatok, vagytok és lesztek!”

Csupádon-csupa egy józan magyar, de egyetlen gondolkodni tudó ember nem akadt, aki a 94 esztendővel ezelőtt történt igazságtalan, gonosz és végzetes könnyelműséggel megszerkesztett békének állandóságában és tartósságában hitelt érdemlően megbízott volna. „Nem szabad szégyenkeznünk, ha beismerjük tévedésünket, mert ez azt mutatja, hogy bölcsebbek vagyunk ma, mint tegnap voltunk.” ( Jonathan Swift) Különben is az intelligenciánk fokmérője ez is.

Nincs túlzás abban az állításban, hogy a Párizs környéki békeszerződések létrejöttének története a világtörténelemnek legszégyenteljesebb lapjai közé tartozik. Trianon feldarabolta Szent István királyunk országát és széttépte azokat a kötelékeket, melyeket 1000 év történelme és maga a természet egybeszerkesztett. Hallatlan, hogy az ősi magyar királyság területén, mely 325.411 négyzetkilométer volt 2o millió 886 ezer lakossal, – a volt ellenségei és barátai – eképpen osztoztak: Ausztria 4022 négyzetkilométert kapott, 292 ezer 41 lakossal; akik között 26 ezer 225 volt magyar, Csehszlovákia 62 ezer 366 négyzetkilométert kapott 2 millió 537 ezer 813 lakossal, akik között 1 millió 66 ezer 577 volt magyar. Szerbia 63 ezer 572 négyzetkilométert kapott, 4 millió 141 ezer 121 lakossal, akik között 565 ezer 241 volt magyar. Románia 102 ezer 181 négyzetkilométert kapott 5 millió 236 ezer 305 lakossal, akik között 1 millió 663 ezer 576 volt magyar. Összes veszteségünk tehát 232 ezer 745 négyzetkilométer 13 millió 281 ezer 966 lakossal, akik között 3 millió 328 ezer 360 volt magyar. Húsz év krónikája szerint vitéz Nagybányai Horthy Miklós ekkor bízott abban, hogy szebb, derűsebb jövő virrad ránk! Ha többé nem tisztelik az igazságot, vagy akár csak kicsit is csökken a becse, minden dolog kétségessé lesz – tanítja Szent Ágoston egyházatya.

„Igen-év” ez a 90 esztendő után minden év minden magyarnak, bárhol is éljen. Tudod már – mert eddig nem tudhattad – mit jelentett Trianon és mit jelent 90 év és a következő esztendők. A tisztánlátás és eligazodás érdekében három dolgot kell tudnunk:

1. Különbséget tenni a lényeges és lényegtelen között.
2. Naponta tudni és megélni a napot.
3. Igazat mondani – minden körülmény között.

Tehát értelmesen, idejében, igazságot! Ez a magyar nemzeti örökség.

Annak dacára, hogy a napokban felröppent hallatlan hír szerint, a nem feledékeny zsidók leszármazottai szállítástérítést kérnek a MÁV-tól, mi arra kérjük a keresztény értelmiségiek nevében mindazokat, akiket illet, hogy azért mi ne kérjünk tőlük több évszázadra visszamenően szállás- és konviktus-díjat. „Az őszinteség azt jelenti, hogy azt mondod, amit gondolsz, és azt csinálod, amit mondasz.” Müller Péter

Mert az Úr megfizet nyilván!

Pásztori Tibor Endre – Hunhír.info