A nyugalmazott titkosszolgálati miniszter, Gálszécsi András szerint a jobbikos képviselő feladata nem a hírszerzés, sokkal inkább az elhintés lehetett. Az agg rafkós titkosszolga a Duna Közbeszéd című műsorában új megvilágításba helyezte az úgynevezett kémsztorit. Mint mondta, nemcsak a hazai elhárítás, hanem valószínűleg több külföldi titkosszolgálat is figyelte Kovács Bélát. Feladata lehetett többek között, hogy létrehozza a szélsőjobboldali pártok nemzetközi szervezetét az Európai Parlamenten belül és az, hogy rokonszenvet keltsen Oroszország iránt, átalakítsa egyes pártok nézetét. Nem hírszerzés volt a feladata, hanem az elhintés – hangsúlyozta Gálszécsy, csak azt nem tudni, hogy a csillagváltás idején minden titok tudója, így abszolút információbázisként is értékelhető vén róka direkt agylágyulásban szenved, vagy már a kémügy kifundálói is rájöttek, hogy ez túl necces pálya, aztán elviccelik az egész históriát.
Gálszécsy a műsorban összefoglalta tehát: azért figyelhettek fel a jobbikos képviselőre 2009-ben, mert amikor hazajött Moszkvából jómódúnak tűnt és azonnal bekapcsolódott itthon egy politikai párt életébe finanszírozva azt. Itt a dátum a lényeges, és bizony leginkább azért, mert erre az időpontra már rendesen dübörgött az internet, kitárult a világ minden gondolkodó ember számára, és a politikailag aktívak nem csak a háttérhatalom által irányított globális médiabirodalmak sulykolt, agymosó belemagyarázásait ismerhették meg. Kovács Bélának nemigen kellett “elhinteni”. A nemzeti gondolkodású emberek a dekadens, kettős mércés, 9/11-es hamis zászlós nyugat ármánykodásait, hazugságait, világuralmi törekvéseit simán átlátták Európában és másutt is. Éppen ezért nem véletlen, hogy például hazánkban is a bolsevik berendezkedés, a Szovjetunió egykori igazi ellenzői a pozitív irányban vázoló, a dekadens, kettős mércés, kötelező szenvedéskultuszos, multikulturális és a nemzeti hagyományokat sárba taposó globális világrend ellenpólusát látták az egykoron annyira gyűlölt országban. Az igazán szabadok szemében bizony nem a buzizsúros, gendervilágos, az embereket robotmasszává gyúró Nyugat, hanem a putyini Oroszország lett a valódi szabadság utolsó bástyája, a gyarmatosító világhatalom ellenpólusa.
Nézzük meg, mit mondott ezzel kapcsolatosan 2013. február 21-én Vona Gábor, a Jobbik elnöke. Ebben a pár gondolatban ott a válasz, hogy miért nincs szüksége egy gondolkodó embernek a “bélai hintésre.”
A jelenlegi Unió egy értékeit elvesztett, liberális tévút, amely amerikai mintákat vett át kulturális, gazdasági és politikai szinten egyaránt ahelyett, hogy a saját útját járta volna tovább. […] Két olyan eurázsiai csomópontot látok, amelyet nekünk magyaroknak, de egész Európának is újra kell értékelnie. Az egyik Oroszország, a másik Törökország. Mindkettő nehéz kérdés, hiszen az orosz viszonylatot a történelmi múlt és az államkapitalista rendszer, a törököt pedig a bevándorlás és a muszlim hit teszi bonyolulttá az európai államok számára. De ezek szerintem csupán kérdések, de nem akadályok. Európának ebbe az irányba kell mozdulnia.
Ez mind politikai, mind gazdasági, mind kulturális érdekünk. Az amerikanizmus olyan nekünk, mint egy halálos vírus.
Hunhír.info