- HUNHÍR.info - http://hunhir.info -

Orbán Imre, a Jobbik Veszprém Megyei Rendvédelmi Kabinetje vezetőjének nyílt levele a belügyminiszterhez

A Jobbik Magyarországért Mozgalom Veszprém Megyei Rendvédelmi Kabinetje vezetőjeként jól ismerem a devecseri és ajkai rendőrök munkáját. Számos esetben kritikát kellett megfogalmaznunk, mert a devecseri rendőri állomány, élükön a volt és jelenlegi parancsnokkal minimális affinitást sem mutattak az idősek és a fiatalkorúak ellen elkövetett bűncselekmények felderítése során

“Tisztelt Miniszter Úr!

A Veszprém megyei Napló napilap szeptember 19-i számában jelent meg a “Valódi lépések a lakókért” című cikk. Az írás szerint Devecser város polgármestere, Toldi Tamás, alpolgármestere, Kovács László, valamint Bakos András, a helyi rendőrőrs parancsnoka, Szoboszlai Tibor, az ajkai rendőrkapitány és Lukács Tamás szolgálatirányító parancsnok, illetve a járási hivatal vezetője, Bereczky Nóra mobil “fogadóórát” tartottak a város több pontján. Ismerve a polgármester és a helyi rendőri vezetés elmúlt négy éves ténykedését, meglepő ez a tevékenység a részükről.

Joggal vetődik fel a kérdés, hogy az elmúlt négy év alatt miért nem kezdeményezték a mobil “fogadóórát”. A Jobbik Magyarországért Mozgalom Veszprém Megyei Rendvédelmi Kabinetje vezetőjeként jól ismerem a devecseri és ajkai rendőrök munkáját. Számos esetben kritikát kellett megfogalmaznunk, mert a devecseri rendőri állomány, élükön a volt és jelenlegi parancsnokkal minimális affinitást sem mutattak az idősek és a fiatalkorúak ellen elkövetett bűncselekmények felderítése során. Több alkalommal fordult elő, hogy az ügyeletben lévő rendőrök próbálták lebeszélni a sértetteket, hogy feljelentéssel éljenek.

Ennek fényében úgy gondolom, hogy ez a kezdeményezés nem más, mint kampányfogás a polgármester részéről, melyben a helyi rendőri vezetés és a járási hivatal vezető aktív résztvevők. Sajnálatosnak tartom, hogy az önkormányzati választásokon induló Toldi Tamás fideszes polgármester kampánycsapatát “erősíti” a rendőrség, noha az ide vonatkozó törvény tiltja a rendőri állomány számára a pártpolitikában való részvételt.

Tisztában vagyok vele, hogy a rendőrségnek törvényben foglalt kötelessége együttműködni a helyi önkormányzattal, de ez az adott önkormányzati ciklus teljes időtartamára vonatkozik, nem csupán a kampány idejére. Ezen okból kérem, hogy azonnal intézkedjen a rendőrség önkormányzati kampányból való kivonásáról.

Orbán Imre,
a Jobbik Veszprém Megyei Rendvédelmi Kabinetje vezetője

Hunhír.info