- HUNHÍR.info - http://hunhir.info -

Pásztori Tibor Endre: Zsába

Több mint két évtizede annak, hogy 1989. július 17-én a távoli Szibériában, a Burját Köztársaságban, a Bajkál-tó keleti partján fekvő Barguzinban egy magyarok vezette nemzetközi kutatócsoport feltárta Alexander Stefanovics Petrovics sírját. A sírból avatott régészek, antropológusok gondos kezei kiemelték a csontvázat, amely egy 163 cm magas férfi földi maradványa volt. Borzongva fedezték fel annak erős bal felső szemfogát, törött bordáját és betegség sújtotta térdét, amely a néhai járását minden bizonnyal enyhén bicegővé tehette…

Legcélszerűbb felhasználást tekintő oknyomozó módszer az adott körülmények között az ismeretanyagot mint az érzet összességét, objektív valóságot, a nemzet eszmei lényegét és az igazság ismérvét magunkévá tenni. A „Fiat iustitia et pereat mundus”, vagy a bécsi változata a „Fiat mundus et pereat iustitia” a vagy-vagy választás szemiotikai lehetőségét is kizárja. Újabban – az eddigihez többletként járuló, további ismeretanyag és feltehetően egyéb faktorok indítására – Patrubány Miklós István Ádám a Magyarok Világszövetségének elnöke 2010. július 31-ei írásával merült fel ismét és még határozottabban /hál’Istennek!/ a Petőfi Szibériában kérdéskör, illetve kérdéskomplexum. Az egymással összefüggő kétségek, bizonytalan, vitatható kérdések és érvek összességének érdemi vitája feltétlenül szakmaiságot igényel. Több mint két évtizede annak, hogy 1989. július 17-én a távoli Szibériában, a Burját Köztársaságban, a Bajkál-tó keleti partján fekvő Barguzinban egy magyarok vezette nemzetközi kutatócsoport feltárta Alexander Stefanovics Petrovics sírját. A sírból avatott régészek, antropológusok gondos kezei kiemelték a csontvázat, amely egy 163 cm magas férfi földi maradványa volt. Borzongva fedezték fel annak erős bal felső szemfogát, törött bordáját és betegség sújtotta térdét, amely a néhai járását minden bizonnyal enyhén bicegővé tehette…

Csataterekre korlátozott Petőfi-idea, mint forradalmi eszme őselve fenyegetett, de ez a költészetének terméke, és nem a történetiség hitele. A mérsékelt liberális pedig ezt írja: „Petőfi előtt emeljük kalapunkat, az egyik legnagyszerűbb embere az országnak. Amily varázserőt fejtett ki az izgalom előteremtésében, s áthatott verseivel, szónoklataival mindent, úgy uralkodik most a rend felett…” A márciusi ifjúság a megfelelő pillanatban nem mulasztotta el a népharag rémét fölidézni, de a szükséges ponton nem ment túl, nehogy elriassza a liberális nemeseket, akik nélkül a forradalom nem győzhetett volna.

Igazság óráját várjuk! A valóságot hűen tükröző, neki teljesen megfelelő igazi tényállást. „Ezért vallom és hirdetem: Petőfi Sándor halálának tisztázása, és Petőfi Sándor méltó eltemetése a XXI. századi magyar élet megkerülhetetlen ügye: egy új magyar kultúrpolitika origója, (koordináta-rendszer kezdőpontja), egy felemelkedést szolgáló magyar nemzetpolitika sarokköve, a magyar nemzeti lét erkölcsi alapvetése”- írja Patrubány. A törvényeknek, jogszabályoknak való megfelelés, illetve a nekik megfelelő döntés, ítélet igazságot szolgáltat, és nem merülhet fel ezzel összefüggésben semmi kétség. Talán Isten akarata volt ez, hogy a nemzeti méltányosság csorbát ne szenvedjen. A szóban forgó fontos ügy érvényesítésének erkölcsi követelménye, eszménye, az igazságossághoz való állhatatos ragaszkodás, kimeríti az igazságszeretet fogalmát. Igazság óráját teszi hitelessé a sírfelirat (vengerszkij major i poet), az orosz néprajzi tanulmány, az osztrák Ministerrat Protokoll, és a Petőfi Sándor földi maradványát kis zsidó nőnek (piccolo di stature) vélt jegyzék, s végül a Burjátországban feltárt csontváz egy bőröndben.

A gerincvelőből kilépő úgynevezett ülőidegfonat rostjaira a gerincoszlop illetve a porckorongok bizonyos elváltozása kapcsán nyomás nehezedik, amely tünetei: az idegágak lefutása mentén fájdalom jelentkezik, súlyosabb esetben mozgáskorlátozottságot, sorvadást, az érintett izomcsoportokban, esetenként bénulást okozva. A betegség gyógyszerekkel, különböző fizioterápiás módszerekkel, fürdő, torna segítségével jól kezelhető. Súlyos esetekben műtéti megoldás is szóba jöhet. A zsába (ülőideg) legfontosabb tünete a deréktájfájdalom, mely általában valamely alsó végtag irányába sugárzik ki, és ütögetéssel kiváltható. A fájdalom érzéskiesés és mozgászavarok az ideg lefutása mentén bárhol előfordulhatnak. Különösen gyakoriak: a derék és a térd között, a far közepétől a vádli külső felszínén. A fájdalom sokféle lehet. Egészen enyhe rossz érzéstől az égő fájdalmon át egészen a kínzó gyötrelemig is fokozódhat. Néhány esetben tartós idegkárosodás, érzéskiesés, részleges bénulás maradhat vissza, de ez nem jellemző. Az isiász-szindróma nem mindig előzhető meg, de bizonyos életmódbeli szabályok betartásával jelentősen csökkenthetjük a veszélyt.

Amit Goethe mondott Eckermannak, amikor az azt kérdezte, hogy mi volt a leitmotív a Faustban (…) „kedves fiam, ha én azt tudnám” – válaszolta Goethe. Leitmotív az a vezérmotívum, amely a dolog említésekor vissza-visszatér. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy a fordításban előforduló súlyos értelemzavaró hiba a szöveg elferdítése (a német Jakob’s Leiter létrája’ kifejezést egy korabeli újságíró Leiter Jakab kifejezéssel fordította.)

A zsába nemzeti változata is hirtelen jön és igen fájdalmas. Nem tudjuk, hogy honnan jött és hová megy. A szívünket, lelkünket égeti. Mi tiszteltük az elődeinket, nagyjainkat. Büszkék is vagyunk rájuk. Haló poraikban áldjuk Őket. Teológiai tanulmányaim rendjén az ún. műhely-munkában kellett megtanulnom a mitológiátlanítás folyamatát. Nem volt könnyű, azt éreztem, hogy édesanyámat bántják. Mi pedig azt nem hagyjuk!

Mikor aztán minden lecsendesedett, megtisztult, még ragyogóbb lett az én is Krisztusom – talán én is.

Ilyen lesz a mi Petőfi Sándorunk is!

Pásztori Tibor Endre – Hunhír.info