Úgy vélem, hogy a tiszta falu, tiszta város és ország programjába beleférne az élősködő féregtelenítő megszabadító, megtisztító mozgalom. Milyen nagyszerű lenne a féregmentes világ, féregmentes Európa. Még csodálatosabb a féregmentes család, iskola, közélet, társadalom, politika… Csupán rajtam, rajtunk múlik, – mert élni kell a helyzet adta lehetőségekkel – meddig hagyjuk és tűrjük, hogy ocsmány férgek rágódjanak szívünk és életünk gyökerén. Hazárdjátékot üzennek nemzetünk drága kincsével, szerzett jogainkkal és megtartó hitünkkel?

Lager Heidenauban, Zagubica fölött a hegyekben 1944. augusztus 8-án írta Radnóti Miklós:

Gyökér

A gyökérben erő surran,
esőt iszik, földdel él
és az álma hófehér.

Föld alól a föld fölé tör,
kúszik s ravasz a gyökér
karja akár a kötél.

Gyökér karján féreg alszik
gyökér lábán féreg ül,
a világ megférgesül.

De a gyökér tobább él lent,
nem érdekli a világ,
csak a lombbal teli ág.

Azt csodálja, táplálgatja,
küld néki jó ízeket
édes, égi ízeket.

Gyökér vagyok magam is most,
férgek között élek én,
ott készül e költemény.

Virág voltam, gyökér lettem,
súlyos, sötét föld felettem,
sorsom elvégeztetett,
fűrész sír fejem felett.

Létnek kiindulása, kezdete, eredete, valaminek alapja, azaz: gyökere. Gyökere van a bajnak és a változásnak, mely lehet teljes, alapos és mélyreható. A dolgok eredete és alapja a gyökérrel azonos helyen van: „e szokás pedig a múltban gyökerezik.” Az, aminek nincs gyökere, az gyökértelen. Akár egyén, akár közösség, aki nem tudott beleilleszkedni környezetébe, – előzmények és társadalmi alap nélkül – akár egy irányzat, mozgalom esetében is, az vesztesen gyökértelen. A gyökértelenné válás folyamatában a „jó erkölcsöt megrontó gonosz társaságok”indulatával a fenyegetett gyökérsors mind általánosságában, mind sajátosságában veszélyeztetett. Alaposan megtervezett és még jobban megszervezett gyökérrágás a rend, a fegyelem, a hűség, a tisztaság, a tisztesség, a jóság, a becsület, az igazság, a szeretet, a békesség ellen irányul. A kies füves helyeken, hegyi réteken tenyésző, bíborvörös virágú, a Kárpát medence egyszikű növénynemzetség kosborát, rend és harmónia ezeréves oszlopát tövében rágja az undorítóan aljas féregember.

Úgy vélem, hogy a tiszta falu, tiszta város és ország programjába beleférne az élősködő féregtelenítő megszabadító, megtisztító mozgalom. Milyen nagyszerű lenne a féregmentes világ, féregmentes Európa. Még csodálatosabb a féregmentes család, iskola, közélet, társadalom, politika…

Csupán rajtam, rajtunk múlik, – mert élni kell a helyzet adta lehetőségekkel – meddig hagyjuk és tűrjük, hogy ocsmány férgek rágódjanak szívünk és életünk gyökerén. Hazárdjátékot üzennek nemzetünk drága kincsével, szerzett jogainkkal és megtartó hitünkkel?

Csak „lombbal teli ág” lehet igazán ígéretes gyökér-világ, mint a vitézfű a kosborfélék, az orchideafélék nagy családjában. Ritka növény fajok: zerge boglár, szibériai nőszirom, fehérzószpa, piros madársisak csak hozzásegít a vitézkosbor földalatti lírai villanat megértéséhez a katonához hasonlító sisakos virágával. Már alig marad bátorságom, hogy okfejtésemet szándékosan félre ne magyarázzák, de korborfajok virágáradatával tele világból csak Ausztráliának nem jutott. Van sok, mintegy nyolcvan fajta a földkerekségen, mint kosborfű, agárfű és néhol kökörcsin, de olyan mint a Kárpát-medencében – 21 fajta – sehol nincsen.

Istent kereső lovag, a gyermeklelkű Parsifal eljutott a Grál várába. A Grál-lovagok királya, Anfortas régi bűneinek büntetéséül egy fájdalmas sebtől nagyon szenvedett. Parsifal látta ezt, de mivel régebben kioktatták, hogy kérdezősködni nem illik, nem merte megkérdezni Anfortastól, hogy mi a baja? Hol van a baj csírája? Pedig az állandó, szakadatlan létnek ez a raktárháza, az élet szimbóluma. Később tudta meg, hogy a kérdés elmulasztásáért évekig tartó vezeklést rótt rá Isten. Mert mielőtt életet nyerhetnénk, életnek kell feláldoznia önmagát. Ekkor már igenis kérdezősködött s ezzel meggyógyította a királyt.

Ez mese, de mi hányszor elmulasztjuk, hogy embertársainktól megkérdezzük sebeik okát. Színek, szeszélyek események forgatagában finoman kérdezte: az álomnak, az én, és a mi álmainknak milyen a színe? A fogékonyság és az együttérzés kulcsot adnak az ilyen gondolatok megértéséhez, 70 év elteltével Lager Heidenauban, Zagubica fölött a hegyekben.

Így a gyökérsors is kérdez: mondd, milyenek a magyar orchideák?

Pásztori Tibor Endre – Hunhír.info