- HUNHÍR.info - http://hunhir.info -

Egy nyugati elemző megfejtette a jobbikos Kovács Béla elleni aljas támadás titkát

Noha alábbhagyott a liberális és álnemzeti lendület a Jobbik meghatározó külpolitikusa, a kelti nyitás egyik magyarországi arca, Kovács Béla EP képviselő ellehetetlenítésére és meghurcolására, az ördög nem alszik. Az aljas támadássorozat hatalmas médiahátszéllel zajlott ugyan, de a képtelennél képtelenebb állítások és megközelítések mellett nem derült ki, hogy mi lehetett Kovács Béla igazi “bűne.” Beszéltek itt már a misztikumok világába tartozó kémsztoriról, sejtelmes, piszkos pénzügyekről, konspiratív találkozókról, csak éppen arról nem, hogy miért pont Kovács Béla került az atlantista hálózatok és magyarországi hadoszlopaik célkeresztjébe. Az orosz kapcsolata lenne az indok, vagy EP képviselői munkája? Dehogy is, ez mind csak elterelés. Kovács Béla bűne, hogy európai léptékű politikusként ráirányította a figyelmet arra jelenségre, ami miatt kirobbantották az ukrajnai puccsot és polgárháborút, az orosz és az amerikai hatalom szembenállását, az európai globálgyarmatok megfelelés-kényszeres kötelező lépéseit. Egy nyugati elemző, E. Michael Jones fejtette meg az igazi titkot, a Kovács-ügy világpolitikai hátterét.

E. Michael Jones nyugati elemző a PressTv-ben elhangzott politikai kommentárjában felhívta a közvélemény figyelmét, hogy az ukrajnai válság kirobbantása és az Oroszországgal szembeni erőszakost gazdasági és politikai szankciók bumerángként üthetnek vissza a globálatlantista körökre, mert a folyamat vége az lesz, hogy az egypólusú világrend veszti el a küzdelmet. Mint fogalmazott a Nyugat elveszítette a Krím-félszigetet, Oroszország a támadások ellenére is felállt, és most zajlik az a folyamat, hogy Putyinék az egész egypólusú világrendszerre döntő csapást mérjenek. Az az amerikai terv, hogy Ukrajna csatlakozzon az Európai Unióhoz, nem csak kudarcba fulladt, hanem visszafele is sült el. A nyugati kormányoknak nem sikerült az a kísérletük, hogy megakadályozzák az új gazdasági-politikai szövetség, az Eurázsiai Unió létrejöttét.

Az Egyesült Államok és európai csatlósai ezért vádolják Moszkvát Ukrajna destabilizációjával, és alkalmaznak szankciókat az oroszok ellen, mert a Nyugat számára az jelenti a legnagyobb problémát, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök, Alexander Lukasenkó fehérorosz és a kazah Nazarbajev elnök május 29-én aláírta a megállapodást az Európai Gazdasági Unióról.

Hogy jön ide Kovács Béla? – tehetnénk fel a kérdést, de már egyből itt is a válasz, amely megmagyarázza a Jobbik politikusa elleni támadássorozat eddigi menetrendjét.

A nemzeti radikális elfogultsággal igazán nem vádolható Political Capital ez év áprilisában ismertetett politikai elemzésében részletesen foglalkozik az európai nemzeti pártok és a jelenlegi Oroszország kapcsolataival, külön figyelmet fordítva jobbikos Kovács Béla európai politikai tevékenységére is. Bizonyára nem véletlenül időzítették ennek a tanulmánynak a nyilvánosságra hozatalát az európai parlamenti választások elé, és az sem véletlen, hogy pont a kampányhajrában dübörgött fel a Kovács elleni politikai és médiakampány.

Hagyjuk a nevetséges kémügyet, meg a konspirációs meséket, s ha alapul vesszük a nyugati elemző megállapítását, a globálatlantistákra leselkedő “veszélyre,” akkor már itt is a megoldás.

Tanulmányában a Political Capital áprilisban már ismertette, hogy Kovács Béla Magyarország és az új gazdasági kapcsolati rendszerek kialakításának egyik legfontosabb szereplője. Leírta európai parlamenti képviselői teljesítményét, és részletesen foglalkozott azzal a ténnyel is, hogy a jobbikos politikus az EU-Oroszország Parlamentközi Munkacsoportjának társelnöke is.

És itt jön a nagy durranás.

Kovács Béla egy oroszországi politikai fórumon 2013-ban elsőként vetette fel azt a kérdést: mi történne akkor, ha egy európai uniós tagállam csatlakozni kívánna az Eurázsiai Unióhoz? Hangsúlyozzuk, Kovács felvetése idején, tavaly, a világ közvéleménye előtt még teljesen homályos volt a mára már nyilvánvaló tény, hogy ez idáig az orosz, a kazah és a fehérorosz elnök kézjegyével ellátottan megvalósult ennek az új gazdasági-politikai tömörülés felépítésének az egyik alapmozzanata.

E. Michael Jones mostani politikai elemzése tehát megadja a választ arra, hogy miért akarták ellehetetleníteni és kiiktatni Kovács Bélát, aki a nyugati kommentár meglátása szerint pont azt a kérdést feszegette, amely az egypólusú világrendszer felbomlásához vezethet. Kovács főbűne tehát az volt, hogy alternatívaként próbált tekinteni az Eurázsiai Unióra, amelytől úgy retteg az atlantista világhatalom, mint a patás ördög a tömjénfüsttől.

Koldus Kálmán – Hunhír.info