Az iráni nukleáris energia program elleni hisztériakeltés az izraeli kém ügynökség, a Moszad és az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség forgatókönyve alapján zajlik állítja azAmerikában megjelent átfogó tanulmányában Garth Porter amerikai elemző. A szerző több száz amerikai hírszerzési dokumentumot, amerikai kongresszusi beszédek átiratait, a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ), jelentéseit használ fel állítása igazolására.
Az elemző úgy véli, hogy a valóság teljesen ellentétes azzal a képpel, amit a programról sugallnak az ügynökségek a világmédiában. ez azrt is fontos, mert z Egyesült Államok, Izrael, és néhány szövetségesei már többször azzal vádolta Iránt azzal,hogy nem nem polgári célokra használja az atomenergia-programját.
GartH Porter írásában figyelmeztet: Irán elutasítja a vádakat, mondván, hogy elkötelezett aláírója az Atomsorompó Szerződésnek (NPT), és tagja a Nemzetközi Atomenergia Ügynökségnek, és fenntartja magának a jogot, hogy a nukleáris technológiáját békés célokra felhasználja.
A NAÜ számos ellenőrzést tartott az iráni nukleáris létesítményekben, de soha nem találtak semmilyen bizonyítékot arra nézve, hogy Irán polgári nukleáris programja katonai célokat szolgálna.
Az elemző szerint az Irán elleni propaganda mögött az áll, hogy elterelje a figyelmet Izrael háborús atomkészleteiről. A Közel-Keleten több mint 200 be nem jelentett nukleáris robbanófejjel ellátott rakétával rendelkező Izrael az egyedüli atomhatalom – nyomatékosítja könyvében az elemző.
A Stockholmi Nemzetközi Békekutató Intézet (SIPRI) tanulmánya szerint Izrae legalább 80 “igen működőképes” nukleáris robbanófejjel rendelkezik.
Tel Aviv elutasította, hogy csatlakozzon az atomsorompó egyezményhez, és nem teszi lehetővé a ellentmondásos nukleáris programja nemzetközi szakértők általi vizsgálatát.
Hunhír.info – PressTV
Hunhír.info