Csillag, csillogás, az utat mutató égitest az emberek szemében köszönt vissza, és bizony megdöbbentem. Vajon lehet-e egy esemény durva, erőszakos és elfogadhatatlan, ha annak a részesei csillogó szemű emberek. Vajon, ha ez a ragyogás ilyen erős, a csillagszemű emberek akaratát megváltoztathatja-e földi hatalom? Akkor is egyértelművé vált számomra, hogy nem, ez lehetetlen.
Tisza-menti kampánykörutamból az éjszakában hazafelé autózva megálltam egy pillanatra. A nagyvárosi ember ritkán szembesül mostanság vele, de az égen voltak csillagok, jól kirajzolódott a Hadak útja, vakítóan ragyogtak a misztikus égitestek. Azok az égi jelek, amelyek évezredek óta mutatják az utat szkíta-hun-avar-magyar őseinknek, a turáni rokonaiknak, és minden embernek, aki a jelenben is él a földgolyón. A csillag, a fény üzenete legalább olyan régi, mint maga az emberiség, folyamatosan végigkövette, mondhatni vigyázta az ember fejlődését, örömét, bánatát, békéjét és háborúit.
A csillag ott van a székely zászlóban, ott van a régi magyar jelképekben, és ott van az Európai Unió zászlajában is, jelezve azt, hogy ideológiától, gazdasági-politikai kérdésektől függetlenül talán ez az az egyetlen olyan jelkép és szimbólum, amelyet mindenki magáénak tart, amelyre mindenki hivatkozik, és amelyet egyformán fontosnak tart átlagember, nemzeti, vagy globális közösség.
A Krím-félsziget lakóinak függetlenségi népszavazására a magyarországi fősodor által eléggé elhallgatottan, vagy adott esetben a velem kapcsolatos információt lehetőleg nem őszinte kontaktusba helyezve, egy nemzetközi megfigyelőcsoportot vezettem annak kivizsgálására, hogy rendben, törvényesen zajlanak-e az események. Amikor megérkeztem a Krím-félsziget fővárosába, mint választási megfigyelő, az ottani hatóságok természetesen fegyveres kísérőt biztosítottak számomra, mondván, nem árt az óvatosság ebben a feszült nemzetközi helyzetben. Gondoltam egyet, aztán hirtelen elhatározásból útjára bocsátottam a kísérőt. Majd akkor jöjjön értem, amikor a választóhelyiségeket keressük fel sorra egymás után, mert előbb szeretnék egyedül körülnézni a városban, megnézni, miképpen viszonyulnak a krími nagy többség számára sorsdöntő kérdés rendezéséhez az ottaniak.
Benéztem szórakozóhelyre, sétáltam az utcákon és ami a legfelemelőbb volt számomra, hogy a médiauszítás ellenére boldognak tűntek az emberek. Öröm látszott az arcukon, vidámság, hol gesztikulálva, hol csak kisebb csoportokban ácsorogva beszélgettek, vitatták meg a helyzetet. Számomra úgy tűnt, hogy nagyon sok az ilyen spontán utcai “asztaltársaság”, nem barátok, hanem talán ismeretlen emberek álltak szóba egymással érezhetően azért, mert valami nagy dologról volt szó. Állíthat bármit a liberális világmédia, én azt tapasztaltam, hogy az emberek boldogok voltak, az élet rendje szerint fiúk és lányok kézen fogva sétáltak a parkokban, nevettek és csókolóztak, békésnek és nem háborúsnak tűnt az egész.
A jól látható öröm és felszabadultság mellett, amikor az emberek szemébe nézve csak a csillogást láttam. Csillag, csillogás, az utat mutató égitest az emberek szemében köszönt vissza, és bizony megdöbbentem. Vajon lehet-e egy esemény durva, erőszakos és elfogadhatatlan, ha annak a részesei csillogó szemű emberek. Vajon, ha ez a ragyogás ilyen erős, a csillagszemű emberek akaratát megváltoztathatja-e földi hatalom? Akkor is egyértelművé vált számomra, hogy nem, ez lehetetlen.
És ott voltam a Tisza-menti kampányhelyszíneimen, a május elsejei ünnep- és szabadnapokhoz kapcsolódóan, és a jobbikos rendezvényen ott lévő magyar fiatalok szemében is ugyanazt a csillogást fedeztem fel, amelyet a több ezer kilométerrel odébb lévőkben. Ők is felszabadultak, vidámak, nevető arcúak voltak, még akkor is, amikor előjöttek a komoly kérdések. Ugye, ellenfeleink azzal vádolnak bennünket, hogy vad barbár módjára csak kitörnénk az uniós erőkből, hogy visszatérjünk a kietlen pusztába, célok, eredmények, a magyar nép szempontjából elfogadhatatlan rossz körülmények közé. Többször is elmondtam hallgatóságnak, az idősebbeknek és a csillogó szemű fiataloknak, hogy a mi célunk. A mi küldetésünk nem a mindenáron az unióból való kilépés, sokkal inkább annak a rendszernek az átalakítása, amelybe pontosan tíz évvel ezelőtt úgy léptünk be, hogy hamis szavak és ígéretek rabjaivá váltunk, mert kihasználták, hogy már a rendszerváltásnak nevezett csillagváltáskor is arra számítottunk, hogy az új viszonyok között majd kolbászból lesz a kerítés.
Nem, helyette mindenki nagyon jól tudhatja, hogy milyen helyzetbe kerültünk, hogy itt az utolsó pillanat és lehetőség, hogy ezen változtatni tudjunk. Azért kell ott lennünk nekünk mint nemzetben radikálisan gondolkodó magyarok, hogy minden rendelkezésre álló eszközzel ellensúlyozzuk a beteges központosítást, a kiterjesztett gyarmati helyzetet, és most azon a nemzetközi fórumon harcoljunk a saját érdekeinkért. Természetesen az EU sokak által szidott és megvetett zászlója is tartalmazza a csillagokat, de erről megint nem a csillagok tehetnek.
A nemzetek Európája koncepció képviselőjeként elmondtam hallgatóságomnak, hogy ott kell lennünk az Európai Parlamentben azért, hogy tehessünk valamit annak átalakításáért, hogy egy közösségnek ne lesajnált, hanem egyenrangú tagjai lehessünk. Úgy érzem, megértették. És úgy érzem, azt is megértették, hogy noha az EU zászlójában is ott vannak a csillagok, azért én jobban szeretem, ha azok az emberek a felszabadult fiatalok szemében köszönnek vissza rám.
Kovács Béla EP-képviselő Facebook oldala
Hunhír.info
