- HUNHÍR.info - http://hunhir.info -

Jé, itt valami történt: a FAZ nem fasisztázza, hanem elismeri a Jobbikot

A Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ) című német konzervatív lap a címoldalán közölt vezércikkben értékelte a választásokat. A cikk szerzője leszögezi: párt támogatottsága azután kezdett emelkedni, hogy mérsékelt retorikára váltott, és így meg tudta szólítani a Fidesztől elforduló, tiltakozó szavazókat, miközben kudarcot vallott a Fidesz politikája, amely nem vesz tudomást a Jobbikról, témáit pedig „mérsékeltebb formában” felkarolja.

A Fidesz és a Jobbik eredménye alapján az az érzés keletkezhet, hogy „jobbratolódás” történt Magyarországon, ez azonban téves benyomás, hiszen a jobboldali erők összesen a szavazatok 65 százalékát szerezték meg, szemben a 2010-es 70 százalékkal – írta Stephan Löwenstein a FAZ „Orbán Magyarországa” című vezércikkében. A szerző szerint a Jobbik előretöréséből sem lehet a „szélsőjobboldali miliő növekedésére” következtetni, mert a párt támogatottsága azután kezdett emelkedni, hogy mérsékelt retorikára váltott, és így meg tudta szólítani a Fidesztől elforduló, tiltakozó szavazókat, miközben kudarcot vallott a Fidesz politikája, amely nem vesz tudomást a Jobbikról, témáit pedig „mérsékeltebb formában” felkarolja.

Hunhír.info