Az almafáját sirató szabolcsi gazdát cseppet sem érdekelte, hogy milyen csomagolásba rakták a felvásárlók jól értékesíthető termését, egyet viszont tudott: bármennyit is termelt az őshonos magyar gyümölcsből, mindig volt rá kereslet, ráadásul úgy, hogy még az alma héját is értékesíteni tudta. Ebből a megközelítésből kell kiindulni akkor, ha Magyarország gazdasági-politikai külkapcsolatait vizsgáljuk a soron következő európai parlamenti választás tükrében is. Az átlagember számára ugyanis amióta világ a világ legfontosabb, hogy saját sorsa és élete révbe jusson, mert csak erről az alapról tud és képes foglalkozni országa és nemzete sorskérdéseivel. Ha az almával példálózunk, akkor viszont egyértelműen előjön a régi kapcsolat, a szabolcsi alma legnagyobb piaca az egykori, sokat vitatott és sokat bírált, de még is a jelenlegi européer gazdasági rendszernél termékenyebb KGST volt. Mielőtt bárki múltba révedezéssel és szörnydiktatúrák visszaállításával vádolna bennünket, gyorsan le kell szögeznünk: az ország és a magyarság számára a legfontosabb feladat napjainkban, hogy olyan gazdasági politikai közösség irányába vigye el az ország szekerét, amely többet ad vissza, mint a jelenlegi globálliberál rendszer. Feketén-fehéren kimondva, az európai parlamenti választások egyik legfontosabb kérdése, hogy olyan pártok képviselőit lehessen döntéshozó helyzetbe hozni, amelyek a Nemzetállamok Európája stratégiája mellett az adott országok gazdasági erősítését is akarják a nemzeti szempontoknak megfelelően. Ehhez pedig az egyik kulcs a magyarországi Jobbik, és a folyamat egyik kulcsembere a párt európai parlamenti képviselője, Kovács Béla.
A Political Capital Istitute liberális politikai elemzőműhely a legapróbb részletekre is kiterjedő tanulmányt közölt a magyarországi országgyűlési választásokat követően a magyar-orosz kapcsolatokról [1], amelyben részletesen elemezte a választásokon az összes parlamenti párt korábbi eredményeihez képest egyedüli pozitív változást felmutatni tudó Jobbik, és a putyini rendszer kapcsolatát. Az egész tanulmányt természetesen áthatja a liberális szemlélet, sorok közé is rejtetten az a félelem, hogy Magyarország elsősorban a Jobbik, de a Fidesz kapcsolatrendszereinek alakulásával olyan gazdasági-kereskedelmi perspektívában gondolkodik, amely valóssá és kézzel foghatóvá teheti a Fidesz kommunikációs és politikai csodafegyverének számító rezsicsökkentést.
Magyarország a termál-, gyógy- és ivóvíz nagyhatalom a geopolitikailag Európa közepén elhelyezkedő, ezért mindennél nagyobb stratégiai jelentőséggel bíró, a nemzetállami struktúrát jobb politikusai által erőteljesen szorgalmazó állam a jelent és a jövőt is illetően akkor válhat még erősebbé, ha szorosabb kapcsolatot ápol egy energia-nagyhatalommal, ami jelen esetben Oroszországot jelenti. A gáz, napjaink egyik energetikai csodafegyvere nem mindegy, hogy milyen áron érhető el számunkra, mit kell érte fizetnünk a szó szoros értelmében, valamint a fizetés körülményeinek figyelembevételével.
Hiába vagyunk Európa közepe, a Trianon által szétszabdalt Magyarország nagyhatalmi ambíciókról pont hazánk lassan százéves keresztre feszítése miatt egyelőre nem álmodozhat. Mindenképpen olyan kapcsolati rendszerekben kell gondolkoznia, amely az ország, a nemzet jelene, jövője és felemelkedése szempontjából számára a legkifizetődőbb. A globális trendekhez való igazodás, a demokrácia, az emberi- és polgárjogok és a hasonló, mára kiüresített lózungok bűvköréből szabadulni akaró országok nemzeti politikai erői egyre inkább a realitások talaján állnak és nem a múlt sérelmein rugóznak, mintha az emlékezetkultúra jelentené egy társadalom továbblépését, hanem olyan kapcsolati rendszereket próbálnak kialakítani, amelyek legegyszerűbben, de mégis mindenki számára érthetően és elfogadhatóan a Jobbik jelszavában a szebb jövő, szebb jövedelemben testesül meg.
A Political Capital elemzése nem véletlenül foglalkozik az európai nemzeti pártok és a jelenlegi Oroszország kapcsolataival, és nem véletlenül időzítették az EP-választások elé, azzal is számolva, hogy talán a magyarokban lévő egykori szovjetellenességet ismét fel tudják szítani, és a szavazó állampolgárok majd a centralizációs európai politika mellé teszik le a voksukat. A Political Capital ugyanakkor beleesik abba a hatalmas hibába, amely a rendszerváltásnak nevezett csillagváltás közvetlen kezdete és folyamata liberális értelmezése folytán alakult ki.
A megvezetett magyar milliók 1990-ben nem a harsány antikommunizmust, és a bolsevikokkal való leszámolást hirdető SZDSZ-t támogatták döntő többségükben, hanem a magát nyugodt erőnek kikiáltó MDF-et, és ebben az emberek hétköznapi reálpolitikai vágyai tükröződtek. 1990-re az akkori fellazultabb kádári parancsuralmi rendszerben már lehetőség nyílt a tulajdonszerzésre, a gebinek, a kisebb magáncégek megjelenése mellett az adottságokat kihasználó paraszti társadalom anyagi helyzetének rohamos javulása egy olyan politikai-társadalmi-hatalmi forma felé terelték a többséget, amelyben nem az úgynevezett demokratikus szabadságjogok megléte, hanem a jólét és a kolbászból lett kerítés vágya bolt a mozgatóerő.
Az elmúlt 24 év bebizonyította, hogy ebből nem lett semmi sem, Magyarország a korábbinál is súlyosabb birodalmi függésbe került, ráadásul a világhatalmi vezetők szájából olyan vészjósló kijelentések is elhangzottak, hogy már Magyarországot is megszerezték. Ez pedig egy olyan sorsdöntő mondás, hogy az átlagember szemében is abszolút meghatározhatja azt a bel- és külpolitikai irányt, amelyet országának szeretne.
A Political Capital elemzése nagy teret szentel a magyarországi Jobbiknak, a párt által a köztudatba bedobott, és a Fidesz által is átvett keleti nyitás politikájának, és több alkalommal is megemlíti azt az európai léptékű jobbikos politikust, Kovács Béla EP-képviselőt, aki ennek a trendnek a jobbikos arca. Kovács Béla az európai politikusok közül a legtöbbet szerepel a tanulmányban, 13 említi meg mint Magyarország és az új gazdasági kapcsolati rendszerek kialakításának egyik legfontosabb szereplőjét. Az ukrajnai belpolitikai helyzet kapcsán is döntőnek nevezi, hogy Kovács Béla vezette azt a nemzetközi megfigyelőcsoportot, amely a krími népszavazást ellenőrizte, és a csoport megállapításait összegezve közölte a világnyilvánossággal, hogy a referendum a Krím lakosainak lakosainak többsége elvárásait tükrözi, és nem pedig idegen hatalom beavatkozását.
Kovács, aki az EU-Oroszország Parlamentközi Munkacsoportjának társelnöke, elsőként vetette fel a Magyarország számára egyértelmű gazdasági előrelépést jelentő Eurázsiai Unióhoz való csatlakozás kérdését, hiszen ez a fajta európai-ázsiai szövetség jelentheti a legfontosabb alternatívát a világhatalmi és globális gazdasági-társadalmi világrendszerrel szemben.
Hírportálunk az európai parlamenti választások előtt még több elemzést, véleményt közöl azzal kapcsolatosan, hogy nemzeti függetlenségünk, gazdaságunk erősödése szempontjából miért jó az, ha kelet fel tekintünk, amely nem csupán hatalmas piac és energiaforrás-lehetőség, hanem ellensúlyozza azokat a globalista célkitűzéseket is, amely az öreg kontinenst, Európát egy nemzeti jelleg nélküli masszaként képzeli el.
A Jobbik nemzetállami koncepciója és azon európai államok “szélsőjobboldalinak” titulált politikai erőinek célkitűzése, hogy a valódi gazdasági és külpolitikai függetlenség mellett az uniós döntéshozó szerv ne a háttérhatalom, hanem az őt alkotó egyenrangú államok közös, de a nemzeti sajátosságokra tekintettel lévő érdekeit képviselje, talán a legreálisabb elképzelés a természeti, társadalmi és politikai csapásokkal sújtott Földgolyón. Az EP-választások tétje hatalmas, hiszen ha előtérbe kerülnek a magukat euroszkeptikusnak nevező, de valójában nem a kontinenssel, hanem annak jelenlegi vezetésével, és annak globalista irányításával szemben álló, az egyenrangú nemzetek koncepcióját képviselő, a világgyarmatosítással szemben álló és éppen ezért a putyini Oroszország felé közeledő erők, akkor sokkal nagyobb az esélye, hogy a Jobbik által most ismételten megerősített jelszó: Szebb jövőt, szebb jövedelmet! mindenki számára elérhető legyen.
Koldus Kálmán – Hunhír.info