- HUNHÍR.info - http://hunhir.info -

Az EP képviselőválasztásokon való jó szereplés még az országgyűlésinél is nagyobb feladat a Jobbik számára

Jobbikos barátaimmal beszélgetve is hallok olyan véleményeket, melyek szerint a tényleg stratégiaváltó párt a mostani sikeres szereplése után minden bizonnyal az eddiginél több képviselőt küldhet az Európai Parlamentbe. Igaz, hogy a képviselőválasztás sikere a Jobbik középpárttá válása két nappal az események után még uralja a nemzeti radikális közbeszédet, egyértelművé kell tenni, hogy az ez év legnagyobb feladata előtt áll Magyarország nemzeti ellenzéki ereje. Az országgyűlési képviselőválasztásokkal kapcsolatosan legalább olyan hangsúlyt kapott a világmédiában az ismételt fideszes siker, mint a “szélsőjobboldali” Jobbik megerősödése, és Orbán Viktortól az ultraliberális véleményvezérekig mindenki azt hangoztatja, hogy a szélsőségesek ki akarják vezetni az országot az unióból. Kevés orgánum publicistája rejti el a sorok között a lényeget: a Jobbik Európa legnépszerűbb nemzeti erejévé vált, és a legnagyobb akadálya lehet az Európai Egyesült Államok koncepció megvalósításának a Nemzetek Európája helyett. Kevés véleményvezér figyelmeztet eddig a globalisták számára hatalmas veszélyre: egy erős EP-képviselettel rendelkező Jobbik dominószerű lavinát indíthat el az öreg kontinensen és a jelenleg elfogadhatatlanul centralizáló, a nemzetállamok érdekeit egyre inkább háttérbe szorító központi hatalommal szemben egy új Európa felépítését jelentheti.

Egyértelműen várható, hogy a háttérhatalom hazai és külföldi hadoszlopai most fognak hatalmas támadást indítani a Jobbik ellen úgy, hogy Európa-ellenességgel, ordas eszmék terjesztésével, az európai értékek totális lerombolásával és elvetésével fogják vádolni. Pedig mindenki előtt nyilvánvaló, hogy a Jobbik számára a legfontosabb feladat, hogy Európa olyanná alakuljon, ami elfogadható egy olyan nemzet számára, amely államiságát tekintve a legrégibb Európában, annak stratégiai, geopolitikai közepén helyezkedik el, és egy olyan társadalmi alakulat, amely egyedül tudta ebben a formában összetartani a kontinens egyik országát több mint ezer év óta a trianoni keresztre feszítésünktől is függetlenül.

Szó nincs tehát arról, hogy a Jobbiknak, pontosabban Magyarországnak valamiben is kell szégyenkeznie múltja miatt, sokkal inkább előtérbe kerül az a tény, hogy a “keresztény Európa állandó védelmezője”, a jelenlegi európai struktúrák meglétének első harcosa és biztosítója végre olyan rangot vívjon ki magának az öreg kontinensen, amelyet múltja okán és jogán is megérdemel. Az Európai Unió csak akkor lehet erős és csak akkor töltheti be célját, ha az egyenrangú társult nemzetek közösségét jelenti, nem pedig az előretörő és a leszakadó, vagy most éppen “bekerült” államok bozótharcát.

Európa jelenlegi globalista vezetői a háttérhatalom elvárásainak megfelelően egy olyan rendszert akarnak kialakítani, ahol minden központilag irányított, a tagállamok pedig kihelyezett gyarmatként működnek, amelyek “kormányzói” alárendelik a nemzeti érdekeket a globalista, atlantista érdekeknek. Európa csak akkor lehet erős, ha a közösségét, az Európai Uniót és annak meghatározó szervezetét, az Európai Parlamentet olyan, a tagországokból delegált nemzetvédő politikusok közösségei, politikai-társadalmi csoportjai határozzák meg, amelyek ezekkel a központilag irányított elképzelésekkel szembemennek.

A Jobbiktól való rettegés európai szinten csak a retorika szempontjából merül ki rasszistázásban, antiszemitázásban. Nagyon jól tudják Európa jelenlegi urai, hogy nem erről szól a történet. Az Európai Uniót meg lehetne úgy változtatni, hogy a társadalmában, gondolatában, világnézetében dekadens és széthulló masszából érdekérvényesítő, a tagállamok nemzeti kultúráját elősegítő és előtérbe helyező, azt népszerűsítő és összekapcsoló kultúrközösség lehessen a jog, a kötelesség, a cselekedet és elvárás teljes összhangjának megvalósításával. Egy ilyen Európa előbbre viheti az alkotó nemzetek gazdaságát, társadalmát és kultúráját. A dekadens, a romboló, a valódi szélsőségeknek teret adó Európa pedig az elbutított, rabszolgasorsba kényszerített, mobilizált és hovatartozás-nélküli embermilliók folyamatosan vándorló, csak az egyén boldogságát kereső hordájává degradálhatja.

Ha a Jobbik sikeresen szerepel az EP-választásokon mint az ellenfelek által is legerősebbnek nevezett ellenzéki párt, akkor egyértelműen érvényesülhet szívó hatása, és számos olyan országokon belüli politikai erő kerülhet pozícióba, amelyek az adott térségen belül a nemzetállamok Európája koncepciót erősítik a centralizáló, gyarmatosító politikával szemben.

Hatalmas feladat előtt áll a párt, mert hatalmas a kihívás és a lehetőség.

A jövő szempontjából azért fajsúlyosabb a Jobbik szereplése és térnyerése az Európai Parlamentben, mint a helyi vezető erővé való válás, mert az elkövetkezendő pár évre kiderül: sikerül-e Európát átalakítani egy olyan szövetségnek, amely a kölcsönös előnyökön és egyenrangú együttműködésen alapulva ellensúlya lehet a világgyarmatosító folyamatoknak. Elindulhat-e olyan irányba, hogy a Jobbik által erőteljesen hangsúlyozott keleti nyitással egy új gazdasági-politikai szövetség felé viszi el Európát, ahol a nyersanyagokért, a vízért, a termálvízért, a termőföldért és a terményekért vívott küzdelem az országokat alkotó emberek, és nem a világot uraló néhány család további erősödését és korlátlan hatalmát érdekeit képviseli.

Semmi ellentét nincs azokkal a jobbikos kijelentésekkel, amelyek korábban elhangzottak, hogy népszavazással kell megerősíteni Magyarország jelenlétét az Európai Unióban. Döntsön a nép, de Magyarország a nemzeti erők által delegált képviselőivel tegyen meg mindent azért, hogy a nemzeti szempontok érvényesítése alapján lehessen élhető világ Európa. Mert ha ez nem így lesz, akkor a jelen pillanatban meglévő össze-vissza foltozott és tákolt uniós képződmény úgyis atomjaira hull. Magyarországért kell megragadni a lehetőségét annak, hogy a magyar érdekeket a globálissal összehangolni tudó, de ha kell, az előbbieket az utóbbi rovására is érvényesítő szakpolitikusok jelenhessenek meg Európa döntéshozó szervezetében. Ezért elengedhetetlen a jobbikosok erős EP jelenléte.

Koldus Kálmán – Hunhír.info