“Megállapodtak” Hildebrand Gurlitt műkereskedő több mint ezer képből álló hagyatékának sorsáról a német állam képviselői Gurlitt fiával, akinek a lakásából előkerült a modern klasszikus remekműveket tartalmazó, egymilliárd euró értékűre becsült, “tisztázatlan” eredetű kollekció.
A hétfőn ismertetett megegyezés szerint a nácik által elrabolt műkincseket visszaadják a tulajdonosoknak vagy azok örököseinek, a többi alkotást pedig visszakapja a műkereskedő fia, Cornelius Gurlitt.
A megállapodás szerint Cornelius Gurlitt lemond azokról a képekről, amelyekről megállapítják, hogy a nemzetiszocialista diktatúra idején a nácik elrabolták jogos tulajdonosától, és ennek a jogsértésnek a révén kerültek apja birtokába.
Egy év után Cornelius Gurlitt az összes többi lefoglalt alkotást visszakapja, kivéve azokat, amelyek visszaszolgáltatására igényt támasztanak jelentkezők, és az eredetvizsgálatot a határidőig nem sikerül lezárni.
Az első mű, amelynek a visszaadását tervezik, Henri Matisse Ülő nő című portréja. A festmény átadásáról már előzetesen megegyeztek Paul Rosenberg párizsi műgyűjtő utódaival, de egy újabb jelentkező is magának követeli a képet, ezért a vizsgálatot tovább folytatják. A rabolt műalkotás egy ideig Hermann Göring náci vezető gyűjteményéhez tartozott, majd a Gurlitt család tulajdonába került.
Cornelius Gurlitt Müncheni lakásában 1280 festményt, grafikát, nyomatot találtak 2012 februárjában egy adócsalás gyanúja miatt indított eljárás során. Az alkotások közül nagyjából ötszázról feltételezhető, hogy nácik rablással, erőszakkal, zsarolással szerezték meg az eredeti tulajdonostól.
Cornelius Gurlitt és jogi képviselői a www.gurlitt.info címen februárban információs honlapot indítottak azzal a szándékkal, hogy teret nyissanak a lefoglalt gyűjtemény körüli ügyek megvitatására, lehetőséget adjanak visszaszolgáltatási igények benyújtására és tájékoztassanak a jogi háttérről. az 1956-ban meghalt műkereskedő 80 éves fia az oldalon közölt írásában hangsúlyozta: mindig is abban a meggyőződésben élt, hogy az apjától örökölt képek többsége az úgynevezett elfajzott művészet kategóriájába tartozó alkotás, ami azt jelenti, hogy a nácik nem magánszemélyektől, hanem közgyűjteményekből kobozták el őket, majd az államtól szabályszerű adásvételi vagy csereszerződéssel kerültek az apja tulajdonába. Arról pedig nem tudott, hogy elvétve olyan műtárgyak is vannak a gyűjteményben, amelyeket a nácik által rabolt alkotások közé lehet sorolni.
Hildebrand Gurlitt a nácik megbízásából egyebek mellett műtárgyak külföldi értékesítésével foglalkozott, a propagandaminisztériumban összegyűjtött elfajzott műveket árulta devizáért. Sok képet saját magának vásárolt meg a Joseph Goebbels vezette minisztériumtól. 1940-ben például 4 ezer svájci frankot fizetett 200 alkotásért. A darabonként csupán 20 frankért megszerzett képek között volt festmény Pablo Picassótól és Marc Chagalltól. A fiánál talált gyűjteményből eddig ismeretlen mesterművek is előkerültek, köztük egy Chagall-kép.
A műkincsfogásról csak másfél év után, tavaly novemberben tájékoztatták a nyilvánosságot, miután az ügy kiszivárgott a sajtóhoz. A német kormány súlyos bírálatokat kapott belföldről és külföldről is (mindenki tuja, hogy egyértelműen cionista zsidó körökről van szó, csak ezt természetesen nem “illik” közölni, mert ez már antiszemitizmus) az ügy titkos kezelése miatt. A berlini vezetés a kritika hatására döntött a szakértői munkacsoport felállításáról, és arról, hogy a gyanús származású alkotások fényképét és fő adatait közzéteszik a lostart.de portálon.
A nemzetközi kutatócsoport szerint 303 kép jogos tulajdonosa kétségtelenül a Gurlitt-család. További 384 alkotásról megállapították, hogy a nácik által elfajzottnak bélyegzett művészet terméke – számol be a történetről a Magyar Távirati Iroda.
Ötszáz sokmilliós értékű festményről állapították meg, hogy a hogy nácik rablással, erőszakkal, zsarolással szerezték meg a zsidóktól – állítja az eredetvizsgáló bizottság, egy lapon említve az erőszakot és a semmivel sem bizonyítható úgymond zsarolást. Ha valaki elad valamit valakinek, függetlenül a társadalmi helyzettől és környezettől, az egy olyan tranzakció, amely a világ működését évezredek óta befolyásolja. Egyszerűen bizonyíthatatlan az, hogy a nácik úgymond zsarolták a zsidó tulajdonosokat, hogy adja el nekik a képeket, mégis a zsidó lobbi érdekét veszik figyelembe, és egyértelműen azon örökösök javára döntenek, akik azt mondják, hogy az említett műtárgy a mienk volt.
Hasonlít ez az ügy ahhoz, amikor az esztergomi zsinagógánál őrjöngtek a zsidók a Jobbik kampányrendezvénye ellen, noha az épületet évtizedekkel ezelőtt már eladták az államnak, tehát semmi joguk nincs egy adás-vételt képező dolog sajátként való feltüntetéséhez, illetve arra jogot már nem tarthatnak (“mi zsinagógánk”). Most jelentkezett jó pár zsidó család, aki azt állítja, hogy a nácik úgy zsarolták ki felmenőiktől a festményeket. Ezt bizonyítani kellene, azonban erre ebben az esetben nincs szükség. Súlyos precedenst teremthet a világban ez a mostani ügy, hiszen számos tranzakció jogosságát kérdőjelezhetik meg ezáltal. Például a háborús körülmények között élelemért, ruháért eladott nagy értékű műtárgyak eredeti tulajdonosainak leszármazottjai is mondhatják, hogy zsarolásnak lettek kitéve, és minden visszajár, ami az övék volt.
De ha már itt tartunk, nézzük meg, mi van azokkal a magyar műkincsekkel, amelyek számunkra szakrális jelentőséggel bírnak, és a világ közgyűjteményeiben foglalnak helyet, vagy magángyűjtők tulajdonába kerültek. Akkor nyugodtan jelentkezhetnek ősi családok leszármazottai, vagy akár a magyar állam képviselői, hogy ezeket a tárgyakat erőszakkal, csalással, zsarolással szerezték meg tőlük, és amelyek eredete bizonyítottan magyar, tehát tessék azonnal visszaszolgáltatni őket. Amennyiben ez nem történik meg, ismételten csak arra bizonyíték a fenti eset, hogy a zsidóság egyes tagjai esetében egyértelműen érvényesül a kettős mérce, vagyis bármilyen körülmények között csak pozitív döntés születhet számukra.
A növekvő antiszemitizmustól rettegők mindig elfelejtik azt, hogy pont népük egyes tagjai által gerjesztett indulatok és magánakciók azok, amelyek a normális zsidó-nemzsidó együttélést lehetetlenné teszik.
Kincses Albin – Hunhír.info