A liberálisok uralta, közvélemény-kutatónak nevezett szellemi- ideológiai műhelyekben beindult a rettegés, hogy miként tudnák a Jobbik folyamatos erősödését kompenzálni, és azt erősíteni a külvilág számára, hogy a nemzeti radikálisok előre törése alaptalan szemfényvesztés, hiszen a tarsolyos bunkók iránti szimpátia vajon mitől nőne. Most éppen az a Tárki jeleskedik a Jobbik sikerének relativizálásában, amely elsőként jelezte e napokban, hogy a párt elismertsége elérte a “baloldali” összeomlásét. Nem tudni, hogy rászóltak-e a csillagos égből a Tárkira, hogy na gyorsan ezt ellensúlyozni kell, minden esetre vezetőjük már úgy nyilatkozott a pénteki Néphazugság szerint: “Nem a Jobbik érte be a Kormányváltókat, hanem a Kormányváltók küzdötték le magukat a Jobbikhoz.” A csillagos megközelítés mellett viszont az is lehetséges: a Tárki is gyorsan belezuhant abba a generációkon keresztül érvényesülő téveszme-folyamatba, miszerint a nemzeti érzelmű, Radikális Gondolkodó csak tudatlan, alsóbbrendű “paraszt” lehet. Ezen vélekedésüket a liberális körök és páholyok egyebek mellett azzal magyarázták, hogy a tényleg a budapesti polgári kerületekben tanyázó egykori valóban nagyon erős MIÉP-es holdudvar meghatározó arcai Orbán környezetében bukkantak fel, viszont azt elfelejtették, hogy közben elszállt az idő. A Vona Gábor elnöksége kezdetével látványosan erősödő Jobbik viszonyult a legintenzívebben az adott belpolitikai helyzethez, ez a politikai formáció találta meg a legjobban az adott pillanatban helyes politikai utat, hogy közben az alapokból a legkevesebbet kellett lefaragnia.

Filippov Gábor, a Magyar Progresszív Intézet elemzője kicsit másképpen látja a dolgokat, mint a hirtelen visszavonulót fújt tárkisok. Szerinte jól látható a Jobbik intenzív kampányának eredménye: bár a “szélsőjobboldali” párt egyedül a Tárkinál rendelkezik majdnem ugyanannyi támogatóval, mint a baloldal, minden felmérés szignifikáns bővülést mutat. Ez ugyanúgy jelezheti új szavazók megjelenését, mint azt, hogy a párt „domesztikációs kampányának” hatására a Jobbik-szimpátiájukat korábban eltitkolók nagyobb arányban vállalják fel preferenciájukat.

Filippov kétségtelenül megvilágít egy reális lehetőséget a Jobbik erősödésével kapcsolatosan, azonban nem árt hangsúlyozni, amit már jeleztünk. A Jobbik alkalmazkodott legjobban az aktuális belpolitikai helyzethez az elmúlt nyolc évben, és teljesen természetes dolog, hogy a Fidesz kormányzása idején a harcos, gerillamegjelenés pont amiatt lett volna tévút, hogy a kormánypárt nagyon sok jobbikos programot beemelt a sajátjába, sőt, meghatározó területeken azokat önálló gondolatsorként akarta eladni a közvélemény felé. Elég csak, ha a keleti nyitás kérdéskörére utalunk.

A Jobbik jól járta be a parlamentben azt az utat, amelyet hírportálunk is az egyedüli üdvözítőnek tartott, vagyis elsősorban konstruktív ellenzékiként viszonyulni a politikai kérdésekhez, majd a szakmai-politikai fejlődés függvényében reális, érthető és valós alapokról kritizálni a kormánypárt tevékenységét, és erőteljesen elutasítani a háttérhatalom irányítása alatt lévő álbaloldalt.

A Jobbik kampányában megjelenő elemek, a közösségi felületek a többi pártnál is intenzívebb használata meghozta a gyümölcsét éppen úgy, mint az az alapkitétel, amely talán a legfontosabb a párt sikere szempontjából, mert a legkönnyebben érthető üzeneteket hordozza. A mérce nem a származás, a politikai szimpátia, vagy a társadalmi helyzet, hanem egyértelműen, mindenkire vonatkoztatva a nemzethez való hűség és nemzetépítés.

Ezzel a kérdésfeltétellel lehet a legjobban úgy befolyásolni és válaszadásra kényszeríteni, hogy egyik társadalmi réteg, nemzeti kisebbség, vagy rejtőzködő kisebbség sem köthet bele. A viszonyulás ugyanis a rendező erő, szemben a származással, a politikai nézetekkel. A jobbikos alapálláspontot így teljesen természetesen és megalkuvás nélkül magáévá teheti magyar, cigány vagy éppen zsidó úgy is, hogy közben pont a radikálisok részéről érezheti az el- és befogadottság lényegét.

Pár gondolat erejéig még visszatérnék az úgynevezett holdudvarra, amelynek hiányát, és az erre adandó gyors válaszok elmaradhatatlanságát hírportálunk a Jobbik parlamentbe kerülése előtt és közvetlenül utána is jelezte, és a kérdés megoldását nagymértékben szorgalmazta. Úgy gondoljuk, hogy ezen a területen is jelentős sikereket ért el a Jobbik úgy, hogy fiatalított, és nem próbált meg sarkosan fogalmazva görcsösen azokhoz a már kövületeknek számító “nemzeti gondolkodókhoz” ragaszkodni, akik a MIÉP bukása után nem egy esetben a nagyobb konc reményében Csurka istenítéséből egyből Orbán Viktor piedesztálra emelésébe csaptak át.

Az elmúlt 24 évben törvényszerűen felnőhetett egy olyan fiatal értelmiségi csoport, amely nemcsak trónkövetelő, hanem a megfelelős szakmai-politikai tudással is rendelkezik, és a gyakorlat, a tapasztalat megszerzése pedig csak idő kérdése. Igaz, ezt nem lehet megkapni az egyetemen, vagy főiskolán, boltban sem vásárolható, de az idő egyértelműen neki dolgozik.

Cseppet sem érdekes módon a bal- és jobboldali fősodor kevésbé csapott le Vona Gábor pártelnök azon kijelentésére, miszerint a Jobbik a néppárttá válás útján halad. Noha ez egyértelműen látszik, ennek propagálása semmiképpen sem érdeke a fősodornak, amely mindenképpen továbbra is az elcsépelt jelzőkkel meghatározó karanténba zárnák a radikálisokat. A kommunikációs, politikai nyitás meglátásom szerint egyértelműen a néppárti jelleg alakulását és folyamatos megvalósulását eredményezheti, és a természet törvényén alapuló székely rendtartás ősi igazságát hordozhatja. Közösen, a széles rétegekre támaszkodva kell az alapszabály, mondhatni az “alaptörvény” betartásával úgy építkezni, hogy mindenki fontos, mindenkinek szerepe van, és ez meghatározó, pótolhatatlan a leendő új rendszerben, ahol a különböző posztokra, helyekre való kiválasztódás, a nemzeti elkötelezettség alapjaiból kiindulva a szakértelem, a tudás, a rátermettség kitételei szerint történik.

Koldus Kálmán – Hunhír.info