Az ukrán válság kapcsán talán reflektorfénybe kerülhetnek a korábbi évszázadokban autonómiával, vagy államisággal rendelkező kis népek sorsa, jövője.A nemzeti hovatartozás tudata a talán legfontosabb identitásformáló, az emberi cselekedeteket motiváló tényező. Az a lelki erőt, tényezőt biztosító lelki forrás mely az embereket alkotásra, áldozatkészségre, hősiességre indítja.

Természetesen leszámítva a konzumidióta, vagy a biologisztikus létezés szintjén elő embertársainkat, akik nem is kevesen vannak.

Európa történetében a mainál jóval több állam létezett mint ma. Itt nem Németország vagy Olaszország egysége előtti, lényegében azonos etnikumhoz, nemzethez tartozó
fejedelemségeiről, hercegségeiről, városállamairól akarunk beszélni. Az ő problémáikat, különbözőségeiket a szövetségi, regionális állami berendezkedés meg tudja oldani.
A probléma lényege a mára független államként megszűnt, viszont Európa történelmében korábbiakban államisággal rendelkezett, a jelenlegi többségi nemzetek államaiban élő kisebbségi létbe kényszerült nemzetek kultúrája, államisága részelemeinek megőrzése.

Homogenizáló tényezőnek korábbiakban a kommunizmus tűnt, ma a francia típusú, XIX. századi értelmezésű nemzetállami felfogás továbbélése, vagy az embereket fogyasztó konzumidiótává süllyesztő liberális demokrácia. Zárójelben azonban megemlítendő, bizonyos kommunista rendszerek átvették a nacionalista identitás számos elemét, mások erőteljesen internacionalisták maradtak.
Mindenki tudja, nekünk az utóbbi jutott.

Nyugat-Európában nagyrészt megoldódott a kisebbségi kérdés. Az Egyesült Királyságot alkotó nemzetek saját belső törvényhozással, végrehajtó hatalommal rendelkeznek.Skócia szeptemberben fog dönteni a teljes függetlenségről. Belgium flamand, vallon és német népcsoportjai autonóm jogokat élveznek.

Spanyolország Franco halála, vagyis 1975 után föderatív állam, Baszkföld és Katalónia saját belső önkormányzattal, törvényhozással, végrehajtó hatalommal, állami felségjelekkel rendelkezik.
Ezzel szemben Franciaország még a XVIII.-XIX. századi nemzetállami felfogását érvényesíti. 1794-ben a konvent egyik képviselője kijelentette, a belgák, svájciak, katalánok csak akkor lehetnek szabadok, ha franciák lesznek. Így Franciaország a forradalom, a császárság hagyományait követve ismereteim szerint nemhogy autonómiát nem biztosít kisebbségeinek, hanem a Kisebbségi és Regionális Nyelvek Európai chartáját sem írta alá.

A IX. században független Bretagne, vagy az 1755-63 között az első modern európai köztársaságot létrehozó Korzika tehát nem érvényesítheti autonómia réven hagyományai, nemzeti identitása megőrzését. Ezzel szemben, Észak-Európa két állama Dánia és Finnország mintaszerűen oldották meg a nemzetiségi kérdést. Dánia teljes autonómiát biztosított a Feröer-szigeteknek és Grönlandnak.
Finnország teljes körű nyelvhasználatot biztosított svéd kisebbségének, Turkuban svéd egyetem működik, az Aland-szigetek területi autonómiát kaptak, a finn hadseregben svéd szolgálati nyelvű alakulat működik Kitűnő példa még az 1992-es olasz-osztrák megegyezés Dél-Tirol autonómiájáról, melyben Ausztria védhatalmi státust kapott.

Közép- és Kelet-Európa országaiban az 1919-20-as békeszerződések, majd Jalta és az 1947-es Párizsi békeszerződés súlyosabb következményeket eredményezett. Jugoszlávia és Csehszlovákia részelemekre bomlásával az őket összetevő nemzetek független államisághoz jutottak.

Az EU által támogatott új ukrán vezetés egyik első lépése a kisebbségi nyelvhasználat eltörlése volt. Abban az államban, melynek harmada nem ukrán, hanem orosz, lengyel, magyar román, tatár stb. A mai Ukrajna területe szovjet területi hódítások eredménye. Mai felségterületén létezett Lengyelország, Románia, az Osztrák-Magyar Monarchia, Magyarország, Csehszlovákia, 1939-ben rövid ideig a kárpátaljai Ruszin állam. A Krímet 1954-ben kapták meg Oroszországtól. Egyébként itt 1441-1783 között állt fent a tatárok állama a Krími kánság.

Az EU jelenleg kiáll Ukrajna területi egysége mellett Jogforrás erre az 1994-es megegyezés. Mindennek ellenére a kijevi “demokraták” első lépése a kisebbségi nyelvek betiltása volt. Bizonyára ez váltotta ki a lakosság majd harmadát jelentő orosz kisebbség szeparációs törekvéseit. Ki foglalkozott példaként 1991 után az SHS állam utóda, a Jugoszláv Szocialista Köztársaság az 1947-es Párizsi Békeszerződés által kijelölt, akkor sérthetetlennek minősített határaival?

Érdekes lenne megkérdezni Obama amerikai elnöktől, a krími népszavazást elutasító álláspontja kapcsán, mi arról a véleménye, hogy Észak-Amerikában 1776-ban az angol király lojalistái képviselték a törvényt, a status quót, az alapító atyák, a szabadság hívei, a patrióták pedig a törvénytelenséget, lázadónak minősültek.

Az EU és az USA közreműködésével, segítségével 2008 februárjában létrejött a független Koszovó. Az említett hatalmak a Koszovó esetében alkalmazott elveiket nem érvényesítették 2008 augusztusában Dél-Oszétia kísértetiesen hasonló esetében. Csak zárójelben, az EU Koszovó esetében is páratlan rugalmatlanságot tanúsított, a nagyjából 1878-ban, a berlini kongresszuson megvont belső határokhoz ragaszkodva ugyan helyesen elismerte az albánok önrendelkezési jogait, azonban nem fogadta el a terület északi részén többségben élő, jelentős vallási, kulturális értékeket képviselő szerbség önrendelkezési jogát. Természetesen e jog a Bácska magyarságát is megilletné.

A krími orosz többség a népakarat kifejezésével a vasárnapi népszavazáson kész helyzetet teremtett. Nem tudjuk, mit hozhat a jövő, azonban a folyamat már visszafordíthatatlannak tűnik. A jogi értelmezések ellentétes megítélése ellenére nyugodtan kimondhatjuk, a krími oroszok a nemzeti identitás vállalásából példát mutattak az EU másságkultuszban és konzumidiotizmusban gondolkodó polgárainak.

A kialakult helyzet sűrített formában veti fel, sürgető imperatívuszként hangsúlyozza Közép- és Kelet-Európa őshonos kisebbségei helyzete megoldását.

Az Európa Tanács 1201/1993 számú határozata ajánlást fogalmaz meg az őshonos kisebbségek területi és kulturális autonómiája biztosítására. Az ENSZ alapokmánya elismeri a nemzetek önrendelkezését, de minimálisan a kulturális-nyelvi identitás megőrzéséhez való jogukat. Az anyanyelv-használat betiltása mintha nem konveniálna az említett nemzetközi jogi biztosítékokkal.
A folyamatok, az erőviszonyok tükrében a valószínűsíthetően Oroszországhoz csatlakozó Krímben az orosz vezetés remélhetően engedélyezni fog a tatárok számára valamiféle autonómiát, hogy megőrizhessék sok évszázados identitásuk, hagyományaik.

Ukrajna további területein viszont, minimálisan elvárható az itt élő orosz , lengyel, román, ruszin, magyar kisebbségek autonóm jogai biztosítása. Az ukrán nacionalisták megnyilvánulásai messze nem ebbe az irányba mutatnak. A legfrissebb hír, hogy a Krímből távozott ukránokat Beregszász környékére akarják telepíteni. A vajdasági példából lehet ismerős a menekültek sértett pszichózisa, és ennek a vad sovinizmusban történő lecsapódása…

Összehasonlításképp mindenképp leszögezhetjük, Oroszország, de az ukrajnai orosz politikai erők is sokkal fogékonyabbak a kisebbségek kollektív, demokratikus jogainak elismerése tekintetében, mint az ukrán nacionalisták. Mindenki számára világos lehet, hogy az USA-EU szövetség és Oroszország közötti hatalmi övezet kijelöléséért folyik szerencsére csak békés küzdelem, melyben Oroszország ukrajnai kisebbségei identitását, önrendelkezési jogát védelmezi.

A kérdéskör tágabb, perspektivikus összefüggésében, nekünk magyaroknak a Székelyföld autonómiája tűnik a legfontosabb célnak. A Székelyföld csak egy kis része annak a XVII. századi európai középhatalom Erdélyi Fejedelemségnek, mely fellépésének sokat köszönhetett a korabeli Franciaország, Hollandia, Svédország, mindemellett a magyar identitás egyik legfontosabb eleme. Természetesen ez az EU-t nemigen érdekli, a hála ugyanis nem történelmi, de nem is morális kategória.

Nyilvánvalóan bármely érdek érvényesítése a demográfiai, gazdasági, katonai erő, a külső támogatás függvénye. Itt mivel csak Európáról van szó, nem említhettük Tibet, az ujgurok, Kurdisztán, Palesztina problémait, melyek megoldása szintén a nemzetközi erőviszonyok függvénye. A XXI.század Európája számára viszont tragédia lenne, ha eddigi gyakorlatához hasonlóan elébe helyezné az évszázados, vagy évezredes kisebbségek identitása megőrzésének pár nagymonopólium, esetleg a beteges hajlamú, vagy deviáns kisebbségek érdekeit.

A világtörténelem ugyanis Francis Fukuyama prognózisával szemben nem ér véget…

Károlyfalvi József – Hunhír.info