Az őszödi beszéddel, annak kiszivárogtatásával és társadalmi hatásával kapcsolatos hírek uralják az utóbbi időben a fősodor médiafelületeit. A szemkilövető diktátor, akinek rendszere túlélését biztosította a hangfelvétel nyilvánosságra hozatala, alávaló, aljas módon legutóbbi nyilatkozataiban a Fideszre és Orbán Viktorra akarja hárítani a felelősséget a 2006 őszén történt események miatt.
Olyan vérlázító hazugságokat szajkózva, miszerint a “jelenlegi miniszterelnök és pártja futballhuligánok segítségével tört rá saját köztársaságára, hogy eltávolítsa a törvényesen megválasztott kormányt”. A 8 évvel ezelőtti események jelenkori vizsgálatakor nagyon sokan elfeledkeznek arról, hogy Kriza Bori dokumentumfilmes a Romantikus Erőszak elnevezésű nemzeti rock formáció és annak holdudvara több éves tevékenységét örökítette meg egy filmalkotásban, amelynek kezdete jóval a 2006-os őszi események előtt datálható. A film élő bizonyítéka annak, hogy miért nem lehetett a 2006 őszi események meghatározó keménymagja Orbán bábja, illetve hogy milyen elmebeteg állításhalmaz a diktátor legújabb epeömlése.
Íme a film, amely minden politikai elemzésnél, megszólalásnál egyértelműbben mutatja be azt a folyamatot, amely a gyurcsányi beszéd nyilvánosságra kerülése után a tv-ostromba, és a több tízezer embert megmozgató 2006. október 23-ai tüntetésbe, illetve a véres leszámolásba torkollott. A film végigköveti még azt az időszakot is, amikor az őszödi beszédet kiszivárogtató diktátor saját hatalmi elképzeléseinek megfelelően a magyar társadalom megfélemlítése után kiépítette rendőr terrordiktatúráját, amelyre aztán 2010-ben az eseményekben konkrétan részt nem vevő, de a gyurcsányi politikát elutasító kétharmad, illetve a Jobbikot a parlamentbe juttató keménymag Gyurcsány és utódainak rendszere totális elvetésével válaszolt.
Koldus Kálmán – Hunhír.info