- HUNHÍR.info - http://hunhir.info -

A Szakály Sándort gyalázó Zsidó Világkongresszus az ukrajnai neonácik miatt nem ajvékol

A galíciai deportálásokat idegenrendészeti eljárás szakkifejezéssel illető történész leváltását követeli az ez évi kormányzati holokauszt-megemlékezésektől jelenleg távol maradó Mazsihisz, büszkén hirdetvén, hogy a Zsidó Világkongresszus támogatja őket. A legnagyobb cionista szervezet viszont most hallgat, hogy az ukrajnai lázadásban pont egy olyan politikai erő az egyik meghatározó szegmens, amely a zsidók likvidálásában résztvevő, 14. számú Galizien SS osztagot isteníti.

Hatalmas mértékű felháborodásnak lehettek tanúi azok, akik a tegnapi magyarországi hírfolyamot figyelemmel kísérték. A demokratikus ellenzéknek nevezett globálatlantista és háttérhatalmi pártok és szervezetek vezetői egymást túllihegve támadták a közszolgálati médiát, amely állításuk szerint terroristának merte nevezni az ukrajnai lázadások bizonyos résztvevőit. Azt már megszokhattuk, hogy a demokratikus megközelítésében szabadságharcos az, aki a velük szemben álló ideológiát képviselők ellen lép fel, és terrorista pedig az, aki nem az ő szekerüket tolja, de az a fajta kommunikáció, ahogyan a magyarországi szocionliberálisok és médiabirodalmaik az ukrajnai lázadókkal kapcsolatosan megnyilvánultak, már túlmegy minden határon. Ugyanis szó nincs arról, hogy az uniópárti puccsisták eddig is meghatározó, és mára talán a legjelentősebb radikális csoportjává előlépő Svoboda párt az európai neonácik egyik legmeghatározóbb csoportja, amelynek vezetőjét, Oleh Tyahnybokot a Simon Wiesenthal Központ az 5. helyen említi meg a világ legveszélyesebb antiszemitái listáján.

Az ukrajnai lázadásban fontos szerepet játszó Svoboda párt plakátja is jól tükrözi a politikai tömörülés értékrendjét, hiszen európai zászló előtt egy SS-tiszt Szent Györgyként lovagolva öli meg az ortodox kommunista orosz pópaként ábrázolt sárkányt. Alatta pedig a szöveg: Dicsőség a német katonának, Európa megmentőjének! Oleh Tyahnybok rendszeresen jellegzetes kézmozdulattal üdvözli híveit, mint ahogyan erről a Zsidó Világkongresszus honlapja is beszámolt, és amikor éppen nem az EU mellett tüntetnek, akkor megemlékezéseket tartanak a 14. számú Galizien SS osztag tagjairól.

Nos, most ez a politikai erő lett a Nyugat egyik kedvence, a Magyarországgal szomszédos ország demokratikus átalakításának européer letéteményese. Felvetődik tehát a kérdés, hogy kinek az érdeke valójában az ukrajnai polgárháború, és az is természetesen, hogy milyen kettős mércések azok a világszervezetek, amelyek egy magyar történészt egy szakkifejezés alkalmazása miatt agyagba döngölnének, míg az ő szekerüket toló, saját maguk által is veszélyes antiszemitáknak nevezett embereket és csoportokat minimum hallgatólagosan támogatnak, ha célkitűzésük egybecseng az övékével.

Kostás Roland – Hunhír.info