Az államfő kezdeményezésére január 27-én, a holocaust nemzetközi emléknapja alkalmából elsötétültek a közszolgálati és a kereskedelmi televíziók képernyői. Természetes, hogy a II. világháború zsidó áldozataira is tisztelettel és kegyelettel kell megemlékezni. Mellékesen azért meg lehetne jegyezni, hogy még számos esetben elsötétülhetne a képernyő, példaként Trianon, vagy a kommunizmus áldozatai emlékére.
Az állami megemlékezések tartalmi megközelítése, értelmezése azonban számos kérdést vet fel. Az értelmezések eltérése csak a kultúrharc erősödését fogja erősíteni. Lássuk tehát e megnyilatkozások fő tételeit, vitás pontjait. Már sok esetben igazolást, alátámasztást kapott az a tétel, hogy képtelenség 600000 áldozatról beszélni. A Veesenmayer-jelentés (Wilhelmstrasse és Magyarország kötet 697. számú dokumentum) mintegy 440000 deportáltról beszél. Ha az 1941-es határok között élő mintegy 750000 magyar zsidóból 600000 fős lett volna a veszteség, akkor nem kerülhetett volna Izraelbe mintegy 250000 főnyi magyar zsidó, nem élhetnének hazánkban mintegy 150000-en, hasonló létszámban Nyugat-Európában, Észak-Amerikában és a világ többi táján.
A hazai és a nemzetközi statisztika 1945 után a magyar zsidó veszteséget 200000-334000 fő közé helyezte. Az előbbi szám a trianoni országterületre, a második pedig a visszatért területekkel megnövekedett országterületre vonatkozik. Az utóbbi számot minősítette hosszú ideig hivatalosnak a Yad Vashem Intézet is. Természetesen bármelyik szám egyaránt tragikus, azonban az előbbiekben vázolt nemzetközi statisztika miatt elképzelhetetlen a 600000-es veszteség.
Az említett, a korábbiakban a Yad Vashem Intézet által is hivatalosan elfogadott 334000-es szám tartalmazza a deportálás veszteségei, az 1944-45-os terror áldozatai mellett a munkaszolgálat, az angolszász terrorbombázások, a szovjet hadifogság, a front átvonulása veszteségeit is. Meghatározhatatlan e számon belül azon zsidó személyek száma, akik 1945 után nem tértek haza, hanem Nyugat-Európába, Amerikába, más kontinensekre távozva kikerültek a hazai és az 1941-es határok közötti zsidó közösségek látóköréből.
Ismételten a mintegy 334000 fős veszteség is tragédia, veszteség a magyar nemzet számára. Magukat magyarnak valló, értékes embereket vesztett e hazánk. Jóval problematikusabb kérdés a felelősség megállapítása. Mintha a Rákosi-korszak élesen magyarellenes felfogását erősítenék fel a korabeli és a mai magyar politika és tudomány mai befeketítői, akik egyébként családi kötödésüket tekintve nagyrészt az 50-es évekhez vezethetők vissza.
A konzervatív, felelős, hazafias magyar zsidóság a háború alatt is tudta, hogy a magyar állam védelmezi és segíti őket. Ezért méltányolta példaként Kemény Simon író a honvédelmi minisztert, a Kormányzót.
A Kállay-kormány 1942 decemberében, majd 1943 áprilisában maga Horthy Miklós és Kállay Miklós visszautasították Hitler deportálási igényeit. A Kállay-kormány a korabeli Európa szinte legkiemelkedőbb, legfelelősebb katonai és politikai vezetői mindent megtettek a hazai zsidóság védelmében. Keresztes-Fischer Ferenc belügyminiszter folyamatosan fellépett a szélsőségek, a zsidóellenes atrocitások ellen. Mikor a KEOH által kivitelezett kamenyec-podolszki deportáció veszélyeiről tudomást szerzett, azonnal leállította az idegenrendészeti intézkedéseket. 1944 márciusáig elősegítette a környező államokból hazánkba menekült több tízezer zsidó biztonságát.
Szombathelyi Ferenc vezérkari főnök ahol lehetősége volt, azonnal fellépett a zsidóellenes atrocitások ellen, példaként Munkácson 1942 augusztusában.
Nagybaczoni Nagy Vilmos vezérezredes, m. kir. honvédelmi miniszter páratlan módon állt ki a zsidó munkaszolgálatosok védelmében, elismerve a zsidó katonák méltóságát, értékeit védve életüket. Utóda, vitéz Csatay Lajos vezérezredes mintegy 150000 zsidó férfit vont ki a deportálás hatálya alól, és a Magyar Királyi Honvédség munkaszolgálatos egységeibe vette igénybe munkaerejüket. Ezáltal túlélési lehetőségeiket segítette.
Közismert módon, 1944 július 6-án Horthy Miklós védte meg a Koszorús Ferenc ezredes vezette esztergomi páncélos hadosztállyal és a Lázár Károly vezette testőrséggel a budapesti zsidóságot a deportálástól, ezáltal 250000 ember túlélését segítette.
Elképesztő nyomás nehezedett 1943 végén hazánkra.1943 végen az USA külügyi államtitkára helyezte kilátásba a pusztító csapásokat, E. Veesenmayer az önálló magyar útkeresés megszüntetését sürgette. A Zsidó Világkongresszus képviselői a brit külügyminisztérium révén kérték a magyar kormányt, hogy ne élezze a viszonyt Németországgal a magyar zsidók biztonsága érdekében. E dokumentum megtalálható a londoni külügyminisztérium archívumában. /F.O. 371.34498./C 12035. Tehát reálisan értékelték a magyar vezetés helyzetét, és lehetőségeit, inkább kértek a magyar kormánytól, mint támadták volna.
Mindezek tükrében teljesen érthetetlen, hogy miért támadja néhány zsidó szervezet és a választásra összeverődött, magát baloldalinak, demokratikus összefogásnak hazudó álbaloldali bűnszövetség a német megszállás tervezett emlékművet, Horthy Miklós és kormánya tagjainak emlékét. Mondjuk ki, a cél identitásunk, nemzeti önbecsülésünk, méltóságunk, végső soron államiságunk aláásása.
Magyar és keresztény részről is elfogadhatatlan lenne, ha valaki egy lapon említené az országot építő zsidó építészeket, iparosokat, büszkeségeinket jelentő írókat, sportolókat, háborús hősöket, művészeket mondjuk az eszlári sakterekkel, az 1918-as tőrdöfést kivitelező polgári radikálisokkal, vagy a Lenin-fiúkkal.
Az viszont már bizonyára antiszemitizmus lenne, ha valaki felvetné magyar részről az 1818-19-es forradalmak zsidó szereplői, az ÁVH vezérei bűneit, felelősségét. Közismert az utóbbi terrorszervezet és az SZDSZ vezető körei családi összefonódása. Teljesen téves és eltorzított álláspont, hogy hazánkban a zsidókérdés történelmi aspektusai csak baloldali és liberális optikán keresztül jelenhettek meg. Ezért jelentős lépés, hogy a kormány támogatásával reprint formában megjelent a Magyar zsidó hadviseltek aranyalbuma. A br. Hazay Samu honvédelmi miniszter előszavával 1941 elején megjelent kötet arra is jó, hogy a széles közvélemény elé tárja, nagyszámú magyar I. világháborús zsidó katona és tiszt hősiesen harcolt a hazáért, szemben állt az őszirózsás forradalommal és a kommünnel.
Hasonlóképp sokat segíthet a megértésben, tisztánlátásban a Koszorús Ferenc életrajz megjelentetése. Előre modellezhető, hogy a közelgő választási kampányban meghatározó szerepet kapnak e történetpolitikai konfliktusok, kérdések is. A hazánkban magát baloldalnak, liberálisnak minősítő, libertáriánus komprádor burzsoázia, sajtója megbízóik érdekében mindent elkövet és már az egész világot telekiabálja a Magyarország és a jobboldali politikusok elleni rágalmakkal. Nagyjából behatárolhatók a hazai dezinformátorok, rágalmazók is.
Meglepetésemre a Panorama, Berusconi lapja 2013 március 27-i számában a lap újságírója Andrea Affaticati Európa fekete emberének, egyre nacionalistább és antiliberálisabb politikusnak minősítette Orbán Viktort, mint aki az új alkotmány atyjaként akar belépni a történelembe, ezért “korlátozza a szabadságjogokat”.
Előttem van a The Independent című londoni lapocska január 22-i száma. A lap kritika nélkül átveszi Andrew Dismore munkáspárti politikus minősítését, melyben kérte Theresa May államtitkár közbenjárását Vona Gábor londoni előadása megakadályozását. Az ominózus minősítés, “Europe ‘s most powerful fascist”, vagyis “Európa legerősebb fasisztája”, természetesen mosolyogtató. Többek között mert Vona nem egyértelmű elkötelezettje az olasz típusú állami-szociális szerepvállalásnak, mint ezt már többször említette. Ezenkívül az ellentüntetők életükben nem találkozhattak deviáns cigány közösségekkel. Így könnyű rasszizmusról beszélni.
Nyilvánvalóan az ellene tüntető, manipulált tömeg alapvetően tájékozatlanságban, ismeretek hiányában szenved. Nem is elsősorban a Jobbik ellen tüntetnek. Jöhetett volna ide Torgyán József, Csurka István, Romhányi László, ellenük is tüntetnének. Bárki ellen, aki Magyarországot, identitásunkat, a rendet, vagy a morális alapértékeket védi.
Nem szívesen használom emberekre a csőcselék-viselkedés minősítést, de a londoniak éppúgy viselkedtek, mint novemberben Budapesten a Horthy-szobor ellen tüntetők.Tudatlanul, erőszakosan.
A londoniak transzparensein rasszizmus helyett munkát, lakást követeltek. Miért nem a liberális kapitalizmus pénzügyi oligarchái ellen tüntetnek? Talán ez is igazolja az Alessandro Pavolinitól Németh Lászlóig sokak által megfogalmazott tételt, miszerint a forradalmi baloldalt válsághelyzetben a liberális kapitalizmus hívja a történelem színpadára.
Nyugodtan, politikai céloktól mentesen, reálisan át kellene tekinteni a történelmi folyamatokat. Ebben lenne érdekelt minden irányzat, legkevésbé a hisztériában. E hisztériából a fiatal kereszténydemokratákra is ragadt, mikor a Közgazdasági Egyetemről a Marx-szobor eltávolítását követelték.Tudjuk, a rabbicsaládból származó Marx életútja, tudományos munkássága bonyolult, sokszor önmagával is ellentmondásba került.
1848-ban kiállt Magyarország mellett, másrészt kidolgozta a világforradalom teóriáját, mely a következő évszázadban tragédiákat eredményezett, Isten ellen fordult. A fiatal kereszténydemokraták problémája mégis Marx “antiszemitizmusa”. Az 1840-es években A zsidókérdésről című művében így írt a választottakról, akikkel szakítani akart: “Istenük a pénz, a kufárkodás…” Ez aztán fajgyűlölet és antiszemitizmus… Erre meg az ADL is dicsérőleg bólintana.
Furcsa gesztus ez kereszténydemokratáktól, de nem az első. Mikor 1993-ban dr. Molnár Sándorral, mint megyei KDNP vezetők perbe keveredtünk egy állandóan a tomboló antiszemitizmusról beszélő SZDSZ politikussal, a KDNP akkori elnöke tőlünk határolódott el és az SZDSZ politikusnak írt levelében és elnézését kérte.
Mindezekért kellene objektívan, tárgyilagosan végiggondolni a XX. század magyar történelme neuralgikus pontjait. Sajnos erre a baloldali és a liberális oldal nemigen képes és hajlandó.
Reméljük a kormány is kiáll a magyar múlt és jelen elleni rágalmakkal szemben, remélhetően a rezsicsökkentéshez hasonló elszántsággal.
Tehát elsötétültek a magyar tv-k képernyői. Sajnos sok agy, lélek is elsötétül, a nemzet múltja, önvédelmi törekvései elleni gyűlölettől. Nincs más út tehát a következő hónapokban, években mint megvilágosítani a sötét agyakat, lelkeket. Amennyire lehetséges…
Károlyfalvi József – Hunhír.info