Katonai tábor működik a fővárostól alig néhány kilométerre, ahol tizenéves gyerekek kóstolnak bele a háborúba, ha akarnak, ha nem. – harsogja az idegenek tulaajdonában lévő médiabirodalom hírportálja a CNN- re hivatkozva. A globálgyarmatosítóknak most az böki finnyás orrát, hogy “erős nacionalista kötődéssel rendelkező” szülök gyermekei kóstolnak bele a katonaéletbe.
Egy spanyol fotós, Oriol Segon Torra egy hetet töltött együtt a tíz és tizenöt év közötti fiúkkal Mogyoródon, a körülmények pedig olyanok voltak, mintha háborúba készülnének – írja a CNN. Volt, aki érdeklődést mutatott a katonai lét iránt, azért jelentkezett, míg másokat a szülők küldtek el, a gyerek akarata ellenére. A fotós megjegyzi, igen magas azoknak a „táborozóknak” a száma, akiknek a szülei erős nacionalista kötődéssel rendelkeznek, ezért küldtél el gyereküket.
A résztvevőket a magyar honvédség aktív tagjai képzik ki, az egyenruha és a gépfegyver is ugyanaz, mint amit a „nagyok”, a valódi katonák használnak. A különbség csupán annyi, hogy nem éles lőszerrel, hanem vaktölténnyel gyakorlatoznak.
Az egyhetes kiképzés során a gyerekek sátorokban laknak, ötkor kötelező ébresztő, közelharc, ismerkedés a fegyverekkel és a háborús szimuláció is a program része. De az sem ritka, hogy alvás nélkül töltik az éjszakát, kötelező virrasztással.
A fotós elmondta, azután döntött úgy, hogy felkeresi a tábort, hogy látta Fabrice Dimier fotósorozatát Putyin gyerekkatonáiról. Ő is be akart mutatni egy ilyen tábort, a saját szemszögéből. „Az motivált, hogy megpróbáljam megérteni a megérthetetlent, itt vannak ezek a gyerekek, gyanútlan ideérkeznek, de az egy hét alatt sokaknak megváltozik a személyisége” – mesélte Segon Torra.
„Az egyik képen látható, mennyire meg van ijedve egyikük a lövészárokban. Azt hiszem, azért, mert egy pillanatra azt hitte, tényleg háborúban van” – mesél tapasztalatairól a fotós, majd hozzáteszi, véleménye szerint a tizenéveseknek még nem való ez a tábor, ők még túl fiatalok ehhez.
Végül hozzáteszi, az egy hét alatt ugyanúgy élt, mint az összes többi táborozó, egy sátorban élt a gyerekekkel, ugyanazt ette, mint ők, a szabályok rá is vonatkoztak, de „ez még nekem sem volt könnyű” – tette hozzá.
Hír24
Hunhír.info – kommentár:
Gondoljunk csak bele, mi lenne, ha egy magyar fotós mondjuk egy izraeli telepes tábor gyermekeknek szánt katonai kiképzéséről csinálna bemutató jellegű fotósorozatot, és osztaná meg véleményét a nagyérdeművel. Persze, a kérdés csak költői, hiszen a tolerancia és a demokrácia közel-keleti mintaállamában hol engednének be olyan fotóst, vagy riportert egy katonai kiképzőközpontba, aki nincsen előzetesen hatmillió vizsgálatnak alávetve, és nem tesz arról szent fogadalmat, hogy eme katonai tábor nagyszerűségét, fontosságát, mint az antiszemitizmus és az idegen terroristák elleni háború mintatelepét mutatja be.
Az viszont már egyszerűen vérlázító, hogy a Magyarországon megtelepedett idegen médiabirodalmak még a legtermészetesebb és a legártatlanabb kezdeményezéseket is úgy próbálják beállítani, mintha azok egy olyan ország kultúrprogramjának részét jelentenék, amely elindult a fasizálódás útján. Maximálisan támogatandó az ilyen együttlétek megszervezése a gyerekeknek, hiszen a magyar történelem során mondjuk Linder Béla hadügyminiszter áldásos tevékenységének köszönhetően már megtanulhatták eleink is, hogy mit jelent, ha valaki az ország védelmére hivatott katonaság felszámolására, vagy ennek az erőnek a nemlétezésére apellál. Ennek a szemléletnek lett eredménye Trianon, amely természetesen nem hasonlítható semmilyen léptékben sem a világtörténelem legnagyobb tragédiájához, a zsidó holokauszthoz, viszont egy virágzó ország tönkretételét, szétszabdalását és keresztre feszítését elvégezhette.
Ilyenkor aztán gondolhatunk a globalisták kezében lévő világmédia és annak hadoszlopai kettős mércéjére, értékelhetjük ismételt burkolt támadásnak az olyan nevelési modellek ellen, amelyek nem a mostanság divatos gendervilágot és kizárólagosan a holokauszt megtörténte miatt nap mint nap fejére hamut szóró generációk létrejöttét erősíti és szorgalmazza. Azt is kijelenhetjük: egy ország nem létezhet olyan felkészült, a haza védelmére elkötelezett nemzedékek nélkül, amelyek ellen azok tiltakoznak, akiknél a közel-keleti államban tapasztaltak erény, míg másoknál elvetendő gyermekellenes bűncselekmény.
Koldus Kálmán – Hunhír.info