- HUNHÍR.info - http://hunhir.info -

Éhségmeneteljen multimilliomos szocionnal, mert megérdemli!

A folyamatosan maffiabalozó Fidesz ismételten hagyja kicsúszni kezéből azt a lehetőséget, hogy az átlagember számára is valós lényével szembesítse a szocialista pártot. A folytonos baloldalizás mellett a legfontosabbat mindig elfelejti nyomatékosítani, és lassan már hajlamosak vagyunk azt mondani, hogy direkt nem akar leszámolni egyszer, s mindenkorra a zsigereiben is hazug politikai ellenfelével.

A hétköznapi médiafogyasztó számára ugyanis az kevésbé jön le, hogy maffiabaloldal, érthetőbb üzenetek szólíthatják meg a gagyimédiák által elbutított milliókat, és ennek az lehet csak az egyedüli alapja, ha rávilágítanak: a Kádár-érában szocializálódott emberek és utódainak teljesen téves az elképzelése a baloldaliságról, mert milyen néppárti az, aki a szegény emberekre hivatkozva, velük együtt látványmenetel, s közben a saját bankszámláját óriási mértékűre hizlalja.

Bármennyire is furcsán hangzik Simonnak, a most megbukott irdatlan összegű rejtélyes vagyonnal rendelkező szocion vezérnek nem az a legnagyobb bűne, hogy eddig tisztázatlan módszerekkel hatalmas pénzeket halmozott fel titokban, hanem azért vethető rá a kő, mert pont azokat játszotta ki, verte át és használta eszközül, akiket ő képviselt. Felfoghatatlan, hogy ez miért nincs nyomatékosítva a kormány által uralt médiában. Hogy ez az ember nemcsak egy gaz, eredeti tőkefelalmozó, hanem pártja kifele mutatott alapfilozófiájának első számú megcáfolója.

Azok, akik az 1990-es rendszerváltozásnak hazudott csillagváltás után 4 évvel egyből visszaszavazták a hatalomba a szocialist pártot, pont azért tették, mert azt remélték, hogy legalább olyan szinten rendeződik anyagi-gazdasági helyettük, mint azt a 80-as évek közepén-végén még megélhették. Nem az Antall-féle speciálisan értelmezett, úgynevezett demokráciát vetették el, hanem vissza akarták hozni azt az időszakot, amikor kisebbek voltak a jövedelmi különbségek, nem nyílt ki ilyen mértékben a társadalmi olló, mert rájöttek, hogy a rendszerváltozásnak hazudott csillagváltozás nem a kolbászból való kerítés illúziójának a megvalósítása.

Azok az emberek, akik még mindig a szocialista táborhoz tartoznak, a Kádár-rendszer utolsó idejének nosztalgiájából táplálkoznak, és azt remélik a magát baloldalnak hazudó, de a háttérhatalom és a nemzetközi pénzvilág szolgálatában álló MSZP-től, hogy ezt az időszakot hozhatják vissza, és ők ennek a viszonylagos egykori jóléti rendszernek a megtestesítői. Azt már nehezebben fogják fel, hogy mivé lett a magát baloldalnak hazudozó, kommunista emlőkön nevelkedett politikai formáció, hogy egy álságos baloldali mázzal leöntött gyarmatosító segédcsapat, azt viszont egyszerűen megérthetik. nem csak úgy hazudnak éjjel-nappal, mint ahogyan a bukott szemkilövető diktátor, Gyurcsány Ferenc tette, hanem hazudnak létükben, lényükben és minden cselekedetükben is.

A most megbukott fehérgalléros az éhségmenetelőkkel parádézott a munkát, kenyeret! jelszó szellemében, közben meg az eszközként felhasznált prolikon magában hatalmasakat röhögve, kitartóan hizlalta a saját pénztárcáját. És nem szegezi a Fidesz az MSZP-szimpatizánsok figyelmébe: Gyerekek, ezekre szavaztok? Ezeket akarjátok?! Akik nemhogy az eddigi pártitkári életszínvonalat, hanem a legvadabb báró és tőkés anyagi gazdagságát szerzik meg úgy, hogy közben munkás, dolgozó-, és átlagember, a kiskeresetűek és a szegények támasza álarcában pózolnak. Azt megérti az átlagember, sokkal inkább, mint a nem egy helyen még összeesküvés-elméletnek titulált leleplezéseket a mai magyar baloldal valós arcáról.

Azt fel tudja fogni, hogy vizet prédikálnak és bort isznak, és nem a széles tömegek sorsának javítása, hanem a saját zsírjuk vastagítása számukra az egyedüli feladat.

Vajon miért nem él a Fidesz ezekkel az eszközökkel? Miért nem ezt nyomatékosítják sulykolásszerűen, vajon miért nem akarnak leszámolni álbaloldali ellenfeleikkel? Netalántán attól félnek, hogy a másik oldal tarsolyában is van néhány hasonló eset és akkor kiegyenlítődik a küzdelem? Mindenesetre bármilyen furcsán hangzik, ez a história is a Jobbik malmára hajtja a vizet, mert ők még nem voltak kormányon, nem sározódtak be az elmúlt 20 év elfogadhatatlan hazai folyamatainak kiszolgálásával. Tagjaik pedig még ha akartak volna, se tudtak volna – a megfelelő kapcsolati és egyéb tőkék hiányában, amely a nemzeti kormány és a “demokratikus ellenzék” prominensei számára a két évtized lehetőséget nyújtott – ilyen mértékű “eredeti tőkefelhalmozást” produkálni.

Kincses Albin – Hunhír.info