Néhány országban kezdenek a dolgok egyre jobban menni, nem kérnek az IMF-ből, csökkentetik a kamatokat, s így tovább. A feltörekvés hasznából azonban egyre kevesebb jut a befektetőknek. Ezért újra akarják írni az az osztozkodást saját eszközeikkel, ezért mennek neki a valutaárfolyamoknak. Ha az ország bedőlne esetleg, akkor jön majd az IMF, és beleíratja a „szándéklevélbe” a bajba jutott kormánnyal, hogy addig tartanak a megszorítások és a privatizációk, amíg meg nem születnek a kamatfizetéshez szükséges pénzek.

A piaci hatások és a zsarolás

A forint az elmúlt két hétben jelen­tősen vesztett értékéből a dollárral és az euróval szemben a „piaci megmondó emberek” legnagyobb gyönyörűségére. Ebből a minden kétséget kizáró tényből levonták a megkérdőjelezhetetlen következtetést, s pálcát törtek a kormány által folytatott újszerű, s inkább patriótának, mint unortodoxnak nevezhető gazdaságpolitika felett. Megbukott, mondták, ezért azonnal kamatokat kell emelnie a jegybanknak a forint védelmében! Kicsit korán törték a pálcát, mert rövid úton kiderült, hogy a feltörekvő államok egész sorában – Törökországtól Oroszországig, Lengyelországtól Argentínáig, sőt olyan fejlett országokban is mint Norvégia – zuhantak a nemzeti valuták. A megmondók kedvenc napilapja már másnap – tőle nem várt őszinteséggel – arról tudósított, hogy a „piac” spekulatív módon akarja ki­erőszakolni a kamatemelést, ami sikerült is Törökországban és még néhány más államban.

Mint tudjuk, a pénzek piacán az árut és szolgáltatást forgalmazók cserélnek pénznemeket, azaz kereskednek devizákkal. Ez lenne a normális kereslet-kínálat forma, de már régen nem ez a helyzet. Az adósságok világméretű megszaporodása miatt az úgynevezett pénzügyi forgalom a kereskedelem miatt létrejött devizaeladások többszöröse is lehet. Ha hazánkat nézzük, akkor azt látjuk, hogy a kereskedelmi tételek miatt naponta 300-400 millió eurónyi adásvétel adódik, de több devizát adnak el, mint amennyit vesznek, mert a kereskedelmi és a fizetési mérleg pozitív, tehát áramlik az idegen pénz a jegybank kasszájába. Emiatt a forintnak erősödnie kellene. Van azonban hazánknak mintegy harmincezer milliárd forintnyi külföldi kitettsége is, részben a cégek, a háztartások és az államkassza révén, ahol a magyar adósságleveleket külföldi tulajdonosok tartják kezükben. Ezek az adósságlevelek azonnal pénzre – euróra és dollárra – válhatók a szabályok alapján. Ha ennek a volumennek egy napon akár csak a 0,1 százaléka megmozdul, az már 300 milliárd forintot, vagyis csaknem egymilliárd eurót jelent. A közelmúltban tapasztalt néhány százaléknyi forintromláshoz elegendő tehát egy csipetnyi ebből az irdatlan pénztömegből. Ha a világ­piacra vetítjük a dolgot, akkor látjuk, hogy a világgazdaság mintegy negyvenezer-milliárd dollárnyi adósság tömegéből elegendő volt néhány tízmilliárd dollár kiszivattyúzása, hogy létrejöjjön a kívánt piaci fegyelmező hatás. (A vezető nyugati szaklapok is mindössze tízmilliárd dolláros pénzvisszavonásokról beszélnek.) Felvetődik a kérdés, hogy a „befektetők” kisiskolás csínytevésből, fékezhetetlen haragjukban vagy más okból ejtették meg a pénzkivonásokat a feltörekvő országok pénzpiacairól, így hazánkból is. Nem jó egyik magyarázat sem, az igazi ok a nyers érdek. Befektetőink szeretnének sokkal többet keresni a jövőben, az kevésbé érdekli őket, hogy ügyfeleiket azáltal „kifektetik.” Kifektetés (értsd fizetésképtelenség) esetére ugyanis jön az IMF–EU kúra, amit jól ismer már mindenki. Néhány országban kezdenek a dolgok egyre jobban menni, nem kérnek az IMF-ből, csökkentetik a kamatokat, s így tovább. A feltörekvés hasznából azonban egyre kevesebb jut a befektetőknek. Ezért újra akarják írni az az osztozkodást saját eszközeikkel, ezért mennek neki a valutaárfolyamoknak. Ne feledjük, hogy a nemzeti valuták mesterséges gyengítésére fordított pénzösszeg csak töredéke annak a pénztömegnek, ami ezek után is a célországokban marad. Csupán egyszázalékos kamatemelés kicsikarása éves alapon egymilliárd dolláronként tízmillió dollár pluszprofitot jelent, ami kiszippantható minden akadály nélkül. Ha az ország bedőlne esetleg, akkor jön majd az IMF, és beleíratja a „szándéklevélbe” a bajba jutott kormánnyal, hogy addig tartanak a megszorítások és a privatizációk, amíg meg nem születnek a kamatfizetéshez szükséges pénzek.
Ezt az okfejtést olvasva talán nem kétséges, hogy minimális befektetéssel hatalmas többlethaszonra lehet szert tenni. Kérdés továbbra is, hogy szükséges-e akkor azonnal kamatot emelni a fenyegetett országokban? Nincs uniformizált válasz, mert a megcélzott országok eltérő helyzetben vannak. Ahol nincsenek rendben az állam pénzügyei, nagy a költségvetés deficitje, növekszik az államadósság mértéke, és a fizetési mérleg is viszi és nem hozza a pénzt, ott sokáig nem tudnak majd ellenállni a spekulatív nyomásnak. Ráadásul lehet, hogy a spekulánsok még egy lapáttal rá is tesznek, és a kamatemelés után tovább támadják az adott ország valutáját, hogy kicsikarjanak még egy kamatemelést. Emlékezzünk: Simor András 2008 végén az egekbe emelte a kamatot, s nekünk senki sem adott pénzt, az IMF hitel – és a vele járó megszorítás persze megszorítás – ott kopogtatott a jegybank kapuján. Ha a pénzügyeiket rendben tartó országok is kamatokat emelnének, azt jeleznék a külvilágnak, hogy bajban vannak. A piacnak azt a részét ijesztenék meg, amely nincs a spekulációs hálózatba szervezve. Hazánk példája azt mutatja, hogy a simori hét százalékról történő lefelé menetelés során a forint nem gyengült, inkább egy kicsit mindig erősebb lett. Ne feledjük, hogy nálunk még mindig van infláció feletti kamat, amit csak kevés stabil helyen találnak a befektetők. A konzekvens magatartás ráadásul tovább erősíti védelmi képességeinket, hiszen az átmeneti forintgyengülés miatt fényes nap virrad az exportőrökre, egyre többet kapnak a dollárért, az euróért és egyre több pénz kerül a jegybanki tartalékok közé. Az infláció miatt meg nem kell izgulnunk, mert rekord alacsony szinten áll. E tényeket ismerve a „befektetők” hazánkkal kapcsolatban nem csak érdekből, de dühtől vezéreltetve is cselekednek. A Wall Street Journal elemző cikkében a spekulált pénzek árfolyammozgásáról cikkezve a forint esetében grafikont is közölt, és nem tudta kihagyni a magyar gazdaságpolitika bírálatát. Eközben McCain szenátor is versenyt aggódott a napokban a magyar demokráciáért a „haladó és egyedül demokratikus” ellenzéki vezérekkel karöltve.

Boros Imre – Magyar Hírlap

Hunhír.info