Ledér könnyelműséget sejtető, hangzatos laza fityfiritty, az esetre, ügyre, életre rá sem hederítő magatartással, megnyilvánulással merő ellentétben áll az eresz mély hangú, stabilitást, oltalmat nyújtó védelem.
Lélek konstelláció a felülről – elvileg lezáró, – beborító háztető, azaz a falhoz csatlakozó téralkat legfelső része: az eresz. A fedélszék tartozéka, a talajnak eresz alatti keskeny sávja, az a perem, amely egyensúlyi biztonsággal megvéd sok bajtól és veszélytől. Azt a tudatosan megformált célt, életcélt és (élet)hivatást, melyre nézve létesül a mindenkori eresz, a csapások és pusztulás fenyegető veszélyét magában rejtő tényezők, (vihar, szélvész, stb.) igyekszik a természet erőivel szemben féltőn megvédeni, épségben megtartani.
Leonardo da Vinci hasonlata szerint egész életünk olyan, mint a gyertya lángja: folytonos változásból áll, melynek dinamikai egyensúlyát a különféle irányban mozgó erők harmóniája biztosítja. Elegendő egy parányi zavar e csodálatosan bonyolult égési folyamatban és máris felborul az egész egyensúly, amit emberi életnek nevezünk. Ez a rejtélyes konstelláció, ami e csodálatos egyensúlyt biztosítani hivatott – amit (akit!) Léleknek nevezünk: mindig csak az agy-idegrendszerünkön nyilvánul meg, akár befelé, saját magunkkal szemben; akár kifelé, a környezettel szemben.
Ugyan lehetne a kérdés eldöntésére – szellemi küzdelem – jegyében vitatkozni azon, hogy valamely betegségnek melyik része fontosabb – az orvos szempontjából: vajon a „szervi” (organikus) rész-e, vagy a szorosan vett „idegrendszerbeli” (“lelki-komponens” rész? A beteg szempontjából az utóbbi fontosabb, hiszen a beteg minden baját éppen az idegrendszere útján érzi és szenvedi. Ezzel együtt definiálható is: az életprobléma ma idegprobléma.
Úgyszintén a közösség szellemi életének mindenkori vezetői, irányítói, vagy a kultúrélethez való kötelező alkalmazkodás leginkább az idegrendszert vette igénybe, mely az agyidegrendszer hatalmas fejlettségéhez vezetett. Ennek eredményeként a létfenntartás erőfeszítése túlerőlteti az idegapparátust, amikor sérül, rokkan az idegrendszer. Félelmekben, iszonyokban és kényszerérzetekben szenvedők, akiknek „semmi szervi bajuk nincs!” – keresik az oltalmat.
Csakis a társadalmak közé ékelődő elemek: a kapzsi irigység és óriási méretű gyűlölet szüleménye a csalás, csábítás, ámítás, álnokság, hamisság, rablás, gyilkosság, – minden vétek, minden bűn csodálatra méltó pontossággal szerepelnek a Nyilvántartásban. A fegyházak lakói ártatlan fehér bárányok azokhoz képest, kik az irigység és gyűlölet lelki ragályát tudatosan terjesztik, beoltják gyermekeink, ifjaink szívébe. A kultúra világában egyetlen háborúnak van csak létjogosultsága, ez pedig az eredendő bűn, az irigység és a gyűlölet elleni irtóhadjárat!
Csak az harcol igazán a békéért, aki az igazi szeretet zászlóját lobogtatva, az irigység és a gyűlölet ellen harcol. Réges-régen megíratott már: „Hálókat hullat a gonoszokra, tűz, kénkő és égető szél az ő osztályrészük.” (Zsoltárok k.11:6) Menedék az, ami a menekülőnek védelmet vagy vigasztalást nyújt. Menedék a hegyvidéki turistaház, az otthontalan szegények számára a nyomorúságos tömegszállás, a politikai menekültnek nyújtott állami védelem a kiadatást kérő állammal szemben… A történelemben az ókorban és középkorban a templomba menekülő bűnös mentesülése a halálbüntetés alól…
Bántatlanságot ki biztosít a mindenkori embernek? Az egyszerű pásztornak, a tanult tudósnak: a bűnös embernek?
Inog a föld, – orkánok sivítanak, árvizek öntik el az országokat, kontinensek sorsa veszélyeztetett, mintha minden összeesküdött volna, hogy mindazt, amit évezredek, évmilliók óta a civilizáció felépített, romba döntsék. Az ellentétek valósággal kiélesedtek a szenvedélyeknek ebben a küzdelmében úgy, hogy szemben állnak egymással nemcsak a nemzetek, népek, fajok és osztályok, hanem világnézetek, hivatások, sőt szembekerültek egymással a korok és nemek, de még a családtagok is.
A világrecsegésben megrémült embernek, a kultúrembernek is szüksége van, – akár a fecskemadárnak oltalomra, védelemre, a Kegyelem kifeszített függőleges erősségére, az érettünk „bűnné lett” ereszre.
Pásztori Tibor Endre – Hunhír.info