Nyílt levélben kérte neve eltávolítását a Holokauszt Emlékközpont Téka és Információs Központjáról Randolf L. Braham amerikai zsidó “holokausztkutató” vasárnap, valamint jelezte, hogy a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztjét is visszaküldi. A lényeg, hogy soha be ne következhessen a megbékélés, az itteni zsidó a nem létező nácizmustól rettegjen, az állandó jelleggel lealázott magyar meg általánosságban zsidózzon.
“Nehéz szívvel hoztam ezt a döntést azt követően, hogy a legújabb magyarországi fejleményeket nagy aggodalommal követtem. Megdöbbentett engem – és bizonyára másokat is – az elmúlt néhány év történelemhamisító kampánya, amelynek célja a Horthy-korszak tisztára mosása” – írta Randolph L. Braham az MTI-nek is megküldött, a Holokauszt Közalapítvány kuratóriumi elnökének, Haraszti Györgynek, valamint Szita Szabolcsnak, a Holokauszt Emlékközpont igazgatójának New Yorkból címzett magyar nyelvű levelében.
A bukaresti születésű zsidó ide sorolta az alkotmány módosítását is, amely a későbbiek sor
án elfogadott – mint fogalmazott – baljós intézkedéseket “törvényesítette”, és amellyel “mentesíteni óhajtják Magyarországot annak az aktív szerepnek a felelőssége alól, amit közel 600 ezer zsidó hitű polgárának megsemmisítésében játszott”.
Közlése szerint döntése meghozatalának poharában az utolsó cseppet az a kormányzati döntés jelentette, hogy nemzeti emlékművet állítsanak a német megszállásnak. Hozzátette: “gyáva kísérletnek tartja, hogy a figyelmet eltereljék a Horthy-rendszernek a zsidóság megsemmisítésében játszott szerepéről, és összemossák a holokausztot a magyarságnak azzal a szenvedésével, amelyet a német megszállás okozott, miközben ez utóbbiról történelmi tények bizonyítják, hogy ellenállás helyett inkább általános taps fogadott” – írta a levélben.
“Ezennel visszaküldöm a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztjét is, a Schmitt Pál államelnök által aláírt oklevéllel együtt, azzal a kéréssel, hogy ezeket továbbítsátok a megfelelő magyar hatóságoknak” – írta.
Most zsidó hitü polgárról beszél a tisztelt kutató. Hogy is van ez? Vallási, ideológiai hovatartozása miatt semmisítettek meg – és megint a bűvös szám, 600 ezer – magyar polgárt, és a bűnös magyarok tapssal fogadták a német megszállást? És mindig előjönnek ezek azzal, hogy történelmi tények, aztán kiderül, hogy az általuk tényként kezelt dolgok köszönő viszonyban sincsenek az igazsággal. Néhány hirtelen megvilágosodott túlélő személyes élménye, meg a belemagyarázás. Nem az a gond, hogy visszaküldte a magyar kitüntetését ez a bohóc. Az a gond, hogy egyáltalán ilyent kapott. Nem elég intenzív az antiszemitizmus Magyarországon, és ezt a gyűlölködők is nagyon jól tudják. Muszáj tovább uszítani, hogy elszakadjon a cérna, aztán lehessen támadni Magyarországot.
De ezek a holokausztosok egyformán szólnak a magyarországi magyaroknak és az itteni zsidók többségének. A lényeg, hogy soha be ne következhessen a megbékélés, az itteni zsidó a nem létező fasisztáktól rettegjen, az állandó jelleggel lealázott magyar meg általánosságban zsidózzon. Zsidó-magyar, cigány-magyar ellentét fokozása, – hát így lehet bizonyos köröknek, s nem úgy általában a zsidóknak könnyebben megszerezniük az annyira áhított gyógyvizes, Kárpátok óvta természeti csodát.
Kostás Roland – Hunhír.info