- HUNHÍR.info - http://hunhir.info -

A baloldal támogatásával a mazsihisz már megint politikai hatalom szerepében tetszeleg

Az a látszat, hogy a Mazsihisz is részt akar venni a kampányban „hogy, hogy nem, már megint a baloldal oldalán” – mondta Kövér László, aki szerint a csalás a baloldal vérében van. A házelnök szerint sem kell magyarázni a német megszállás emlékművén, A politikus minderről a Lánchíd rádióban beszélt, ugyanakko bizonyos körök és páholyok parancsának megfelelően ő is “bűnösnemzetezett.”

Kövér László szerint a kampányban a másik oldal nem a józan mérlegelésnek lehetőséget adó hangulat megteremtését tűzte célul, hanem indulatokra, acsarkodásra, a gyűlölségre építve próbál meg bázist kovácsolni magának. Ezek részben új eszközök, részben nem, „a csalás a vérükben van”… elég a kékcédulás választásokig visszamenni – jelentette ki a Lánchíd Rádió Szabad Gondolat című adásában.

Miért ne mondhatnánk, hogy elutasítjuk, akár visszamenőleg is elhatárolódunk azoktól, akik kollaboráltak a náci Németországgal – tette fel a kérdést. „De hogy egy rákosista mítosz és logika jegyében kilencmillió fasiszta bűneként kellene állandóan a fejünkre olvasni történelmünk eme tragikus periódusát, azt engedtessék meg nekünk, hogy ne fogadjuk el” – fogalmazott.

Szerinte az, hogy a magyar lenne a második világháború egyetlen bűnös nemzete, joggal utasítható vissza, “valóságos megbánást tanúsítva abban az értelemben, hogy nem vagyunk ugyan felelősek az elődeink tetteiért, de abból a következményeket, következtetéseket le akarjuk vonni és mindent elkövetünk azért, hogy mindez soha ne fordulhasson elő még egyszer”.

Közölte: a kiengesztelődés és kölcsönös megértés irányába kell vinni a vitát, nem a hecckampányok irányába, nem azt a látszatot keltve, hogy a Mazsihisz részt akar venni a választási kampányban, „hogy, hogy nem, már megint a baloldal oldalán”.

Alapvetően hibás gondolkodás, ami a cionista hecckampányt, és az ezt életben tartó erőket jellemzi. Soha többé ne fordulhasson elő – szajkózzák, mintha a legkisebb jele is lenne annak, hogy ez a jövő füstbementt terve. Ez körülbelül akkora állatság, mint ha azt mondaná valaki: állj ott egész nap a kályha előtt, mert hátha felrobban, és akkor bekövetkezik a tragédia. Már az elmebeteg, aki egyáltalán azt felveti, hogy esetleg, később..stb? hogyan?

Egy olyan világban, ahol létezik a szuperfelfegyverzett zsidó állam, olyan csatlóssal, mint az Államok, a világ minden jelentős szervezetét uralják, akkor egyáltalán arról beszélni, hogy egy esetleges újabb holokauszt, csak bomlott elme terméke lehet…

Újabb zsidó holokauszt nem következhet be, az ezzel való riogatás meg csak azt szolgálja, hogy a kiszsidó félelemben éljen az adott országban, és még véletlenül sem törekedjen a beilleszkedésre. Maguk a cionista führerek és a világot uraló pénzügyi körök az átlagzsidók legnagyobb ellenségei, mert kihasználják és rémületben tartják őket világhatalmi céljaik eléréséért. Hogy éppen úgy, mint az agymosott nemzsidó, ő is csak a felszínes dolgokkal törődjön, de belsőjében rettegjen egész életében, és ezt a pszichikai terhet nem veszi le a válláról semmiféle anyagi jólét és kárpótlás. És ennek a szellemi terrornak az egyik élharcosa hazánkban az a bizonyos mazsihisz, az egy-két ezres, egymással is marakodó, fenyegető, egymást buzizó emberekből álló megkérdőjelezhető legitimitású csoportosulás, élén a pufajkás, géppisztolyos vörös csillagos bolsevik munkásőrből lett “hitéleti” vezetővel…

Amúgy meg Kövér Laci! nem vagyunk bűnös nemzet, és soha nem hagyjuk, hogy gyerekeinket ezzel a sötét maszlaggal etessétek. Itt volt a szovjet, a gyerek biflázta a kötelezőt az iskolában, aztán pont az ellenkezőről beszélt otthon, a családban… És amikor eljött az idő, az úgynevezett első szabad választás, az elsöprő többség mondott nemet a hazugsághalmazra… ezt el lehet játszani megint, de eredmény végső soron nem lesz… Illetve az, hogy gyűlölni fogják azokat, aki et saját vezéreik tettek meg a gyűlölet céltáblájának. Mert azok mindig megússzák.. Ugye, Laci!

Kostás Roland – Hunhír.info