Alig három évig uralkodott, mégis Magnusnak nevezték I. Géza királyt, I. Béla legidősebb fiát. Békét teremtett az országban, és öccsével, a később szentté avatott László együtt győzték le unokaöccsüket, Salamon királyt, aki a németek hűbérese lett. Öccsével együtt megvédte függetlenségét mind a német császárral, mind a pápával szemben.
1074 telén a Váradtól keletre fekvő hatalmas kiterjedésű bihari erdőségben, igfáni birtokán űzte a vadakat Géza herceg, mikor lélekszakadva egy követ futott elébe. A szekszárdi monostor apátjának levelét hozta, melyben figyelmeztette, óvakodjék a királytól, mert annak emberei hamarosan az életére törnek. Géza jóhiszeműen nem adott hitelt az írásnak, hiszen néhány hónapja az esztergomi szigeten kötöttek békét unokaöccsével, Salamonnal, vállalva, hogy a tavasz végéig kölcsönösen nem nyúlnak fegyverhez. A herceg áruló tanácsadói, Petrud, Szolnok és Bikás be voltak avatva a cselszövésbe, amelyet Salamon király és Vid ispán terveltek ki Géza ellen, s így szóltak: „Uram herceg ne félj, merthogy az apát részeges ember, és részegségében küldte hozzád a követet, azt sem tudja, mit beszél.”
Salamont csak a hatalom érdekelte, ezekben a napokban a szekszárdi Szent Megváltó monostorában
ájtatosságot színlelve tanácskozott Viddel. A nagy befolyással rendelkező ispán ezt javasolta a királynak: „Uram tudod, hogy László Oroszországba ment, Lambert meg Lengyelországba, hogy sereget toborozzanak fivérüknek, Géza hercegnek. Gyakran tanácsoltuk már neked, és most is ezt tesszük, törjünk rá a hercegre, aki Igfán erdejében vadászik, az éj csendjében intézzünk támadást ellene, fogjuk el, és szúrjuk ki a szemét. És ha majd László és Lambert megérkeznek, még ha sereget hoznak is magukkal, már nem tudnak ellenállni nekünk… Te megteheted ezt, mert minden tanácsadója a te híved. Azután a hercegséget nekem adod, és így biztosítod a koronádat.”
Ezt a beszélgetést hallgatta ki Willermos apát a templom egyik rejtett zugába húzódva, aki másodszorra már nem bízta másra a dolgot, maga lovagolt világi ruhát öltve az éjszaka Gézához, és hajnalban felkeltve őt azonnali menekülésre biztatta. A herceg összetoborozta a Tisza mentén lévő seregeit, és az északi határ felé igyekezett, hogy öccse, László hadaival egyesüljön, de a király útját állta.
Árulás Kemejnél
1074. február 26-án Salamon győzelmet aratott Géza felett a Zagyva torkolata és a Hortobágy mocsarai mentén fekvő Kemejnél, ahol a túlerőben lévő királyi erőket még árulás is segítette. „A herceg főemberei – valójában árulói – titkon követeket küldtek a királyhoz, mondván, ha a király meghagyja őket méltóságukban, és kegyelmébe fogadja őket, a csatában elhagyják a herceget, és átpártolnak a királyhoz. A király ezt megígérte nekik, és ígéretét esküvel is megerősítette, majd átkelt a befagyott Tiszán a herceg ellenébe… Géza főemberei, Petrud és Bikás három csapat várjobbággyal átpártoltak Salamonhoz… Géza herceg azonban, noha seregének nagyobb része elhagyta, noha csak egyetlen csapat vette körül Salamon harminc csapatával szemben, nem riadt meg, hanem dühös harcot kezdett. Az árulók pedig megfutamodtak, és fölemelték pajzsaikat jeladásul a királynak, hogy a király vitézei ne üldözzék őket. A király serege azonban nem ismerte az árulás jelét, látták, hogy a herceg csapatai futnak, üldözték és pusztították őket, úgyhogy az árulók közül csak kevesen menekülhettek meg a haláltól” – írta a Képes krónika.
Géza csodálatosan másodszor is megmenekült, néhány emberével átkelt a befagyott Tiszán, majd vágtattak Vácig, hogy ott találkozzanak a felmentő csapatokkal, László seregeivel és a segítőkész morva herceggel, Ottó nevű sógorukkal, akinek felesége, Eufémia I. Béla lánya, Géza, László és Lambert testvére volt. Alig két hét elteltével, március közepén ütközött össze Salamon és Géza egyesített hadereje, s ebben a nagy öldöklésben a források szerint nemcsak németek, olaszok és csehek estek el nagy számban, de a magyarok is egymást mészárolták, a magyar nemesség színe-java is jelentős véráldozatot hozott.
Fordulópont: a mogyoródi csata
Krónikáink szerint, mikor Vácnál Géza herceg László és Ottó seregeivel szembetalálkozott, sírva fakadt, mivel a kemeji ütközetben minden hű és hűtlen embere vesztét végig kellett néznie, s ettől nagyon megrendült.
Salamon seregeit a Rákos mezején állította fel, míg Géza, László és Ottó egyesített hadai a váci erdőség közelében ütöttek tábort. Géza és László kilovagoltak, fontolgatták, hol és hogyan rendezzék el a csapattesteket. Ekkor újabb csoda történt, László herceg egy látomást megfejtve megjövendölte a küzdelem és a trónviszály kimenetelét.
Erről így számol be a Képes krónika: „Egyik reggel a hercegek lóháton tanácskoztak, fontolgatták, miképpen harcoljanak… amint itt álldogáltak, világos nappal mennyei látomás jelent meg Szent Lászlónak, s szólott bátyjához: láttál valamit? Felelé az: semmit. Mondotta akkor Szent László: íme az Úr angyala leszállott az égből, kezében aranykoronát hozott, és azt a fejedre illesztette, nyilvánvaló ebből, hogy minékünk adatik a győzelem, Salamon pedig legyőzetve, számkivetve futamodik ki az országból, a királyságot és a koronát pedig neked adja az Úr.” Géza ezt hallva megfogadta, hogyha beteljesülnek László szavai, egyházat épít ezen a helyen, és azt a Szűzanyának, Máriának szenteli. (Ez egyben a váci székesegyház alapításának legendája is.) Ezt követően a hercegek tábort bontottak, és Cinkotánál állították fel seregeiket, Salamon király pedig a Mogyoród nevű hegy lábánál várta az ütközetet, mely március 14-én a hajnali órákban vette kezdetét. Néhány órás küzdelem után Géza hadai, László fővezérségével megsemmisítő vereséget mértek a királyi erőkre, Salamon Szigetfőnél átkelve a Dunán a nyugati határszélre, Moson várába menekült.
A győzelem után Géza és László lettek az ország tényleges urai. Miután sógorukat, Ottót gazdagon megjutalmazva hazaküldték, a királyi székhelyre és koronázóvárosba, Fehérvárra vonultak, ahol a nép egybehangzó akaratából Gézát királlyá koronázták 1074 tavaszán.
Krónikáink és legendáink szerint ezt követően történt az újabb csodás vízió, melyet immár mindkét testvér látott. Keresték azt a helyet, ahol a csata előtti fogadalom szerint a Szűzanya tiszteletére építendő egyháznak az alapjait lerakhatják, s ekkor Vácnál egy csodálatos szarvas jelent meg nekik.
Az aranyló állat szarvai között égő gyertyák fénylettek, kijelölve azt a helyet, ahol fel kell építeni a monostort.
A világ dolgai, a nemzetközi események sodrása azonban nem adtak időt a magyar koronát elfogadó, felszentelt, de lelki alkatából inkább a misztikus szemlélődésre hajló magyar királynak a csodás jelenések gyakoriságán töprengeni. Szépen fogalmazta Juhász Gyula versében, milyen személyiség lehetett Géza, akit még életében Magnusnak, Hatalmasnak hívott és így tisztelt a magyar nép. „Tündöklő víziók visszfénye ég szemében / E nagy árnyékvilág oly szomorú neki. / Barátai: sápadt mártírok lelkei / Akikkel társalog zimankós, barna éjben. / Rá vár a korona, e gyémántterhes ékszer, / Mely szédülő fejét vaspánttal átszorítja. / Mozdulatára vár a pártos, marcona szittya, / Csataszomjas lován megvívni ellenével! / A püspök hangja szól, a mély orgona búg / És kondul a harang s ő érzi, mily hazug, / Mily balga és hiú ez a világi lárma / S amíg a korona érinti homlokát / Kék tömjénfüstön és misztikus árnyon át / Mosolyogva hallgat a szeráfok kardalára!”
1074 májusában Salamon nem nyugodott bele vereségébe, sógorához, IV. Henrik német-római császárhoz fordult segítségért, és a Magyar Királyságot hűbéres adófizető gyarmatként ajánlotta fel hatalma visszaszerzése érdekében.
IV. Henrik zsoldosokat fogadott, a Dunán úsztatta le a csapatait élelmező hajóit, maga pedig a Duna bal partján vonult végig augusztus végén seregével, és Pozsonyon át Vácig nyomult. Közben Nyitra várát igyekezett bevenni, sikertelenül. Géza és László apjuk bevált taktikáját alkalmazták, minden élelmet elhordtak a németek útjából, a falvakat is kiürítették. Így az ütközet nélkül felvonuló német haderő kifáradt. Előbb éhezni, majd elégedetlenkedni kezdtek a katonák. IV. Henrik éppen olyan dicsőség nélküli kudarccal vonult ki az országból, mint korábban apja és nagyapja, s egy jó időre letett arról, hogy Magyarországot hűbérbirtokává tegye, annál is inkább, mert a nagyhatalmi versengésben közben a pápai állammal és saját alattvalóival is kiéleződött a helyzete.
A néhai bencés szerzetes Hildebrand, aki VII. Gergely néven lett pápa, maga is politikai értelemben hűbérúr kívánt lenni a régióban, „Krisztus helytartóságára” apellálva. Az invesztitúraharc – a püspökök kinevezésének joga a pápát mint egyházfőt vagy az egyes uralkodókat illeti-e meg – ekkor kiélesedett.
VII. Gergely kioktató levelezésbe kezdett mind a segítségét kérő Salamonnal, mind Géza királlyal, akinek uralmát elismerte ugyan, de folyton arra buzdította, hogy béküljön ki unokaöccsével. 1074. október 28-án kelt levelében keményen megrótta Salamont, hogy Magyarországot, a „római egyház tulajdonát” hűbérül ajánlotta fel a császárnak. Majd Gézát 1075. március 23-án az ország függetlenségének védelmére buzdította, IV. Henrikre pedig 1076. február 22-én kimondta az átkot.
A pápa mesterkedése, „lavírozása”, mely a magyar apostoli királyság szentszékbeli alávetésére irányult, nem hozta meg a várt politikai függést. Géza rövid uralkodása alatt békét teremtett az országban, járta, amíg járhatta saját útját. Vácott székesegyházat, Mogyoródon emléktemplomot, Garamszentbenedeken bencés apátságot alapított. Jó viszonyt ápolt nemcsak Rómával, de Bizánccal is, az ország nagyhatalmi helyzetét erősítve. Nándorfehérvári lovagiasságát VII. Dukász Mihály (1071–1078) bizánci császár 1074-ben illendően méltányolta, s koronát küldött számára, melyet később tévesen sokak a Szent Korona alsó részeként azonosítottak.
A barátokból azonban külföldön is mind kevesebb akadt, s a többség alantas módszereitől lassan megcsömörlő király határozott lépésre szánta el magát. Kiábrándulva a világ mocskából, 1076 karácsonyán az apja, I. Béla által alapított szekszárdi templomban meghallgatott nagymise után kijelentette, lemond a trónról, és visszavonul. „Ebben az időben Magnus király Szögszárdon ünnepelte a karácsonyt. Kérésére Dezső érsek ünnepi misét mondott, ékes beszéddel megenyhítette a király lelkét, és jó békességre hajlította. Mikor a mise véget ért, meghagyta a király, hogy menjen ki mindenki, csak a püspökök és apátok maradjanak… Megígérte, visszaadja az országot Salamonnak, és ilyen szerrel köt békességet, övé lesz a korona meg az ország harmad része, az, ami a hercegé volt. Salamon is király lesz az ország kétharmad részében, amely előbb az övé volt” – írta a Képes krónika.
A király rejtélyes halála
I. Géza haláláról krónikáink szűkszavúan értesítenek. Annyit lehet tudni, hogy 1077 elején megindultak a tárgyalások, követjárások a felkent király és Salamon között, de addig húzták-halasztották az ügyet, míg a király hirtelen megbetegedett. „Magnus király követeket küldött Salamon királyhoz, levélben adta tudomására a békesség feltételeit. Ide s tova jártak hát a követek, s e dologról ki-ki másképpen vélekedett, a megegyezés ügye nem haladt jó végre. Eközben Magnus király súlyos betegségbe esett, és bár virtusokkal volt ékes, április 25-én minden test útjára lépett” – írta a Képes krónika.
Az Arvisura azt is hozzáteszi „szörnyű kínok közepette hunyt el”.
Géza bár „virtusokkal ékes volt”, fiatalon, harminchárom évesen hirtelen halt meg. Tárgyalások közben érte a végzetes kór, amelynek körülményeiről a szent Megváltó olasz származású apátja, Willermus számolt be, s ennek alapján a mérgezés gaztettét több kutató (Kolozsvári G. E., Botos L.) valószínűsíti.
Az alig három esztendeig uralkodó I. Gézát az általa alapított székesegyházban temették el Vácon, a mai Barátok Templomának (Szent Kereszt ferences templom, vagy más néven Vártemplom) helyén álló székesegyházban, amely templomegyüttes azonban a tatárjárás során megsemmisült.
Csurka Dóra – Magyar Hírlap
Hunhír.info