“1943. jan. 17., vasárnap. Indultunk tovább, ott hagytuk a helyet, ahol az éjszakát töltöttük. A bajuszom nagyon kellemetlen, jégcsapok lógnak róla. A szám kisebesedett. Sokaknak megfagyott az orra, lába.”
“1943. jan. 17., vasárnap. Indultunk tovább, ott hagytuk a helyet, ahol az éjszakát töltöttük. A bajuszom nagyon kellemetlen, jégcsapok lógnak róla. A szám kisebesedett. Sokaknak megfagyott az orra, lába. Istennek hála nálam még nem fordult elő. Még mindig nagyon nehezen járok, a lábaim nagyon fájnak, jelenleg különösen a talpam. A lábam beledagadt a cipőmbe, ez nagyon kellemetlen. A kocsira hiába ülnék fel, ott olyan hideg van, hogy az ember megfagy. A pokrócot is magamra terítettem, a fejemet a sálammal körültekertem, a szél azért csak átfúj rajtam. Milyen jó a motorizáltaknak. Délután Vrehokonovkára (?) értünk. Nagyváros, vasúti gócponttal. Úgy volt, hogy itt telepedni fogunk, de az oroszok tovább jönnek. Autók százai kerülnek el bennünket, az út tiszta jég, sokat esünk mi is, meg a lovak is. A szánok, kocsik befarolnak, egész veszélyes köztük járni. Alig tudjuk húzni a lábunkat. Naponta átlag 40 km-t teszünk meg, ezen a napon és éjfél után érkeztünk meg teljesen kifáradva, és akkor még lakást is kell nézni. Az egyik helyen három asszony feküdt, a lakásuk nagyon hideg volt. Pár vékony szalma a fekhelyünk, hideg van nagyon. Összebújunk páran, egymást melegítjük, meg is fáztam, erősen köhögök. Pár órai alvás után ébredtünk fel.”
A fenti sorokat Kirkovics István, a Don-kanyart megjárt, ott szolgálatot teljesítő katona vetette papírra nem messze az áttöréstől, egy katonai kórházban, amely az első vonalban harcoló, életben maradt, de megsebesült magyar hősök egyik orvosi központja volt. A naplót magának írta, soha nem gondolván arra, hogy eljut a nagyközönséghez, hiszen egy olyan ember belsőjét tárja elénk, aki kiírja magából, magának a bánatot, szenvedést, megmutatja emberi arcát, a maga belsőjét kendőzetlenül, mert csak hite, lénye, kiállása az, amit minden nap saját maga is mérlegre tesz, a hétköznapi ember hősiességével és gyarlóságával egyaránt. Ezt a csomagot hagyta örökül utódjára, amelyben a Sopron környéki faluból a második világháború szinte minden jelentősebb harci eseményébe sodródott, egy leszegényedett nemesi családból származó, ezért paraszti sorban élő félárva huszonéves fiatalember vall magáról, a korról, és azokról a történelmi eseményekről, amelynek részese volt.
A héten ebből a naplóból idéztünk naprakész részleteket a magyar történelem máig is feldolgozatlan, nem kellő mértékben átvilágított időszakából, tisztelegve a Don-kanyar magyar hősei emléke előtt.
Hunhír.info