- HUNHÍR.info - http://hunhir.info -

Navracsics kommunistázik, meg a tudatlant játssza

A kommunizmus bűneit mindenkinek meg kell ismernie Magyarországon és a nagyvilágban egyaránt – mondta Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes a kommunista diktatúra hatalmi működését feltáró Nemzeti Emlékezet Bizottságával kapcsolatban a Közszolgálat című lap csütörtökön megjelent számában. A rózsadombi paktumban egyértelművé tették az új rendszer igazi urai, hogy a Kádár-éra mechanizmusát üzemeltetők felelősségre vonása elképzelhetetlen, és azt is titokban kell tartani, hogy kik voltak ennek a rendszernek a rejtett kiszolgálói.

A Nemzeti Emlékezet Bizottságáról (NEB) tavaly decemberben elfogadott törvény értelmében az áldozatok bármikor felfedhetik a nyilvánosság előtt a róluk jelentéseket író ügynökök nevét.

Navracsics Tibor a Közszolgálatnak azt mondta, ez egy nagy, ugyanakkor megkésett lépés az igazságtételben.

Hozzátette, érti azokat az ellenzéki pártokat is, amelyek azt kezdeményezték, mindent teljes körűen hozzanak nyilvánosságra, és ne bízzák az áldozatokra, hogy mi tartozik ebből a közvéleményre. A közigazgatási és igazságügyi miniszter szerint azonban – tekintettel az áldozat személyiségi jogaira – a kormány döntése a helyes, vagyis hogy a diktatúrában megfigyeltek dönthessek az általuk megismert adatok nyilvánosságáról. “Tudatában vagyunk annak, hogy ezzel nem következik be egyfajta teljes felszabadulás, de gondoljunk arra, hogy az áldozatokról a megfigyelésük során olyan adatok – magánügyek, betegség, szexuális szokások – is keletkezhettek, amelyek nem lehetnek hozzáférhetők a köz számára” – hangsúlyozta.

A tárcavezető nagy rejtélynek tartja, hogy az első szabadon választott kormány óvatossága vagy az előző rendszerből megmaradt és tovább dolgozó hálózatok miatt nem lettek 1990-ben nyilvánosak ezek a dokumentumok, a megfigyelők és az állambiztonságot irányítók nevei. Holott szerinte a demokratikus átmenet erkölcsi legitimációját az aktanyilvánosság és az 1956-os sortüzek emberiesség elleni bűncselekménnyé nyilvánítása biztosította volna. Utóbbit az Alkotmánybíróság döntése nem tette lehetővé, mivel elévültnek nyilvánította ezeket a bűncselekményeket – emlékeztetett.

A NEB hosszú távon dolgozik majd, tehát nem kampányszerű a létrehozása – mondta Navracsics Tibor, kijelentve: ahogy már részletesen feldolgozták a nemzetiszocialista múltat a világban, “el kell érnünk, hogy a kommunizmus bűneit is mindenki megismerje Magyarországon és a nagyvilágban egyaránt”.

Hunhír.info – kommentár:

Egyszerűen felfoghatatlan, hogy a nagy tudású Navracsics ennyire játssza a tudatlant, és úgy adja elő, mintha nem lenne képben. Rejtélynek nevezni a nyilvánvaló tényeket, sokkal inkább maszatolás, mint dilettantizmus, még akkor is, ha tudjuk, hogy a miniszter annak a pártnak a prominense, amely a rendszerváltásnak hazudott birodalmi függésváltáskor, annak legvadabb és legerőszakosabb képviselője, az SZDSZ fiókaszervezete volt.

A rózsadombi paktumban egyértelművé tették az új rendszer igazi urai, hogy a Kádár-éra mechanizmusát üzemeltetők felelősségre vonása elképzelhetetlen, és azt is titokban kell tartani, hogy kik voltak ennek a rendszernek a rejtett kiszolgálói. Volt egy kapcsolódási pont Antallék és az új gazdák között, ez pedig a történelmi egyházak vezetőinek állambiztonsági kapcsolata, amely mellé természetesen odarendelték azokat a rendszer-üzemeltetőket is, akik a későbbiek során olyannyira kiemelt és támogatott identitáskisebbség képviselői voltak.

Ezért is lehetett gyors kompromisszum abban, hogy a múltat akkor még el kell felejteni, illetve a kommunista éra bűneinek feltárása helyett fokozatosan fel kell építeni a máig is uralkodó holokauszt-kultuszt. És itt a fokozatosság a jellemző, mert nagyon disszonáns lett volna, ha egyik pillanatról a másikra válnak hivatásos rettegőkké azok, akik a Kádár-éra minden lehetőségét kihasználták, a kulturális és közösségi életben feszegették a rendszer korlátait, és a jajveszékelés helyett az életörömöket hirdették. Legyen szó zenészekről, az underground és később az alternatív műfajok képviselőiről, törzsközönségükről, vagy éppen a szandálba zoknit húzó szabad szerelmet hirdető kommunásokról.

Azt a próbálkozást pedig, amit Zétényi Zsolték indítottak a múlt feltárására, a frissiben létrehozott Alkotmánybíróság elutasította, így minden maradt szépen a homályban és a régiben. Huszonnégy év telt el lassan a csillagváltás óta, és akik az átformálás idején még zsenge korúak voltak, vagy meg sem születtek, természetesen csak azt fogyaszthatják, amit a hivatalos történetírás eléjük tár. Éppen ezért tartom nevetségesnek és felszínesnek, nem egy esetben bűnösen hazugnak azokat a tévéműsorokat, konferenciákat és előadásokat, amelyeken részben a hetvenes-nyolcvanas évek fiatalsága, létező szubkultúrái, vagy akár általános társadalmi jellemzői vannak napirenden, és hozzá nem értő, tapasztalatokkal nem rendelkező emberek akarják megmagyarázni a múltat úgy, hogy az embernek sokszor dühkitörése támad, amikor nyilvánvaló hazugságokkal és csúsztatásokkal szembesül.

A kommunista érában a rendszerrel szembeni, a nyugati életeszményt és annak is a magyarországi viszonyokra adoptált fogyasztóitársadalom-ellenességét hazánkban, a fiatalság berkeiben a zsidóság többsége és a magyarság kisebbsége együtt és vállvetve hajtotta végre. Együtt élték meg a Nyugat-imádat, az akkori szabadságeszmények és a szexuális felszabadultság egyre kitárulkozó triumvirátusának hatásait, és nem a napjainkra jellemző rettegéskultusz, hanem pontosan az életigenlés volt az, amely mindennapjaikat meghatározta.

Koldus Kálmán – Hunhír.info