Halálos betegen vonult hadba, és valószínűleg korábban szerzett sérüléseibe halt bele 1063-ban I. Béla magyar király. A nemzet a kereszténység megalapítójaként tartja számon az uralkodót. I. Béla Rövid uralkodása alatt megvédte az ország függetlenségét, a szegények meggazdagodtak, a gazdagokat pedig dicsőség övezte.

Kilencszázötven éve, 1063. szeptember 11-én halálos betegen hadba vonult, és a Rábcába ömlő Kanizsa-patak mellett vérmérgezésben belehalt korábban rejtélyes körülmények között szerzett súlyos sérüléseibe a magyar király. I. Béla temetése napján, országszerte megkondultak a harangok. A nemzet gyászolta szeretett uralkodóját, akit még hosszú évszázadokkal később is úgy tartottak számon, mint a „kereszténység második megalapítóját” Magyarországon.

Szent István örökségét I. Béla király (Géza fejedelem öccsének, Mihálynak unokája, Vazul legkisebb fia) nemcsak komolyan vette, hanem sajátos megfogalmazásban folytatta is azt, a magyar hagyományba beemelve, ápolva a Szűzanya kultuszát, erről tanúskodik az általa veretett pénz, amelynek köriratán a „Rex Bela-Santa Maria” felirat látható.
Bélának 1060 decemberétől 1063 szeptemberéig szűk három esztendő adatott csak a kormányzásra, mégis e rövid időszak elegendő volt számára, hogy az országot rendbe hozza, a közjólét emelésén és a békés viszonyok megteremtésén fáradozva. Megbocsátó, lovagias, higgadt tudott maradni a legnehezebb helyzetekben is. Hercegként bátyja, I. András uralkodása alatt az ország területének harmada tartozott fennhatósága alá, fővezérként a magyar hadakat irányította, és sok ütközetben bizonyította kiváló hadvezéri tudását, amikor a német hódító támadások visszaverése és ezzel az önálló Magyarország kereteinek fenntartása volt legfontosabb feladata.
I. András váratlan halála után, 1060 adventjén érkezett el életének legfontosabb pillanata, amikor a Magyar Királyság uralkodójává avatták. „Béla herceg diadalmasan és győzelmesen Fehérvárra ment, ahol a püspökök felkenték és a királyi koronával szerencsésen megkoronázták. Békességgel országolt, ellenség nem zaklatta, nemzetének javát kereste” – áll a Képes krónikában. Egy másik forrásban, Szent László király legendájában a következőket találjuk: „…Boldog László király kimagaslott Magyarország királyainak fényes nemzetségéből. Édesatyja, a nevezetes I. Béla, a hírneves András király öccseura alkotóereje szorgalmából azon években midőn uralkodott az állam, sőt egész Pannónia annyira rendezetten és meggyarapodva virágzott, hogy Boldog István király ideje óta a törvények, a szabadság és bőség tekintetében soha még olyan csodálatosan nem csillogott…”

Vata fia, János lázadása

A trónra lépő Béla első cselekedete volt, hogy régi szokás szerint a legfontosabb államügyek megtárgyalására országos gyűlést tartott, ahová 1061-ben 2400 falu elöljáróját is meghívta.
„A kegyes király Magyarország-szerte kikiáltókat is küldött, hogy minden faluból két-két ékesen szóló vént hívasson a királyi tanácsba. Ennek hallatára nemcsak azok jöttek Fehérvárra a királyhoz, akik hivatalosak voltak, de mind a parasztok, a szolgák és a magyarországi köznép egész sokasága” – tudósít a Képes krónika. A falvak népe forrongott, a lázadás legfőbb oka ez alkalommal is, ahogyan András király idejében, az idegen származású előkelők, papok, kereskedők, dézsmaszedők, uzsorások mértéken felüli adóztatása, harácsolása volt. Vata fia, János vezette a falvak elégedetlen tömegét. A város falain kívül vertek tábort, elöljárókat választottak maguk közül, akiknek fából ácsolt állványokat emeltek. Napokon keresztül tanácskoztak, szerettek volna visszatérni a nemzet ősi szabadságához, „alkotmányához” és hitvallásához, mely az érdek nélküli szeretet tanát hirdette, és a hívőktől nem várta el a tized megfizetését, csak önkéntes adományokból tartotta fenn magát.
Ezen kéréseikkel szószólókat küldtek a királyhoz és a főemberekhez. Béla három napot kért gondolkozásra, ezalatt összehívta Fehérvár alá a szomszéd megyék várkatonaságát. „Mikor azután harmadnapra a választ várták, a király parancsára fegyveres katonák rohantak rájuk, közülük némelyeket megöltek, elöljáróikat a magas állványról leszórták és eltiporták, a többieket megkötözték és keményen verve korbácsolták… így is csak alig csillapíthatták le a lázadást” – írja a Képes krónika.

Könnyített a magyarok terhein
Béla a zendülés elfojtása után hozzálátott, hogy királyhoz méltó módon orvosolja a falvak elnyomott népének jogos kívánságait. Értékálló pénzt veretett, adókat mérsékelt, szabályozta a piaci árakat, mindezzel megakadályozva a kereskedők illetéktelen hasznát és a nép elnyomorítását. Az ipar, a kereskedelem és a pénzügy rendezésére tett erőfeszítéseit Thuróczy János krónikájában így örökítette meg: „Hozzáértésének bizonyítékául egyebek között pénzt veretett, nagy érméket színezüstből és az árucikkek értékét egy meghatározott mérték szerint állapította meg a bölcs elme igazságos mértéktartásával. Nem engedte, hogy a kereskedők és a pénzváltók kárhozatos és falánk kapzsiságukban túlontúl nagy hasznot zsebeljenek be az egyszerű emberektől és a parasztoktól. Ez ugyanis az az ok, amely leginkább szokta a népeket a szegénység és ínség veszedelmébe sodorni, így azonban mindenki szabott áron adott el és vásárolt, visszaélés és csalás nélkül.
Az összes vásárokat szombati napra írta elő, hogy akkor adjanak és vegyenek. Országa területén pedig bizánci aranyakat hozott forgalomba… életének összes napja során egész Magyarországon nem változott a pénzérme…
Sok más, örök emlékezetre méltó dolgot is cselekedett… Könyörületességből könnyített a magyarok kötelező szolgáltatásból eredő terhein, enyhítette a régi és szokásos adókat. Magyarország ezért nagyon meggazdagodott, fejét az összes környező országok fölé emelte, fölülmúlván őket gazdagságban és dicsőségben. Akkoriban itt a szegények meggazdagodtak, a gazdagokat pedig dicsőség övezte.”

Béla mindent elkövetett a béke érdekében saját országában és külföldön is. Azonban bármennyire okosan, megfontoltan és lovagiasan szerette volna is intézni ügyeit, András elmenekült fiának, Salamonnak német barátait ez nem hatotta meg, és arra készültek, hogy a törvényes magyar királyt letaszítsák a trónról. (András és Béla között akkor romlott meg a szeretetteljes testvéri kapcsolat, amikor I. András kiskorú fiát, Salamont királlyá koronáztatta és örökösévé tette. 1059-ben Béla herceg a Tisza melletti Várkonyban lemondott a koronáról, és Lengyelországba menekült, ahol sereget gyűjtött, és hazatérve 1060-ban háborút indított jogos jussáért. Salamon ekkor anyjával együtt IV. Henrik német–római császár fennhatósága alatt lévő Melk várában, később a császári udvarban lelt menedéket.)
Aztán a kiváló hadvezér, Béla 1060 őszén I. András javarészt németekből álló csapatait legyőzte, majd miután bátyja a csata során váratlanul meghalt, királlyá koronázták. Béla kész lett volna megegyezni unokaöccsével, Salamonnal, ám a német király fegyverrel akarta veje javára eldönteni a magyar trónvitát.
A németeknek tett többszöri békeajánlatát nem fogadták el. Azt is semmibe vették, hogy Béla német foglyaival lovagias módon bánt, békességgel hazabocsátotta őket, sőt a vezérek közül Weimari Vilmos, Zsófia nevű lányának jegyeseként térhetett haza.
„Bántatlanul és sértetlenül megóvatta azoknak feleségeit, gyermekeit és minden jószágukat is, akik Salamon királyt követték, hogy maguktól megtérjenek hozzá és békén élvezzék javaikat. Ezért sokan híveivé is lettek, és hozzá pártoltak…” – írja a Képes krónika.
1063 augusztusában IV. Henrik német–római császár gyámjai elhatározták, hogy Salamont visszasegítik Magyarország trónjára. Amikor a nagy túlerőben lévő német birodalmi sereg megindulásáról hírt kapott, Béla király mindenáron el akarta kerülni az újabb felesleges öldöklést. Felajánlotta, hogy lemond a trónról és megelégszik korábbi hercegségével. Fiát is kész volt felajánlani túszként, míg a trónvitát tisztázzák.

Rejtélyes baleset Dömösön

1063 szeptemberében, amikor már teljességgel úgy látszott, hogy a háború elkerülhetetlen, Béla király is fegyverkezni kezdett, kitűnő stratégaként felkészült az ütközetre.
Itt történetünk szálai kissé homályossá válnak, többféle verzió létezik arról, hogyan sebesülhetett meg súlyosan a magyar uralkodó a Pilis rejtekében, Dömösön, ahol a legtöbb forrás szerint „rászakadt a trónszék”. A Képes krónika így fogalmaz: „A jámbor Béla király ezután betöltve uralkodásának harmadik évét, királyi jószágán, Dömösön összezúzódott beomló trónján, teste gyógyíthatatlan betegségbe esett, az ország néminemű dolgai miatt félholtan vitték a Kanizsva patakjához, ott távozott el a világból.” A Képes krónika szűkszavú értelmezése nem egyértelmű. Dömösön a királyi trónszék ráomlott Bélára, aki így megsérült – ez világos. A trónszékek azonban, korabeli ábrázolások alapján, dobogószerűek a középkorban, azokra fellépni vagy ráülni szoktak, így lehetséges, hogy kegyes fordítói ferdítéssel kell szembenéznie az utókornak. (Erre a képtelenségre Ipolyi Arnold 19. század közepén írt Magyar Mitológiájában is felhívta a figyelmet…)

Az a lehetőség is felmerülhet, hogy, amolyan kétrészes trónszék volt Dömösön, amelynek a felső része omolhatott rá a csatába készülő, ereje teljében lévő magyar királyra. Esetleg a trónterem mennyezete szakadt rá a fenségre? Nem lehet biztosat tudni. Más források (az Arvisurák és Grandpierre K. Endre kutatásai) arra engednek következtetni, hogy volt némi szándékosság az ellenerők részéről, pontosan irányítottan, időzítetten hajtották végre „felbérelt német építészek” a végzetes balesetet.

Annyit lehet tudni, hogy a király súlyos sérülései ellenére is hadba szállt, rendkívüli fájdalmai ellenére még ekkor sem tört meg, haldokolva vitette magát a csatatérre. Csak akkor, mikor a Salamon magyarjai által vezetett német seregek első győzelméről hírt kapott, halt meg szeptember 11-én, Boldogasszony napján.
„A Szent Megváltó monostorában temették el, melyet maga épített azon a helyen, melynek neve Szögszárd. Minthogy Béla szögszínű volt és szár, ezért nevezte Szögszárdnak, a maga állapotáról monostorát” – írja a Képes krónika az újabb talányt, melynek megfejtése azonban nem lehetetlen.
Szekszárdon, az általa alapított bencés apátságban helyezték végső nyugalomra, melyet külsejéről nevezett el… Béla szögszínű, azaz barnás bőrű volt, és szár, vagyis kopasz. Ez jelkép szinten mit jelent? Saját külsejéről nevezte el a monostort.

Ha engem látsz – Őt látod! Valójában az üzenet, az ő fiában, Szent Lászlóban valósult meg. A korabeli és a máig tartó néphagyomány szerint Szent Lászlót Jézus Krisztus arcával, Jézus arcát Szent László királyéval azonosították és ábrázolták.

Csurka Dóra – Magyar Hírlap

Hunhír.info