Régi főiskolás – akkor még nem egyetemnek hívták – emlékeim között szerepel egy nagyalakú, vastag szürke könyv „Hadigazdaság” címmel. A közhiedelemmel ellentétben, csak igen kis részében foglalkozott katonai ellátással, hadiiparral. Tele volt mindenféle táblázattal, grafikonnal, melyek ellátási normatívákat, normákat tartalmaztak. Az őszinteség kedvéért bevallom, hogy több mint 40 éves katonai pályámon azóta sem találkoztam hasonló anyaggal, különösen nem a valóságos, prognosztizálható állapotra kidolgozva.
Számításainkat fordítva végeztük: Egy főző pont 250 főre; 5-10 l víz/fő/nap; elhelyezésre állva 0,5 m2/fő, ülve 1 m2/fő, fekvőhelynek 5 m2/fő, meghatározott létszámra WC, fürdő, stb.
Mivel a konfliktushelyzet szerencsésen soha nem terjedt ki hazánk egész területére, így számításaink többé-kevésbé kielégítették a szükséghelyzet igényeit. Ezek a helyzetek – katasztrófák – jóval bővítették ismereteinket a termékskála tekintetében, de mindig volt utánpótlás, volt honnan igényelni, szállítani majd szétosztani.
Más lett a szemlélet a délszláv háborúk utáni béketeremtés és fenntartásban való részvételünk során. Horvátországban, Boszniában nem csak pénz nem volt, de megvásárolható termék sem. Láttunk karámba befogott vadmalacokat, egy tejelő tehén az életet jelentette, istállója előbb készült el, mint az emberi lakhely! A zágrábi kormányülésen hallottuk, hogy kezdetben a nemzetközi segélyszállítmányok 40-50 százaléka eltűnt az elosztási rendszerekben, virágzott a cserevilág, a fekete kereskedelem.
Sürgős és nagyon szigorú kormányzati intézkedésekre volt szükség. Az új pénz – kuna – bevezetése mellett élt a jövedelem 80 százalékát jelentő jegyrendszer. Havonta határozták meg azt a termékskálát, amit a fejadagként kiosztott jegyekért kapni lehetett. Alapvető élelmiszer, építőanyag, üzemanyag. A termékskála egyre bővült, az emberek tudomásul vették szűkös, de egyre bővülő lehetőségeiket. Szarajevóban a háborút követő ötödik évben nyitott ki az első sertéshúst árusító üzlet. A meghatározó számú muzulmán lakosság miatt addig csak marha-, kecske-, és birkahús volt. Vasszigor védte az idegen tulajdont, így maradtak érintetlenül lakatlan, romos házak az újjáépült utcákban is.
E tapasztalatokra támaszkodva igyekeztem összeállítani a gazdasági szakterületre róható legfontosabb honvédelmi követelményeket. Elég gyakran hangzik el a médiákban a különböző terméktanácsok nyilatkozata az országos eredményekről a szükséglet függvényében. Ennyit termeltünk, ennyi kell, az eredmény pozitív vagy negatív. Ha nálunk csak idényszerűen termelhető gyümölcsről, vagy választék-bővítő termékről van szó még csak-csak elfogadható a negatív eredmény az-az a behozatali kényszer. Amikor viszont a nálunk is, akár fölös mértékben is termelhető áru negatív szaldójáról van szó, már igencsak felkapjuk a fejünket. Hús, zöldségfélék, gabona, takarmány, gyümölcs, cukor, ivóvíz hiánya, honvédelmi szempontból már bűnös cselekedetnek számít. Az egyébként is nagymérvű kiszolgáltatottságunkat – energia, üzemanyag, ipari termékek, nyersanyagok – tovább növeljük avval, ami csak gazdaság-irányításunkon múlik.
A szükséghelyzetben elégséges élelmiszer-, ivóvíz ellátással, megfelelő termelési-, tárolási- és elosztási konstrukció mellett többé-kevésbé rendben lennénk. Megtermelhető, feldolgozható, ha odafigyelünk rá. Van még néhány tétel, amiből behozatali tartalékot kell képezni. Pl.: só, gyógyszeripari alapanyagok.
Más a helyzet az energiaellátás, üzemanyag, ipari termelés tekintetében. Kezdjük a megoldhatóval. Hazánkban még mindig az égetéses szén-, gáz-, olajeljárással, illetve atomenergiával előállított néhány nagy erőmű fejlesztését szorgalmazzák. Ennek első, kézenfekvő hátránya, hogy könnyen megsemmisíthető. Paks, Gönyű, Mátra vidék kikapcsolásával megszűnik az élet. Nincs víz, nincs fűtés, nincs hírközlés, nincs számítógép, nem termelnek az alapellátást biztosító üzemek. A nagyok helyett a sok kicsi vészhelyzetben sokkal biztonságosabb. Az óriásberuházónak – ráadásul nem magyar – egyszerűbb egy nagyot építeni, ami kapacitásával minél nagyobb területet fed le.
Milyen lehetőségeink vannak? Áldott hazánkban több mint 200 napon verőfényes a napsütés, az év körülbelül egy harmadán olyan erősségű szél fúj meghatározott területeken, ami már energia-termelésre alkalmas. Termálvizekben világhatalom vagyunk, és nem utolsó sorban a medencébe befelé igyekvő, több mint 60 kisebb-nagyobb folyó mérhetetlen mozgási energiát hordoz.
Az első két forrásra – nap és szél – gyakran mondják, hogy hátránya a szakaszosság, ami igaz ugyan, de ettől még más forrással kombinálva igen jelentős tételt biztosít. A termál víz felhasználása, kapacitása megfelelő pontossággal számítható.
Folyóvizeink mozgása – pár ezer éves történelmi tapasztalat alapján – nem szokott szünetet tartani. Azt, hogy ebből a hatalmas, folyamatos mozgási energiából milyen technológiával lesz elektromos energia, azt bízvást adhatjuk a magyar mérnökök kezébe és nem lesz ökológiai katasztrófa.
Ha már van mit enni, inni, energiát is termelhetünk akár fölös mennyiségben is, már csak a mobil energiaforrás, egyszerűen szólva az üzemanyag hiányzik. Ezen a területen már nagyobb a kiszolgáltatottságunk. Van ugyan biodízel, vannak gázüzemű motorok, már ismerjük és használjuk a hibridmotorokat, de mindezek mellett jelentős tartalékot kell képezni üzemanyagból. Talán vigasztaló lehet, hogy a motorizált világ minden területén hasonló gondokkal küzdenek, éppen ezért világméretű kutatások folynak a hagyományos üzemanyagok felváltására. Azt csak magánábrándként vetem fel, kellő hozzáértés hiányában: nem lenne célszerű a magyar szellemi kapacitás egy részét ez irányba fordítani?
Külön ajánlást kíván az ipar, ezen belül a hadiipar fejlesztésének kérdése. Egyetlen ország sincs a világon amelyik teljes hadfelszerelését maga gyártaná. Ezen a területen – hasonlóan a járműgyártáshoz – megvalósult a világ-munkamegosztás. Még akkor is, ha a készterméket egy adott országban hozzák létre, annak alkatrészeit, a nyersanyagait a fél világból hordják össze.
Minden ország (hazánkban is ezt kell tenni) hadiiparát saját nemzeti iparához igazítja, ezen túl igyekszik minden szükséges külső beszerzést minimalizálni. Hazánkban is volt már minden! Löveggyártás; gyalogsági fegyverek; lőszer- és robbanóanyag; optikai- és mérőműszer; vegyivédelmi; híradás technikai; műszaki gép- és anyag; hadtápanyag; tehergépjármű és még ezer apró katonai felszerelési tárgy.
Mi lenne a teendő?! A hadsereg igénye és nagyságrendje miatt nem lehet mindenből nagy sorozatú terméket gyártani. Ki kell választani azt a néhányat, amiből világszínvonalra vagyunk képesek. Például kézifegyverek! Kevés anyag, kiemelkedő minőség!
A tömegtermelés területén – lőszer, robbanó anyag – megfelelő mennyiségű nyersanyag tartalékot kell beszerezni. A nagy értékű alapgépeket – páncéltestet alig néhány ország gyárt már a világban – tartalék alkatrészekkel be kell szerezni. Felszerelésüket, korszerűsítésüket nemzeti eszközökkel kell végezni. A leggazdagabb országok hadseregének harcrendjében sem ritka a 40-50 éves páncéltest korszerűsített fegyverzettel, motorral, elektronikai berendezéssel.
Az ipari fejlesztés témájának kezdetén említettem a nemzeti ipar és hadiipar összehangolását. Az érthetőség kedvéért néhány példát említenék.
Ma már a „military” divat terjedése kapcsán mindenki ismeri az amerikai gyártmányú Hummer elnevezésű, brutális formájú terepjáró személygépkocsit. Azt már kevesen tudják, hogy fejlesztésük valamikor az 50-es években kezdődött az amerikai mezőgazdasági termelés segítésére. Egy nagyon erős alváz és motor, kiváló terepjáró képesség és a több ezer holdon gazdálkodó farmernak már nem is nagyon kellett út. Ennek a járműnek a továbberősített változata került a hadseregbe alapgépként. Erre épül az egyszerű személyszállító, lehet megerősített felépítmény, amit a köznyelv páncélozottnak nevez. Lehet mobil hírközpont, mentőautó, szervizkocsi, légvédelmi- vagy páncéltörő rakéta hordozó, géppuskás járőrkocsi, utánfutóval kisebb, néhány tonnás terhet vontató és még biztosan nem ismerek jó néhány alkalmazási formáját. Erőátviteli berendezései, alváza, fődarabjai évtizedek alatt alig változtak. Ha mégis új típusú motor került bele – a 7000 cm3-est leváltotta a 3500 cm3 körüli új –, annak szerelhetősége kompatibilis a régivel.
Hasonló megoldást láthattunk az orosz hadigépezetnél is. A kiindulási alap ott is egy mezőgazdasági vontató volt. Ezt megerősítve különböző felépítményekkel felszerelve született számos műszaki gép, nyerges vontató, rakéta- és löveghordozó, mobil lokátorállomás és itt is ismerethiányos vagyok a többi katonai alkalmazás lehetőségei tekintetében.
Ezeknek a megoldásoknak az alkalmazásával kiküszöbölhető a hadsereg korlátozott számú megrendelésének gátja. Nem kellett volna megszüntetni az egyébként kiváló tulajdonságokkal rendelkező Rába teherautó gyártását a mindössze 3000 darabos széria miatt, ha már a tervezéskor többrendeltetésű alapgépben gondolkodnak.
Az már megint csak az ábrándjaim közé tartozik, hogy egy különben is szükséges, fejlett mezőgazdasági gépgyártás mennyiben szolgálhatná a honvédelem, a hadiipar érdekeit.
Tián József utászezredes – Hunhír.info
Tián József – Hunhír.info
