Komolyan nem csodálnám, ha ebben a kötelezően romaszerető országban még az is Jobbik-párti lenne, akinél a párt ideológiája egyébként a Makó-Jeruzsálem távolságot abszolválja. Hogy fordulhat elő, hogy valaminek a szöges ellentétét állíthatják mindenféle következmények nélkül, hogy azok retteghetnek nagy nyilvánosság előtt, akiknek egyébként nulla rettegnivalójuk van, és akik egyébként okkal csinálhatnák tele az alsójukat, emelt fővel és bátran vállalják a bűn elkövetőinek félelmetes kihívásait?
Tényleg ki kellene már a notórius hazudozókat pakolni rejtőzködő társadalomtanulmányra egy, a természet ékes ölén fekvő tanyára, egy lekozmáltakkal elárasztott békés faluba, vagy a főváros barátságos kerületeibe, ahol sötétben az embereket sem venni észre az utcán, csak a hangoktól kapni a frászt, és csak elvetemült kalandvágyók találják meg lelki békéjüket. A bizsergető adrenalinbombára vágyók, kóros hypotensioban szenvedők drasztikus kezelésében hívők, ha ilyen tájakra tévednek, első kézből tudnának állapotfelmérést és helyzetjelentést adni. De lehet, hogy elég lenne megkérdezni a kisebbségben élő nem bűnöző, jellemzően magyar hétköznapi embert, kinek kell kitől félnie.
Egy bécsi bársonyszékből ítélkezni lehet egy ország befogadó, toleráns, persze mára leginkább megfélemlített, beletörődött, lenyomorított polgárairól, akik nem tesznek semmit, csak tűrnek és félnek, ez hogy fordulhat elő? És hogy lehet az, hogy jóllehet ellenzékiek, meg liberálisok és jelenleg nem hatalmi pozíciókban pöffeszkedők, de azért álljon már meg a menet, mégis csak nem világtalan emberek (politikusok, újságírók, közvélemény-formálók) ehhez asszisztálnak, sőt, szándékosan téves információkkal árasztják a bársonyszékeseket?
Arról van ugyanis szó most, illetve legújabban, hogy az EU bécsi székhelyű Alapjogi Ügynöksége pénteken közölt jelentésében kifejezetten a görög Arany Hajnal és a magyarországi Jobbik példáján sürgeti az uniós tagállamoknál, hogy törvényeikkel biztosítsák: ne lehessen politikai pártok megalakításával propagálni a gyűlölet-bűncselekményeket. – Annak nyomán választottuk ki ezt a két országot esettanulmányokra, hogy mindkettőben rasszista indíttatású bűncselekményekre, így gyilkosságokra került sor az elmúlt években – mondta a NOL-nak telefonon Athénból Ioannisz Dimitrakopulosz, az Alapjogi Ügynökség az egyenlőségért és a polgárjogokért felelős osztályának vezetője, a jelentés fő szerzője.
Az ember csak kapkodja a fejét: mi van? Ez most vád? Ha igen, mivel támasztják alá? Olvasott erről valaki valami hivatalosat, van erről bírósági végzés, bizonyított, csak mi vagyunk lemaradva?
Szóval a hazudozásoknak hála a mumusnak kikiáltott, a népszerűségi listán harmadik helyen álló párt lassan tényleg hátradőlhet. Már csak egy kávét kell kérnie, és akár ne is kampányoljon.
A jelentés függelékéből kiderül: Magyarországon az Alapjogi Ügynökség a hatóságok mellett olyan civil szervezetekkel is konzultált jelentése elkészítéséhez, mint például a Tett és Védelem Alapítvány, az Eötvös Károly Intézet, a Tom Lantos Intézet, az Európai Roma Jogok Központja vagy a Háttér Társaság. Persze, így már mindent értünk. Vagy mégsem?
G. Németh Éva – Hunhír.info