A honvédelem az állam mindenre kiterjedő „kötelező biztosítása” valamennyi polgára és szervezete részére. Elhanyagolása bűnös cselekedet. Személyi feltételek tekintetében is van mit javítani. Jogászaink nagy része közvetlenül az egyetem elvégzése után vállal katonai szolgálatot. Kiváló jogászi képességeik mellett is ordítóan hiányzik a katonai tapasztalat. Nem ismerik a valós tevékenységet, csak az írott malasztot.

Magyarországon az Alaptörvény néhány utaló mondatán túl a honvédelmi kötelezettségek elvi rendszerét a honvédelmi törvény szabályozza. A törvény hatálya, különböző mértékben, kiterjed minden állampolgárra, gazdasági-, közigazgatási és egyéb szervezetre, függetlenül a tulajdonviszonyoktól.

Ahhoz, hogy közelebb kerüljünk a törvény szelleméhez, társadalmunk megközelítően három nagy csoportra osztható.

Az első csoportot azok a személyek, szervezetek képviselik, akiknek meghatározott tervezett, tevőleges kötelezettsége van a honvédelemben. A katonák minden állománykategóriája, a honvédelmi szolgáltatásra kötelezett szervezetek, közigazgatási szervek, stb.

A második csoportba azok sorolhatók be, akinek nincs tervezett honvédelmi kötelezettsége, de személyi- vagy szervezeti adottságaiknál fogva potenciális tartalékot képeznek.

A harmadik – talán legkiszolgáltatottabb – csoport azokat fogja át, akik nem képesek honvédelmi kötelezettség végzésére, de elszenvedői a társadalmi- vagy természeti konfliktusoknak. Gyermekek, öregek, betegek, a nők egy része.

Ebben a megközelítésben már világosan látható, hogy a honvédelem olyan össztársadalmi tevékenység, melynek szabályai biztosítják a békében már nem kezelhető konfliktusok megoldását, hatásainak csökkentését.

A felsorolt alap-axiómák alapján az is belátható, hogy ezt a bonyolult, mindenkit érintő, de túlélést jelentő tevékenységet nem lehet egyetlen törvényben szabályozni. Kiterjed életünk minden területére a gazdaságtól az oktatásig, a környezetvédelemtől a frekvenciagazdálkodásig, az infrastruktúrától a beteggondozásig, az átgondolt prognózisoktól a végrehajtásig, a mindezeket megalapozó törvényalkotásig.

Mivel a „honvédelem” szó elhangzása után mindenki csak a hadseregre, katonákra gondol, fel próbálom villantani néhány más társadalomirányítási ágazat honvédelmi kötelezettségeit, a teljesség igénye nélkül. A törvényalkotás – honvédelmi törvény – a hadsereg jogállási törvénye, a HM miniszteri rendeletei egy kézben tartottak, a jogharmonizáció biztosított, a változások végig követhetők. Más a helyzet a különböző hatáskörű minisztériumok, országos hatáskörű közigazgatási szervek honvédelemmel kapcsolatos elgondolásuk, terveik tekintetében.

Tudjuk, hogy vannak kötelező közigazgatási egyeztetések, vannak itt-ott jóváhagyási kötelezettségek, sőt azt is tudjuk, hogy még a jóindulat is megvan, csak a szakértelem hiányzik. Szívesen megnézném, mondjuk az Országos Médiatanács honvédelmi terveit vagy sorolhatnék még jó néhányat, ahol biztos vagyok benne, hogy csak halvány elképzelések, ad-hoc ötletek vagy még ezek sincsenek. Ezt nem csak az adott szervezet hibájául róhatjuk fel, hanem a honvédelem ügyének háttérbe szorulásából adódóan, a hozzáértő apparátus hiányának is.

Példaként említhetem, ha a NAV (Nemzeti Adó- és Vámhivatal) kiad egy országos érvényű állásfoglalást az útiköltségtérítésre vonatkozóan. Ki vizsgálja annak hatását a honvédelemre vonatkoztatva? Tudomásom szerint senki. Holott az állásfoglalás a honvédelmi rendelkezésre állás tekintetében erős befolyást gyakorolhat.

Említhetnék még számtalan anomáliát a honvédelmi érdek sérülése tekintetében, amit néhány fős, hozzáértő szervezeti elem szakágba történő beépítésével megakadályozhatnánk. Munkájukat kettős alárendeltségben – az adott szakágnál a HM Közigazgatási Államtitkár szakmai irányítása alapján – végeznék.

Eggyel alacsonyabb szinten – a megyéknél – még rosszabb a helyzet. Igaz, ez részben már az országos megosztottságból is adódik. Van megyei védelmi bizottság, titkárral, önállóan polgári védekeznek, önállóan katasztrófa-elhárítanak, önálló hadkötelezettségi nyilvántartást vezetnek a kiegészítő parancsnokságok maradványainál, önállóan tervezik és végzik a honvédelmi nevelést.

Aztán, ha még egy szinttel lejjebb megyünk – falvak, városok – marad a jegyző meg a polgármester, segítség, szakértelem nélkül.

Ha a felsorolt megyei szervezetek apparátusait, személyeit összeszednénk, kisegítenénk Őket az egyébként is meglévő nyilvántartási rendszerekkel, egy igen komoly erejű és hatékonyságú honvédelmi vezető szerv jönne létre a megyei közigazgatás kötelékében. Természetesen, most gondolatban kizártam az egyes államigazgatási ágazatok, a közösség szempontjából értelmetlen hatalmi harcát.

Néhány szót érdemel a honvédelem kapcsán felmerülő normasértések nyomozása, elbírálása is. Fő képviselői a katonai ügyészség és bíróság. Ez utóbbi elveszítette önállóságát és az általános bírósági rendszer része lett. Nyilvánvaló, hogy mindkettőre – éppen a honvédelem specialitásai miatt – szükség van. A hadsereg szervezetében lévő jogi szervezetek a parancsnoki joggyakorlatot segítik mind gazdasági mind fegyelmi területen. Tehát mindkét szint a honvédelem, a közösség érdekeit védi, eljár a normasértőkkel szemben.

Mi van a másik oldalon? Semmi! Azaz a honvédelemben érintett személyt éri valamilyen jogsérelem, munkajog, vagy más szolgálati tevékenységgel összefüggő területen, kereshet magának civil ügyvédet. Még egy egyszerű szolgálati panasz benyújtásához sem kap segítséget.

Emiatt jelentkezik az igény sürgősséggel egy hierarchiától független, önálló honvédelmi jogvédő szolgálat létrehozására. Ennek bázisa, információs rendszere lehet a szolgálati utat figyelmen kívül hagyó érdekvédelmi szervezet is. Meggyőződésem, hogy jó néhány elhúzódó peres ügy nem a sértett pályaelhagyásához, kiábrándultságához vezetne, hanem „házon belül” gyors, mindenki számára megnyugtató eredményt hozna.

Számos más, speciális joggyakorlatot követő tevékenység mellett van kettő, amely mellett nem mehetünk el szó nélkül. Az egyik a fegyverhasználati jog, a másik a hadszíntereken történő tevékenység jogi megközelítése.

A fegyverhasználati jog kötelékben, parancsra való gyakorlása számos nemzetközileg elfogadott és hazánkban is érvényes szabályozóban rögzített. A kényesebb kérdés akkor merül fel, amikor a személyre bízott fegyverhasználatot automatizmusoknak kell működtetni. Nem véletlenül használtam a „kell” szót, mert enélkül nem képzelhető el biztonságos védelem. A fontos objektum, terület, vagy személy fegyveres őrzéséről van szó. A feladatot ellátó személy megfelelő megelőző tevékenység – felszólítás, figyelmeztető lövés – után köteles használni fegyverét, nem mérlegelhet. Az eredményen megpróbáltak finomítani ugyan az úgynevezett „anatómiai” lövészet gyakorlásával – lábra, karra – de ezt objektív okok miatt nem lehet jogi kategóriaként alkalmazni. A távolság, a fényviszonyok, a sorozatlövő fegyver technikai lehetőségei alapjaiban befolyásolják eredményességét.

Néhány fegyverhasználati ügy során egészen képtelen dolgok kerültek napvilágra. A jogtalanságot mindenáron bizonyítani akaró ügyész feltételezte, hogy a robbanóanyag-raktáron éppen matató áldozat „véletlenül” mászott át két kétméteres, szögesdróttal megfejelt kerítésen és a raktárt otthonának vélte, a figyelmeztetéseket pedig ittas állapota miatt viccként értelmezte.

A másik – ez miniszteri intézkedés volt – azt rendelte el, hogy az éles lőszerrel teli tár első lőszerének vaklőszernek kell lenni! Ez nem csak veszélyes anyag kezelési szabályokba ütközik, hanem még a fegyver használót is védtelenné teszi, mert a vaklőszer után újra kell töltenie.

Elrettentő állapot volt az írott jog és a valóság közötti ellentmondás és az 1989. évi nyugati határnyitás előtti időszak. A volt NDK állampolgárai ezerszám várakoztak nyugati határunk mentén hónapokig az illegális kilépésre. Már nem volt határsáv, jelzőrendszer, vadkerítés, nem volt előírt megközelítési távolság sem. Az éles lőszerrel felszerelt határőr pedig minden napi váltás előtt kapta a régi parancsot. Felszólítás, figyelmeztető- majd célzott lövés. Már a hatásvadász riporterek is a jobb sorsra érdemes határőrt faggatták! „Lelőné ezt a szegény német családot?”

A jelzőrendszer bontása kapcsán jól ismertük az őrsparancsnokokat. Megkérdeztük őket, hogyan tartják a napi felkészítést? A válasz megfelelt a helyzetnek! Az őrszobán megtartjuk a hivatalos felkészítést, majd utána szünetet rendelünk el a hivatalos helyiségen kívül, ahol elbeszélgetve megkérdezzük őket, hogy ők ugye egyetlen „határsértőt” sem láttak? Persze, hogy nem! Így aztán az őrs-parancsnokok, saját egzisztenciájukat kockára téve, megoldották azt a gondot, amit a jog és a politika nem tudott.

Külön kiemelendő terület a joggyakorlat szempontjából a külföldi hadszíntereken bekövetkezett események elbírálása. Ökölszabályként elfogadható, hogy minden hadszíntéren – a kialakult helyzet függvényében – más-más tevékenységi normák az elfogadottak. Szabályait helyben alkotják, szükség szerint módosítják. Ezek ismerete nélkül itthon ítélkezni, felmenteni, vagy elmarasztalni szigorúan tilos. Nincs mindenhova érvényes, általános szabály a közlekedésre, a fegyverhasználatra, a figyelmeztetésre, felszólításra, a rendőri-, hatósági intézkedésekre, a munka- és pihenőidőre, a szolgálatváltás gyakoriságára és még ezernyi más tevékenységre. Ítéletet mondani csak ezek pontos ismeretében szabad.

Hiába írja elő NATO stanag az aknamező-megjelölés szabványát, ha Boszniában csak tejeszacskó-szalag volt.

Személyi feltételek tekintetében is van mit javítani. Jogászaink nagy része közvetlenül az egyetem elvégzése után vállal katonai szolgálatot. Kiváló jogászi képességeik mellett is ordítóan hiányzik a katonai tapasztalat. Nem ismerik a valós tevékenységet, csak az írott malasztot.

Beesik a Dunába átkelésnél egy felszerelési tárgy, jegyzőkönyv például. Aztán megkérdezik, hogyan keresték! Nem egy sisakot vagy kézifegyvert, de még egy elsüllyedt hajót sem mindig sikerül megtalálni a Dunában. Emiatt célszerűbbnek látszik – talán az új pályamodellhez is jobban illeszkedik – a már jó néhány évet szolgált, arra alkalmas katonák egyetemre küldése jogi képzettséget igénylő beosztásaink feltöltésére!

Tián József utászezredes

Tián József – Hunhír.info